Apró-cseprő gondjaink
Előzmény:
Kerekes
2011.márc.7.
367.
Gáz...
Annakidején én is beugrottam az EMFESZ-be, most örömmel üdvözölt a FŐGÁZ, merthogy - állitólag - őt választottam és elkészitette első számláját, amiben semmiféle olyan adat nincs, hogy milyen mérőállástól mely mérőállásig számolnak. Egyszerüen csak beállitottak a számlába 408 m3-t. Nem közlik, hogyan számitották ki. Irásban kértem, hogy közöljék a kiszámitás alapját képező részleteket, de nem válaszoltak.
Ugyanakkor az EMFESZ (az eddigi szolgáltató) is küldött számlát, egyrészt leszámlázták a 2011.jan 13.-ig történt fogyasztást, amit ők nem tudhatnak, hiszen január 13.-án senki nem olvasta le a gázórát.
Küldtek azonban egy másik számlát is 2010-re visszamenőleg, amiben rengeteg részletezés, fogalom, megnevezés van két oldalon át, de az egyetlen dolog, amit megértettem, az, hogy fizessek még 23.500 forintot, amiben egy csekély összegü késedelmi pótlék is van. Én persze 2010-ben minden hónap végén jelentettem a gázóraállást aminek alapján le is számlázták, ki is fizettem időben. Ezért nem értem, mit számláztak le még utólag és főleg milyen - egyébként nem létező -késedelem után terhelnek meg késedelmi pótlékkal. Nekik is irtam, de ők se válaszolnak.
A gázóraállást a törvényileg meghatározott napon, jan. 13.-án senki nem olvasta le, a két szolgáltató két külön időpontban olvasta le a gázóraállást. Biztosan nehéz feladat lett volna a két cégnek egy közös megbizható leolvasóval leolvastatni. Igy csak becsült adatok alapján tudnak számlázni.
Van-e még valakinek ilyen tapasztalata, vagy tud-e valaki erre magyarázatot?

Legutóbbi fórumpostok
- szömörce - ma 19:44
http://www.origo.hu/itthon/20120517-szigetkoz-vizugyi-p (...) A Közgép többmilliárdos vízüg (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt - szömörce - ma 19:37
"A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból 350,6 millió forint átcsopo (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt - moment - ma 17:39
Jól felkészülnek majd, hogy ne legyenek váratlan események.... http://hvg.hu/itthon.bunugy (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt - moment - ma 17:36
"

Változások a Fidesz-kormány alatt - Ego sum - ma 17:33
Elvenné a pártok állami támogatását Orbán. Mérgemben én is sokszor gondoltam egy ilyen (...)
Politika - szömörce - ma 15:17
"Selmeczi odébbáll, ha ráterhelik a telefonadót A távközlési adót nem a telefonáló ember (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt - szömörce - ma 15:05
"Két és fél milliárd forintot spórolna az állam, és teljesen felborulna a pártfinanszírozá (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt - szömörce - ma 8:19
Wham, bam, thank you ma'am! http://nol.hu/kulfold/ft__orban_eloszor_dug__aztan_kerdez
Változások a Fidesz-kormány alatt - danidoki - tegnap 22:29
Tavaszköszöntő 2012 http://picasaweb.google.com/113314232492026236170/20120 (...)
Fotók - danidoki - tegnap 21:42
Majális a Kőbányában: http://picasaweb.google.com/113314232492026236170/20120 (...) danid (...)
Fotók - öreg-szaki - tegnap 13:47
Vajon ez kinek a hibája? Biztosan nem azért mennek el külföldre a fiatalok, mert nem szeretik a (...)
Politika