Saját élethelyzetemet azért "keverem" bele a mondandómba, mert csak a saját tapasztalataimra hivatkozhatok, abszolút igazságra nem. Az igazság koronként változik. (Például gyerekkoromban a tej egészséges volt. Gyerekeim korában egészségtelen. A tudomány mai állása szerint megint egészséges. Ugyanez vonatkozik a tojásra, húsra, stb.)

Szerintem már csak a matematika az igaz tudomány. Minden más egyéb
csak a pillanatnyi érdekek melletti "tudományos" magyarázkodás.
Tehát az elméleti alapokkal nagyon nagy bajok vannak. Tévutak!!!!

Mindenki tisztességesnek tartja magát. Akiről meg joggal feltételezzük az ellenkezőjét, az azzal védekezik, hogy a látszat és a körülmények miatt félreértésben vagyunk az ő megítélésében. A világtörténetben nem is találunk olyan embert, aki saját magát elmarasztalná. A világirodalom is csak egyet említ, Shakespeare III. Richárdja volt, aki mindjárt a színmű elején beismeri, hogy tisztesség dolgában nem igazán korrekt. Amit el kell ismernünk, hogy az egész darab folyamán ezt „tisztességesen” be is bizonyította.

A magyarok döntő többsége azt hiszi, hogy amikor azt mondják rólunk a nyugatiak, hogy a magyar onnan ismerszik meg, hogy a forgóajtón mögötted megy be, és előtted jön ki, az egy elismerő dicséret. Pedig nem! És erre még büszkék is vagyunk. Oszt csodálkozunk, hogy ahol együttműködnek, ahol összefognak, jobb világ tud kialakulni.

Etikát nem lehet kitalálni, hanem csak azt a magatartást lehet követni, amit a magunk világában a leginkább követendőnek tartunk. Az ember a morált a szüleitől örökli, bár nem csak tőlük. Ha tudja, és akarja, gyerekeinek adja tovább. Nem hinném, hogy ez másképp lenne.

Persze nem kell Mucius Scaevolának lenni senkinek, mert ismerjük el az egy határhelyzet volt. Hála Istennek kevesen és ritkán kerülnek ilyen határhelyzetbe, az embernek mindenekelőtt a mindennapi életében, a munkahelyén, a saját lakóhelyén kell tisztességesnek lennie és maradnia. Másrészről viszont, sokaknak könnyebb öt percig hősnek lenni, mint azt kibírni, hogy talán életük végéig kell tisztességesnek lenniük.

Nem könnyű a tisztesség útján járni. Azt mesélik, hogy egyszer Kantot rendesen bevittek a csalánosba, amikor arra vártak választ tőle, hogy szabad e hazudnia akkor, amikor a rendőrök keresnek egy nála bujkáló embert. A kérdés határhelyzetre vonatkozott. Kant rossz választ adott, mert következetes akart lenni ott ahol nem lehetett, tehát a benne lakó filozófusnak adta az elsőbbséget a szintén benne lakó józan eszű emberrel szemben. Lehet, hogy az ilyen határhelyzetekben a Tízparancsolat jobb segítséget ad. Például az a pont: „ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot” parancsa megoldja ezt a Kanti problémát. Ugyanis a parancsolat nem tiltja, hogy felebarátod mellett hamis tanúbizonyságot tegyél. Vannak olyan morális konfliktusok, melyekben csak két rossz közül lehet választani, sajnos a tisztességes ember is szembenézhet meg nem oldható morális paradoxonokkal.

Végül, hogyan képes az ember megtalálni a tisztesség útját? Szókratész híres tételével válaszolok. „Jobb igazságtalanságot elszenvedni, mint elkövetni.” Tisztességes ember az, aki számára ez a mondat igaz, és ha választásra sor kerül, inkább elszenvedi, mint elköveti az igazságtalanságot.

Ezek az utak nagyon bizonytalanok. Sohasem tudhatjuk biztosan, hogy mikor megyünk tévúton.

Lehet, hogy öregszem, de én úgy gondolom, az igazságnál fontosabb a békesség.

Kedves Ego!

A szükségletekről leírtakkal egyet értek, márcsak azért is, mert Marx-szal most nem vitatkoznék :)

Saját élethelyzetemet azért "keverem" bele a mondandómba, mert csak a saját tapasztalataimra hivatkozhatok, abszolút igazságra nem. Az igazság koronként változik. (Például gyerekkoromban a tej egészséges volt. Gyerekeim korában egészségtelen. A tudomány mai állása szerint megint egészséges. Ugyanez vonatkozik a tojásra, húsra, stb.)
Én nem szégyellem elmesélni a saját életem történetét, nincs mit takargatnom. Tanulságos volt. Persze csak diszkréten! Vagy arra gondolsz, hogy egyes rosszakarók belekapaszkodhatnak? Hát igen. Aki fórumozik, annak számolnia kell ezzel.

Kedves Napcsi! Kedves Borvíz!

Attól tartok azért nem értesz velem egyet, mert nem elég részletesen fejeztem ki gondolataimat. Mindazonáltal arra kérlek, hogy a kérdésről csak, mint elvi síkon beszélgessünk. Nem szerencsés, ha saját élethelyzetünket keverjük a diskurzusba.

Továbbra is állítom, hogy választásainkat a szükségszerűségek illetve szükségletek határozzák meg. Ám az egyes szükségleteket nem lehet izoláltan elemezni, mivel minden kort és társadalmi réteget a szükségletek egy bizonyos rendszere jellemez. Marx szerint a gin, az akkori angol munkás szükségszerű és nem valamilyen elvont szükséglete.
A mai világban viszont a szükségletek nem szorítkoznak csak az alapvető létfenntartás normáira. Kant az alapvető szükségletek feletti szükségleteket „elidegenedett” szükségleteknek gondolta. Ilyenek a birtoklásvágy, a hatalomvágy, a dicsvágy. Ezek a vágyak, illetve éhségek kvantitatívak (mennyiségi), s ezért kielégíthetetlenek. Nem lehet annyi pénzed, hogy többre ne vágynál, annyi hatalmad, hogy többet ne akarnál, annyi elismertséged, hogy az ne legyen számodra kevés. Minden tisztán kvalitatív (minőségi) szükséglet kielégíthető, mert véges, még a gyönyör vágya is, de a kvantitatív szükségletek végtelenek és így kielégíthetetlenek.
Sajnos mai világunkban kialakult és egyre növekvő vágyat érzünk egyfajta szükséglet diktatúrára. Megmondó emberek állandóan szekíroznak az „igaz” és „téves” a „jó” és „rossz” szükségletekkel. Ám hiába minden értelmes intés, egy diktatúra tapasztalataival a hátunkban, nehezen viseljük el, hogy valaki megmondja nekem, vagy bárki másnak, hogy mely szükségletünk az igazi és melyik téves. Milyen jogon döntenek felölünk? Ki hatalmazta fel őket?
Senkinek nincs joga azt mondani, hogy valójában ilyen szükséglete nincs is, csupán beképzeli magának. Szerintem, minden szükségletet el kell ismerni. Az elismert szükségletek közül csak morális alapon lehet egy vagy más szükségletet kizárni. Abból, hogy minden szükségletet el kell ismerni, még nem következik, hogy mindent ki is lehet elégíteni.
Tudom, hogy egy kicsit elkalandoztam, de utjainkat legyenek azok helyes vagy tévutak, vágyaink, szükségleteink, szükségszerűségeink alapján választjuk meg

Igen én is úgy gondoltam, ez nemcsak vallási,. vagy politikai, hanem egyéb tévút is lehet, például egy szerelmi kapcsolat tévútjai...stb.

Kedves Ego sum, te is jó vagy, valóban a háború végén több a hősködés...ezt megelőzni jó lenne.

Köszönöm a hozzáaszólást kedves Napcsi, jó vagy ezekben.

Kedves Ego!

Bocsi, valamit benéztem, összekevertem.

Írásodban van, amivel egyet értek, és van, amivel nem. Tulajdonképpen igaz, nézhetjük úgy is az utakat, hogy mindegyikből lehet tanulni, mindegyiknek lehet valami értelme, oka, hogy oda keveredtünk. Én sem élem meg tragédiaként a "tévutaimat", mert úgy gondolok rájuk, mint iskolákra. Rengeteget tanultam belőlük. Ilyen értelemben nem tévút, csak út. Feladat.

Viszont én úgy gondolom, mindíg van választás. Ha nem a több lehetőségből, akkor az igen vagy a nem. Ha döntök valamelyik mellett, akkor az már az én döntésem, és nem kenhetem rá valami vagy valaki másra. Ezért én sosem fogok a kocsmában ülve síránkozni és a segélyt várni, miközben jól kidühöndöm magam, hogy a Gyurcsány/Orbán/feleségemazabüdöskurva/egyéb a hibás. Bármilyen helyzetbe kerülök, a saját döntéseim juttattak oda. De mindig ott lesz a lehetőség is, hogy kikeveredjek belőle. Eldönthetem, hogy mit akarok csinálni, kigondolhatom, hogy hogyan oldom meg. Mert a szabad akarat mellé kaptunk tálentumokat is. Míg a póknak egy csepp esze sincs, addig nekem/nekünk van.Egy méhecske nem gondolkodik, csak végrehajtja a programját. Én meg azt csinálok, amit akarok. Persze most éppen nem akarom elveszteni a munkahelyem, ezért rendesen dolgozom. De ez is az én döntésem. Ki akarom fizetni a számláimat, ezért nem vásárolok össze mindenféle fölösleges, ámde akciós/jutányos/érdekes dolgot, hanem beosztom a pénzemet, összehúzom a nadrágszíjamat, és túlélek. Így döntöttem. Nem, nem a körülmények kényszerítenek. Mert van, akinek ugyanolyan körülményei vannak, mint nekem, és mégis másként dönt. Ha igaz lenne a kényszerűség, akkor a hasonló helyzetben lévők mind ugyanúgy cselekednének. De nem így van.

Kedves Napcsi!

A rovatot nem én indítottam. Az infóban „borvíz” néven bejelentkező, nem tudom régi, vagy új fórumtárs jegyzi, és kér hozzászólásokat. Az „előszó” csinosra sikeredett, ám azzal nem értek mindenben egyet. Ami teljesen természetes is, hiszen nagyon unalmas világban élnénk, ha mindannyian mindenben egyetértenénk.

Szerénységem tiltja, hogy egyből kimondjam, vagyishogy azt állítsam: véleményem szerint nincsenek tévutak. Csak utak vannak, amelyen mindannyian többé-kevésbé fel alá járunk.
Az utakat - szabad akarat ide, szabad akarat oda – a szükségszerűség determinálja. Annak áll ugyanis szabadságban megtenni valamit, aki megteheti, ha megvan benne az akarat, és tartózkodhat tőle, ha akarata az, hogy tartózkodjon. Ám ha létezik oly szükségszerűség, mely által meglesz benne az akarat, hogy utat válasszon, akkor ez szükségkép követi a tett. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az embernek nincs szabad választása, csak azt, hogy ezt a választást ne tennék szükségszerűvé az ember reményei és félelmei, valamint a várható jó vagy rossz, mely dolgok nem az akarattól függenek. Az ember cselekedeteit a körülvevő világ körülményei határozzák meg.

Figyeljük meg a méheket, ahogyan a mézet készítik, vagy a pókot, amikor a hálóját szövi, nem választja, hanem spontán módon teszi azt. És nem csak a választás ténye figyelhető meg náluk, hanem a mesterség, az előrelátás és a tervszerűség jelei is, melyek majdnem az emberekkel egyenlő mértékben vannak meg bennük. Nincs semmiféle szabad választásuk, ha életben akarnak maradni, ezt kell tenniük. Egyébkén a méhekről Arisztotelész egyenesen azt állítja: államközösségben élnek.

Hogy választott útjaink tévutak –e vagy helyes utak, azt mindig az út végén, és utólag tudjuk megállapítani. Erre mondja a népi bölcsesség: Okos az ember a vásár után!

Na jó. Ha nincs válasz, akkor önkényesen úgy gondolom, hogy mindenféle tévútról szabad írni.
Hát kérem szépen, én mindjárt jelentezem, mint nagy tévúton járó. Úgy értem, életemben elég sokszor tévedtem tévútra. Ám, amikor ezt észrevettem, vettem egy nagy levegőt, és átugrottam egy másik útra. S hogy az megint egy tévút volt-e? Sajnos én nem rendelkezem/tem azzal a képességgel, hogy 100%-os biztonsággal előre meg tudjam ítélni egy útról, hogy tévút-e. Van egyáltalán olyan ember, aki igen?
Úgy gondolom, a kor előrehaladtával, és az élettapasztalatok gyarapodásával ez a képesség fejlődhet. Annál, aki akar fejlődni. Nekem a tévutaim mind iskolák voltak. Rengeteget tanultam belőlük. S mivel sok iskolát kijártam, sokféle élethelyzetbe bele tudom képzelni magam. És emlékszem az élményeimre, hogy akkor miket gondoltam és miket éreztem.
Azt gondolom, sok ember nem akar fejlődni, nem emlékszik korábbi tapasztalataira. Különben nem viselkedne úgy, ahogy. VAGY (!) csak az érdekei szerint cselekszik, minden más le van tojva. Az sem számít, ha ellentmondásba kerül saját magával. Emiatt egy kissé el vagyok keseredve.

Tessék mondani mi a baja, nincsenek a tudományba téveszmék(?), mondja mi a nem kerek?

og-ma mindenhova azonnal belerondít!

A tudományos tévutakat is itt kellene sora venni.

Kedves Ego!

Csak politikai értelemben vett tévutakkal kapcsolatosan lehet ide írni, vagy ez is egy amolyan "társalgó" tipusú topic legyen?

?????