Dr. Kovács Csaba - kirúgva!

sorrend post/lap  
Tibor
 
2008.dec.23.
97.
KÖszönöm a közérthető választ! Valóban nem lehetett könnyű helyzetben.

Én is úgy gondolom, hogy ez sem az Önöknek sem a falunek nem érdeke. Remélem sikerül a többi képviselőt is meggyőzniük erről és nem kell megvárni amíg újak lesznek! 2 orvos volt akkor is amikor a falu harmadekkora volt.
Sok sikert hozzá.

Valószínűleg rajtam kívül még pár ezer ember nem tud mindent erről a dologról, ez az információ nekik is segíthet.
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: DANIDOKI – #96
DANIDOKI
 
2008.dec.23.
96.
Kedves Tibor!
Mint képviselő nem adtam a nevem senkinek az eltávolításához, és nem vettem át az intézményvezetői poziciót sem. Kolégámmal Szabolccsal mi vállaltuk a privatizációt, ezt az adott határidőre 2007 júl. 1-re végre is hajtottuk, emellett ketten elláttuk és látjuk ma is a község betegeit. A polgármesterrel együtt a szavazásokon nemmel szavaztunk, vagy tartózkodtunk. Engem mindig csak egy motivál, hogy a mi a betegek, a falu lakosainak az érdeke. Higgye el, nekünk Szabolccsal nem érdekünk a jelenlegi helyzet, szertnénk, ha lenne 3. orvos területi ellátási kötelezettséggel. dr. K. J-t én támogattam, hiszen régóta ismerem személyesen is. Nagy segítség volt az átmeneti helyettes orvos, de Ő is távozott, mivel a kiutat Ő sem látta ebből a patt helyzetből. Ha még többet szertne tudni, és a jogi hátterét is a dolgoknak szivesem elmondom, nyugodtan hívjon fel telefonon, vagy írjon az email cimemre: Varga Dániel
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: Tibor – #94
szero64
 
2008.dec.22.
95.
Kedves Tibor!
Neked nem sok fogalmad lehet az itt történtekről! Amellett nem is olvastál túl sokat vissza a fórumokon. Csak azt nem értem, hogy miért bírálsz valakit, ha nem ismered az ügy hátterét?
Vagy lemaradtam volna valamiről, és csak provokálsz? Sajnos elképzelhetőnek tartom ezt is.
Bármibe lefogadom, hogy a szavazáson Danidoki tartózkodott. Csaba "menesztése" után nem Danidokit nevezték ki intézményvezetőnek!!! Később lett az!
Ha pedig jártál volna a rendelőben abban az időben, tudnád mennyire leterhelt volt a két praktizáló orvos.
Ha ismernéd Danidokit, nem kételkednél benne, hogy tisztességes, egyenes ember.
Fogalmad sincs róla, hogy mi történt!!!!
Danidoki becsületességéhez, emberségéhez kétség nem férhet (annak aki ismeri Őt).
Aki nem ismeri, ne kritizálja, bocs!
Üdv: szero64
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: Tibor – #94
Tibor
 
2008.dec.22.
94.
A mai Diósdi Krónikában a miniszter elegánsan kitért az elől: mi a véleménye a be a nem töltött praxisról.

A képviselőtestületben ülő háziorvosnak nehéz dolga lehetett...
KCs egykoron maga mellé vette, ő meg mint képviselő a nevét adta a nem túl elegáns kirúgágához majd átvette az intézményvezető poziciót.

Nem irigylem. Meg se merem kérdezni mit szavazhatott anno.
Érdekes lenne tudni mi motiválhatta?

MInt intézményvezető miért jobb neki, ha nincs betöltve a körzrt mintha KCs praxisát megvett kollegája is dolgozna, segítve az egészségesebb Diósdot?

Ez is egy zavaros történet lehet.
Link erre a hozzászólásra:
elefant
 
2008.szept.29.
93.
Kedves Terike!
Úgy látom tanult kollegái kiokosították. :-(
Szóval, ha én azt mondom: ´emlékezetem szerint kampányidőszakban nem azt ígérte a t. kt. mint amit most cselekszik´, akkor ez nem ekvivalens azzal hogy szerintem hazud(-tak)-nak?
Pedig az!
S legfőbb indokként megint csak azt tudják előrángatni: „így döntött a test-ület!”. Szóval nála van az abszolút igazság.
A rovat címéről meg annyit: Ildikót sem ´rúgták´ ki.
Meg a régi honlapot sem.
Meg az újságot sem.

Meg az etikát sem.
Meg a P.H. munkatársai is csak véletlenül ´oszoltak´. (Erre jó adalék az ÁMK rovat egyik hozzászólása. Gondolom, ezt sem fogják ´érteni´)
Link erre a hozzászólásra:
Tibor
 
2008.szept.28.
92.
Kedves Beke Jánosné!

Köszönöm a válaszát. Már aggódtam!

Ez se lesz egy sima ügy, egyenlőre csak azt látom, hogy a polgárok biztos rosszul járnak a jogászok meg biztos jól.
Kiss dr-t nem ismerjük, mi a probléma vele ami miatt a semmi is jobb nála?
Gondolom a testület szavazott, így indokolni nem kell de mégis mik voltak a főbb érvek?

Köszönettel:

Tibor
Link erre a hozzászólásra:
albitzteri
 
2008.szept.28.
91.
Kedves Elefánt !

Nem hazugságot írtam, hanem azt, hogy én másképp emlékszem .
Tibornak írt válaszom Önnek is szól.
Üdvözlettel: Beke Jánosné

Nagyon csodálkozom ennek a lapnak a címén, főleg azon, hogy Kovács doktor nem tiltakozott ellene.
Szó sincs kirúgásról.
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: elefant – #89
albitzteri
 
2008.szept.28.
90.
Tisztelt Tibor !

Az Ön által említett cikkben több tévedés is van.
A "felmentési határozat" átadásánál én is jelen voltam.
Akkor Kovács doktor úrnak semmi kifogása nem volt, hiszen már akkor is nyugdíjas volt, és Ő jelentette be, hogy nem akar privatizálni.
Ez egy pénteki napon volt, Kovács doktor megkérdezte, hogy akkor már ma sem kell dolgoznia ?
Mondtuk neki, ha nem akar, akkor nem kell.
Szó sem volt arról, hogy szeretné ledolgozni a felmentési időt.
Másnap hallottuk, hogy aláírásokat gyűjtenek, hogy a testület helyezze vissza a doktor urat.
A testület nem kötelezheti munkára azt a nyugdíjas orvost, aki már nem akar dolgozni.
Júniusban jelentkezett Kiss doktor, jelezte, hogy megvenné a praxist, amennyiben a testület szerződést kötne vele.
A szavazáson nem kapott többséget, tehát a testület nem kíván vele szerződést kötni.
Ezt a határozatot júniusban( ! ), írásban mindkét orvos megkapta.
Szeptemberben érkezett egy adásvételi szerződés, és Kiss doktor kérte, hogy kössük meg vele a szerződést.
A testület nem vonta vissza korábbi határozatát, és a továbbiakban sem kíván Kiss doktorral szerződést kötni.
A rendelést nem "rendre helyettesítéssel"
kívánjuk megoldani.
Eddig egy orvos helyettesített, akinek a távozásáról Kovács és Kiss doktor tudna pontos tájékoztatást adni.
Nyáron ismét volt egy megbeszélés, ahol Kiss doktor elmondta, hogy szerinte a testületnek kötelessége vele szerződést kötni, a testület viszont úgy érzi, hogy erre nem kötelezhetnek bennünket.
Kiss doktor annak ellenére vette meg a praxist, hogy már hónapokkal előtte tudta, hogy nem rendelhet az Egészségházban.
Perrel fenyegetik a testületet, de a Bíróságról eddig még nem érkezett jelzés.

Tisztelettel: Beke Jánosné
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: Tibor – #88
elefant
 
2008.szept.28.
89.
Kedves Terike!
Ezek szerint - természetesen - meg tudja mondai, mi a hazugság abban, amit a Doktor Úr leírt.
Kérem, tegye meg!
Üdvözlettel: elefant
Link erre a hozzászólásra:
Tibor
 
2008.szept.27.
88.
#2
Tisztelt Beke Jánosné!

Érdekes cikk jelent megrészben Csaba tollából a szabadabbik helyi lapban a praxisától.
A feltett kérdésekre válaszoljon, kérem. A kérdések témája az Ön területéhez tartoznak.
Köszönöm.

Tibor
Link erre a hozzászólásra:
albitzteri
 
2008.szept.26.
87.
Kedves Tibor !
Nem találom a kérdését.
Kérem, írja le újra, vagy segítsen, hogy hol találom meg !
Üdvözlettel: Beke Jánosné
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: Tibor – #85
albitzteri
 
2008.szept.26.
86.
Kedves Tibor !
Elnézését kérem, nem ijesztett el.
A cikket olvastam, természetesen én több dologra egészen másképp emlékszem, mint ahogy azt a Doktor Úr leírja.
Keresem a kérdéseit, igérem, nagyon gyorsan válaszolni fogok.
Üdvözlettel: Beke Jánosné
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: Tibor – #82
Tibor
 
2008.szept.26.
85.
Igazán kár, hogy Terikét egy ilyen egyszerű kérdéssel el sikerült kergetnem a fórumról.
Eltávozott körünkből az egyetlen képviselő aki nem "egy igazi bunkó".
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: Tibor – #84
Tibor
 
2008.szept.19.
84.
Tisztelt Beke Jánosné!

Sajnálom, ha kérdésem az oka a távolmaradásának.

Tibor
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: Tibor – #82
nagyapi
 
2008.aug.29.
83.
Engem is érdekelne dr. Kovács Csaba praxisával kapcsolatban néhány dolog. Igaz az, hogy ha több mint egy évig helyettesítéssel van betöltve (vagy nincs betöltve) a praxis, akkor az OEP csökkentett összeggel finanszírozza? Mekkora összeget jelent ez? Ha ez így van, ki a felelős ezért? Ki fogja ezt megfizetni, az adófizetők? Vagy netán az alpolgármester?
Link erre a hozzászólásra:
Tibor
 
2008.aug.28.
82.
Tisztelt Beke Jánosné!

Érdekes cikk jelent megrészben Csaba tollából a szabadabbik helyi lapban a praxisától.
A feltett kérdésekre válaszoljon, kérem. A kérdések témája az Ön területéhez tartoznak.
Köszönöm.

Tibor
Link erre a hozzászólásra:
szero64
 
2008.aug.8.
81.
Köszönöm szépen!
Link erre a hozzászólásra:
moment
 
2008.aug.8.
80.
Ha jól emlékszem, a Fenyves étterem előtti utcába kell balra kanyarodni és mindig balra menni.
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: szero64 – #78
Tibor
 
2008.aug.8.
79.
Előzetes bejelentkezés szükséges: 06 30 9318384

Az utca: Homokbánya úton mész felfelé A Fenyősornak.
A gyárak után balra van a Fácános utca, még a nagy emelkedő elött.
Erről egy 40m után nyílik balra a SZékely András utca, földút.

Bár ez lenne a legnagyobb hiba a Hivatalban!
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: szero64 – #78
szero64
 
2008.aug.8.
78.
Kedves moment!
Légyszives áruld el, hogy hol rendel Csaba!
Anno Ring Péter írta, hogy a Székely András utcában, ami párhuzamos a Homokbányai úttal. A térképen az önkormi falán csak Székely Aladár? vagy Alajos? utcát találtam, ami mindkét végéről ZSÁKUTCA!
Bejártam a környéket, senki nem tudott róla.
Üdv: szero64
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: moment – #77
moment
 
2008.aug.8.
77.
Olyan rosszul hangzik, hogy magánrendelés.

Kovács doki pontosan úgy működik, mint a többi körzeti orvos, csak a rendelője nem itt van a központi részen. Nem kell fizetni, betegállományba is felvehet, nincs várakozás.


Így igaz, köszönet érte!
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: Tibor – #76
Tibor
 
2008.aug.8.
76.
Több mint egy éve már nincs új hozzászólás: nincs is miért. Ez a világ sorsa. Hiába a méltanytalan aljas viselkedés: a jellemtelen társaság nyugodtan csinálhatja tovább a dolgait.

Emlékezzünk azonban erre az esetre és köszönjük Csaba áldozatos munkáját amit magánrendelésén tovább folytat. Megteremtette a maga világát kicsinyes gyűlölői nélkül.

Egyszer a helyükre kell, hogy kerüljenek a dolgok!

Pár év múlva újra dönthetünk akkor ne a pártszínekre szavazzon a diósdi, hanem az emberekre akik már megmérettek! Addig viszont tűrhetjük a hozzánemértők és hajlongó arctalan kiszolgálóik ámokfutását.
Link erre a hozzászólásra:
superottik
 
2007.júl.23.
75.
Meglepődve olvasom az Érdi Újság Plusz-ban,hogy Diósdon az egészségházban Kovács Doktor rendel. A Diósd Online sem lett javítví. Vagy valamiről lemaradtunk?
Link erre a hozzászólásra:
RingPeter
 
2007.ápr.10.
74.
Megint olyan hírek érkeztek, amit nem egészen értek.
Most akkor ki az egészségház intézményvezetője?

A verebek azt csiripelik, hogy törvénysértő határozatot hozott a KT., ezt vissza kellett vonni és a Dani doki lett az intézményvezető. Az is érdekelne, hogy ki és mikor fogja betölteni a felszámolt praxist, mivel a maradék két doki terhelhetősége szerintem a végét járja. Ráadásul, mint köztudott a Dani képviselő is, a bizottsági ülések és a KT ülések is ütközhetnek a rendelési idejével.

Jó lenne végre a Csabával kapcsolatban hozott, erősen kifogásolható döntésről, valami emberi értelem számára felfogható magyarázatot kapni.
Link erre a hozzászólásra:
Pron ego
 
2007.ápr.2.
73.
Kedves Fejes fórumtárs!

Feltételezem, 68-as dolgozata nem következmény a 67-es előzményre, csupán annak folytatása, kiegészítése. Visszaolvasva a 64-est is, nem látok semmiféle ellentétet gondolataink között.

Üdvözlettel Pron ego
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: fejes – #68

Legutóbbi fórumpostok