Kedves Kerekes!

Jó ötlet. Négyen már vagyunk.
Bár volt már erőtlen próbálkozás "Kultúra" címszó alatt. Ott is lehetne épp folytatni vagy elkezdeni könyves élményeink megbeszélését. Annak további előnye lenne, hogy zenéről vagy más művészeti ágról is beszélgethetnénk.
Tegyen belátása szerint, partnere biztosan lesz hozzá.

Kedves Kerekes!

Hangyányival bőbeszédűbb leszek, mint Kati néni. :)
Érdeklődésemet a könyvek iránt nem tagadom, de valójában nem a szenvedélyem még akkor sem, ha a látszat az ellenkezőjét láttatja alátámasztani. Ennek olyan objektív okai vannak, mint a helyszűke a lakásban. Évek óta alaposan meg kell fontolnom, hogy minek szoríthatok helyet. Ugyanis a CD és DVD lemezek, VHS kazetták, de még a compakt kazetták is követelik a maguk helyét a lakásban. És ezek a "kultúra hordozók" is fontosak nekem.
Az ötletet nem találom rossznak. Hogy lennének partnerek az bizonyos, bár számukat nem merném megjósolni.

Lennének!!!!!

Kedves Anonymus!
El vagyok büvölve! Van itt valaki, aki a könyvek iránt érdeklődik, sőt, mintha ez lenne a szenvedélye. Azt hiszem, szeretnék egy rovatot nyitni itt "Könyvolvasmányaim" cimmel, melyben a hozzászólók egy-egy olvasott könyvet ismertetnének röviden, személyes hangnemben megirva, hogy miért tetszett/nem tetszett. Mit gondol, lennének ehhez partnerek? Én a történelmet, vallástörténelmet, de a szépirodalmat is nagyon kedvelem.

Kedves Kerekes!

... és meg is találtam! Íme!

A pokolnak fenekén lenn,
hol örök tűz lángol, ég,
Csendbe-rendbe éldegéltek
Krampamfalvi Krampuszék.
Krampusz néni sütött, főzött,
Ingeket varrt és mosott,
Krampusz bácsi meg pipázott
Vagy újságot olvasott.
Közbe-közbe eldöngették
A két vásott, rossz fiút,
Mert rossz volt és engedetlen
A Plútó és a Belzebúb.
Volt aztán egy kicsi lányuk,
Édes, formás, szép baba,
Szörnyen sírt a dada karján
Reggel, délben, éjszaka.
Arca, lába, keze, karja
Fekete volt, mint a szén,
Hogy a gólya kihalászta:
Az is kormos lett szegény!
És így éltek, éldegéltek,
Hol szomorún, hol vígan,
S Krampusz úr szólt: - míly jó nékem
Van szép házam, feleségem,
Egy leányom, két fiam,
Három tyúkom, lovam, ökröm,
Fogadok, hogy fenn a földön
Sincsenek ily gazdagok
S kincseimet nem kell féltnem:
Az ördög sem vihetné el,
Mert az ördög – én vagyok.

Üdv.
Anonymus B. R. N.

Szívesen! Örülök, hogy segíthettem.

Kérdésére a válaszom kissé bonyolult lesz.
Évtizedek óta jártam (járom) az antikváriumokat. Budapestieket elsősorban, de vidéken járva is bemegyek, ha a szemembe ötlik egy antikvárium. Államit és maszekot, sőt a puha diktatúra idején jónéhány illegális magánantikváriumot. Ez utóbbihoz összeköttetés is kellett. Beajánlás. (Elsősorban indexen lévő könyvekre utaztam, és bizonyos könyvek első kiadására.) Ennek ellenére ne gondolja, hogy antik műkincseket halmoztam volna fel! Viszont van olyan könyvem, amelyik harminc (30!) évi kitartó keresés eredményeképp került a birtokomba. És van olyan is, amelyik mindmáig csak fénymásolat formájában boldogít, de én soha nem adom fel! Jelenleg is előjegyzésben van itt-ott. Majdcsak rám mosolyog a szerencse!
Egyszóval:az ilyen csendes olvasgatás, keresgélés során az embernek kezébe kerülnek olyan könyvek is, amelyeket nem vesz meg ugyan, de figyelemre méltó dolgokat olvas benne, ami aztán - ki tudja miért - megragad. Ezek közé tartozik ez a versike is. (Azt azért ne kérje, hogy minden sorára emlékezzek! De tudtam, hol kell keresni!)

Kedves Anonymus!
Közönöm szépen. Elárulná: tudta, vagy kikereste?

Sajnos nem ismerem. Viszont Anonymus versikéjét édesanyám gyakran énekelte nekünk, mifelénk nem versként volt ismert.

Kedves Kerekes! (nem leszek eszperente !)

A versike Endrődi Béla Krampusz könyv című meséskönyvéből valósi. A könyv azóta - 1930-as évek - több kiadást megért. Néhány példánya manapság is elérhető antikváriumokban.

Üdvözlettel
Anonymus

Még valamit: Anonymus versikéjét én is olvastam gyerekkoromban.

Olvasom itt a gyerekkori emlékezéseket, versikéket és kedvem szottyant idézni az egyik kedvenc gyerekkori mesekönyvemből (1930-as évek) A köny piros szinü képekkel gazdagon és megkapóan illusztrált kiadás volt, a cimére, szerzőjére sajnos nem emlékezem. Örülnék, ha valaki tudna segiteni. Ime:

A pokolnak fenekén lenn,
hol örök tüz lángol, ég
csendbe, rendbe éldegéltek
Krampafalvi Krampuszék.

Krampusz néni sütött, főzött,
ingeket varrt és mosott,
Krampusz bácsi meg pipázott,
vagy ujságot olvasott.

Közbe-közbe eldöngették
a két vásott rossz fiút,
mert rossz volt és engedetlen
a Pluto s a Belzebub.

Volt aztán egy kicsi lányuk,
édes, kedves szép baba.
........... .. ..

Ismeri-e valaki?
Szörnyen sírt a dada karján
reggel, délben éjszaka.

Az első "bebörtönzésem" 1946 tavaszán történt, 14 éves voltam akkor. Az egri Polgári Iskolába jártam, Internátusban laktam. Szüleim természetben fizették az internátusi díjakat, meg volt határozva, mennyi lisztet, zsirt, cukrot, mákot, diót stb. kellett egy diák után beadni. A háboru utáni milpengős időszak volt, de időnként szükség volt némi pénzre füzetet, stb. venni. Pénzt hiába adtak volna a szüleim, egy hét mulva már semmit se ért, ezért hát - borvidékről származván - a bor volt a valuta. Kaptam otthonról egy 5 literes demizsont tele borral. Amikor egyszer aztán valamire hirtelen pénz kellett, kiálltam a borral a piacra, hogy eladom. Akkoriban dult a feketézők elleni harc is és egyszercsak körülvettek minket, feketézőket a rendőrök, betereltek az egri fogházba. Ott előszöris a többiek tanácsolták, hogy tüntessem el a bünjelet, a bort és ehhez készségesen besegítettek. A fogdában töltöttem az egész napot, estefelé került sorra a kihallgatásom. Feltártam a való helyzetet, a kihallgató megértően tudomásul vette, de azért "megintett," hogy ilyet máskor ne csináljak.

Arra már nem is emlékszem, hogyan igazoltam az aznapi iskolai hiányzást.

Ó, az 1966-os esztendő! Az volt ám a príma évjárat! Emlékszem, akkor érettségiztem valóban éppen német nyelv és irodalomból - oroszul. Mintha csak ma lett volna! És fogalmam sem volt, hogy a Kútvölgyi kórházban épp most születik egy kisleány. Talán épp' abban az ágyban, amelyben én anno... szóval akkor.
Hogy is volt az a szóbeli? Német nyelvvizsgán oroszul? Tudom, ez így katakrézis!
Azzal kezdődött, hogy összevesztem az orosz tanárommal három héttel az érettségi előtt valami semmiségen. Mérgemben azt mondtam, hogy nem érettségizek mégsem oroszból, hanem majd németből. Ez a tanerőt érzékenyen érintette, mert az osztály legjobb oroszosa voltam, ha ugyan nem az egész gimnáziumé is egyben.
Eljőve a nagy nap és én a bizottság elé járultam, hogy bizonyságát adjam érett mivoltomnak. L van Beethoven életéről, munkásságáról kellett kiselőadást tartanom. Mivel az idegen nyelv a kötelezö szabadon választott tárgyak közt szerepelt, a vizsgán jelen volt a másik nyelv - az orosz - tanára is. A "haragosom".
Elkezdtem kiselőadásomat és mondtam, mint a vízfolyás. Két-három mondat után az elnök megállított. Boldog voltam. Hiába, ezek értenek hozzá, látják ennyiből is, hogy profi vagyok. De az elnök így folytatta:Kezdje előlről kérem! Néztem bambán, de újra kezdtem. Újra megállított, akkor már zavarban voltam. Az elnök azt kérdezte tőlem: mondja kérem, hol van maga tulajdonképpen? Mondom neki, hogy tudomásom szerint német szóbeli vizsgán. Akkor miért beszél oroszul kérem, hangzott az újabb kérdés. Céklavörösre vált fejjel felnéztem és az orosz tanárom kajánul vigyorgó képét láttam meg elsőként. Azt hiszem - akaratomon kívül - óriási elégtételt szolgáltattam neki. de aztán rendeztem soraimat és németül is elmondtam a nagy zeneszerzőről tudni illendőket.
Az érettségem egyéb vonalakon is bizonyítást nyert, az a kisleány pedig eljött erre az árnyékvilágra. És most itt ülünk mindketten, talán nem is nagyon messze egymástól és megcsodálhatjuk az élet kiszámíthatatlan fordulatait.

Jópofa ez a történet. Épp most olvasom Mág Bertalan összes művét.
:)

Ó, az 1966-os esztendő! Az volt ám a príma évjárat! Emlékszem, akkor születtem. Mintha csak ma lett volna!
Anyám először az anyósához - a Belvárosba - ment "haza" velem. (Kijárt az újdonsült nagymamitól egy kis kiszolgálás, kényeztetés a kismamának.) Aztán Kiskörére. Ott épült a vízlépcső. Akkor még Kiskörei Víztározó volt a neve a mai Tisza-tónak. Aztán, mint minden évben, a Balatonhoz mentünk nyaralni. 3 hetes voltam ekkor. Az anyai nagyszüleimnek volt ott egy kis "nyaralójuk". Azért tettem idézőjelbe, mert ne valami villára tessék gondolni. Abban az időben a Balaton még nem betonteknő volt, hanem nádas szegélyezte, és partján nem olyan sűrűn álltak a kis lakok, mint manapság.
A sors úgy hozta, hogy a Kútvölgyiben kellett megszületnem. Ahogy pár órásan kinéztem az ablakon, elmerengtem: valahol, nem olyan messze a városban egy fiatalember éppen érettségizik...

Elmesélem, hogyan kerültem életemben háromszor börtönbe. A másodikkal kezdem.

1952-őt írtunk, Budapesten a Mexikói úton laktam sok más diákkal együtt a kollégiumban. Faluról kerültem fel, 350 Forint ösztöndijat kaptam, szüleim nem tudtak támogatni, de ebből nagyszerüen megéltem. Volt szállásom, volt mit enni, mostak rám és ami a fő dolog, tanulni lehetett. Német szakos hallgató voltam.

Megkaptam otthonról apám régi fényképezőgépét vagy két hétre, bevásároltam négy tekercs filmet és vasárnapra nagy kirándulást terveztünk a menyasszonyommal. A diákszálló ablakában nézegettem előző este a gép beállitásait.

Másnap reggel - a tervezett kirándulás napján - gyönyörü őszi idő volt. Megyek le a reggelihez, a portánál ott áll egy rendőr, mellette egy asszony és rám mutat: ő volt az! Hozzám lép a rendőr, megkérdezi: Milyen fényképezőgépe van? (beugrató kérdés, mert nem azt kérdezte, hogy van-e.) Mondom neki hirtelen meglepődve a tipust. Na, hozza csak le, ha vannak filmek, azokat is.

Átvitt gépestül, filmestül a velünk átellenben fekvő kerületi rendőrségre, ott faggatóztak, hogy miért fényképeztem én le a vasutat, meg a rendőrségi épületet. Elmeséltem a valót, hogy nem is fényképeztem, csak nézegettem a gépet. Ott töltöttem a délelőttöt, délután atvittek a Deák téri budapesti főkapitányságra, ahol arról faggatóztak, hogy milyen kémszervezetnek dolgozom. Természetesen előhivták a gépben levő filmet, amin még egyetlen kép se volt, valamint az összes le nem exponált, gyári csomagolásu filmet. Már este volt, amikor még további faggatózás után ugy döntöttek, hogy mégsem vagyok kém. Mondták: örüljek, hogy igy megusztam, mert ha egyetlen kép is lett volna a vasutról, rendőrségről, akkor bizony nem szabadultam volna.

Közben a menyasszonyom kétségbeesetten érdeklődött a rendőrségen, de az égvilágon semmi felvilágositást nem kapott rólam. Hát ilyen volt a szép őszi kirándulás.

Nekem viszont mindig a fejemben zsong egy másik gyermekvers. Anyámtól tanultam, Ő adta örökül. Aztán pedig én a fiamnak. Pici kora óta meséltem neki esténként, verseket is mondtam. Köztük anyám örökségét is.
Telt múlt az idő, a legényke két éves lett. Egy nagymaminál tett látogatás alkalmával egyszer csak megszólalt a fiam váratlanul. A zongora szélébe kapaszkodva, de határozott hangon azt a verset kezdte el mondani.

Mesebeli kiskirályhoz
Betévedt egy kisleány
Hogy az éppen uzsonnázott
Tulipános udvarán
Ugye szép itt? Ugye jó itt?
Nézz csak ide meg oda
Bársony itt a gyepes udvar
Drágakő a palota
Nézd, a libánk ezüsttollú,
S aranyszőrű a cicánk,
Ugye itt maradsz minálunk
Örökre te kisleány?

Köszönöm a meghívást de
El nem fogadhatom
Szalmatetős kicsi kunyhó
Az a ház, hol én lakom.
A mi libánk közönséges,
S nem aranyos a cicánk,
De ott van a két testvérem,
Édesapám meg anyám.
Ha ölelnek, ha csókolnak,
Fejem rájuk hajthatom,
Szalmatetős kicsi kunyhóm
A világért nem adom!

És végig is mondta hibátlanul, bár a szeme rajtam volt. A bíztató és helyeslő tekintetemet figyelve.
Anyám szeme gyanúsan csillogott miközben unokáját hallgatta. Azóta rengeteg fonál szaladt le az Idő rokkáján. Hovatovább a fiamon a sor, hogy a jövendő nemzedék újabb palántájának a verset átörökítse és az a nagy pillanat megismétlődhessen. De a perc, az a perc soha el nem múlik, amit akkor ott átéltünk.

Elírás, elütésről jut eszembe.
Egy-két éve szereltem le a honvédségtől (1966) és egyik este otthon azzal fogadnak, hogy kerestek a seregtől, azonnal jelentkezzem az V. kerületi tanácsnál! Én, mint fegyelmezett tartalékos elmentem és jelentkeztem. Valami azt súgta, itt nincs minden rendben! Ismeretlen emberek, röpködtek az őrnagy, alezredes rangok, behívtak egy kék buszt vezetőstől és éjfélkor indulás egy harci repülőtérre! Reggel megérkeztünk, egyenként kaptunk eligazítást, mi lesz a feladat. Az eligazító rangjára nem emlékszem, de nem közlegény volt, és engem a reptér le és felszállóhely parancsnokának osztott be! Rögtön szóltam, itt soha nem jártam, híradó technikus voltam leszereléskor! Egy kicsit káromkodott, ki volt az az őrült, aki ideküldött. Azonnal kitettek a vasútállomásra, indulás haza, és felejtsem el az egészet!
A vonaton jöttem rá a dolog megoldására: előtte pár hónapja behívtak adategyeztetésre, és kérték, vigyem magammal a katonakönyvemet! Ezt persze elfelejtettem, és a papíron, amit ki kellett tölteni, a szakmai szám rublikába, hát, amire emlékeztem, azt írtam be! Így kerültem tehát leszerelt pilóták, kisegítők és egyéb magas rangú tisztek közé egy kisebb mozgósításnál! Mi lett volna, ha én ott ténykedek, vagy valami egyéb rossz számra emlékezem?

1945 vagy 46-ban történt. Kisgyerek voltam. Apu szovjet hadifogságban volt. Anyuval meglehetősen szegényesen éltünk. Karácsony előtt UNRA-csomagot kaptunk. Némi élelem, ruhanemű volt benne és játékként egy kifestő-füzet.
E kifestő életem végéig elkisér. Néger férfi narancsot tartott a kezében, s körülötte is narancshalom volt. Egy fehér kisfiú epekedő szemmel nézte a narancsokat.

"Néger bácsi! Jó a narancs?
Kérem szépen, ad belőle?
- Savanyú még kis barátom.
Elvásik a fogad tőle!"

Lestem a rajzokat. Anyu magyarázta mi az a narancs, s hogy a négerek tőlünk messze, más országokban élnek.
Sok évre rá megjelentek nálunk is a déligyümölcsök. Ma már megszokott a narancs is, a néger is. Nekem azonban sokszor eszembejut e kis versike, amelyet mindig jóleső nosztalgiával szavalok (ha senki nem hallhatja meg.)

Egy kis pontosítás:

http://www.jopajtas.co.yu/pdf07/Jp_01-02.pdf

12. oldal

http://www.jopajtas.co.yu/pdf07/Jp_01-02.pdf

Van itt még sok-sok igazi RETRO :)

Mostanában sokszor jut eszembe egy gyermekvers. Én a Nagymamától tanultam, de anyukám is tudta persze. És ahogy kell, mostmár a gyerekeim is tudják. Valami nagyon régi mesekönyvből van, onnan szedte Nagymama is. Ha figyelembe vesszük, hogy az anyukám 41-ben született, és még kiskorában kellett kapnia az ominózus könyvet, akkor azt hiszem, elég régi. (A címét nem tudom, bocs)

Rendetlen volt a kis Béla.
Vagy tán feledényeny?
Elvesztett egy pingponglabdát
odakünn a réten.

Nem tudta, hogy hol veszett el,
nem nagyon kereste.
Az egerek találták meg
egy holdvilágos este.

Ha már ez a labda, mondták,
itt veszett el nálunk,
akkor holnap labdarúgó
mérkőzést csinálunk.

Beneveztek az egerek,
meg egy csapat szöcske.
Nézők között ott volt mindnek
apja, bátyja, öccse.

Bagoly uram szemüvegét
az orrára tolja,
ő a bíró, úgy számlálja
kinek hány a gólja.

Félidőben abbahagyták,
de elkezdték újra,
s megverték az egereket
tizenkettő nullra.

1965 nyár eleje, boldog katonaéletem töltöm társaimmal, s jő a hírnök, kasza- kapa eldobni, kimenő ruhában, sorakozó a körlet előtt! Sapka nem kell! Átöltöztünk és egysoros vonalban felálltunk. Talán a polhelyettes? egy láthatóan áldott állapotban levő hölgyet kísért, aki mindenkit végig mustrált! Főleg az alacsony, testesebb bajtársakat! Mit akarhat ez itt? Végül a kísérővel elvonult.
Pár év múlva Sárisápon,-kis bányászfalú volt, ahova úgy kerültem, hogy lengyel tévéket kellett átvizsgálni, GELKA dolgozóként- kollégákkal megyünk az úton a cukrászda, kocsma felé békésen. Egy robogón közlekedő, bukósisakos, testes fazon elmegy mellettünk, többször visszajön, nézeget engem! Megáll, te vagy OBSITOS! Persze, én vagyok. Beültünk a cukiba, előjöttek természetesen a katonatörténetek.
Emlékszel a kimenőruhás sorakozóra, milyen ciki volt ott állni! Nekem ugyan nem, én az ágyak alatt bújtam meg!
Miért? Hát nem akartam apa lenni!
Ui. a hölgy a nagy kalandból csak arra emlékezet: milyen fegynernemű volt a katona! A villám jele híradósra utalt és mi azok voltunk!

Szökésem története. 1944-45 táján történt az eset. Óvodás voltam. Abban az időben a mai Polgármesteri Hivatal egyik udvari helyiségében az óvoda, s ugyanazon udvar Kossuth L. u-i oldalán a tűzoltószertár volt.
Óvodás barátom kileste, hogy az udvarról egy hátsó ajtó is nyílik a szertárba, s hogy az utcai ajtót néha nem zárják be.
Egyik nap sejtelmes arccal, ellentmondást nem tűrő hangon javasolta "Szökjünk meg!" A felhívást tett követte. Kézenfogott, s egy másik kislány kiséretében hárman odalopóztunk az udvari vasajtóhoz. A fiú óvatosan kinyitotta, s már "szabadultunk" is. Emlékezetem szerint a rettentő sötétségben a félelemtől fogvacogva osontam a többiekkel. Még egy ajtó. Világosság. Kint voltunk az utcán. Hazamentünk. Édes-anyám nagy szemeket meresztett rám. "Hát te hogy kerültél haza?" Nem kaptam ki. Elég büntetés volt az átélt sötétség és szökés félelme.
Felnőtt fejjel átgondolva nem is lehetett olyan "rettenetes sötétség" odabent, hiszen nem ütköztünk semmi akadályba. De az esetre gondolva ma is szinte érzem, amint kézenfogva megyünk, megyünk a sötétségben.

Kedves Kiskifli!
Ezzel a magnó dologgal ismeretlenül is belopta magát nálam, ha szabad ilyet mondanom! Itt az asztal mellett egy Calypso M8 magnó emlékeztet a régi szép időkre, a mama talán ismerte ezt a készüléket, mely a 60-as évek csúcs darabja volt. Akadt olyan Szilveszter, ahol ezzel én voltam a”sztár”, ez a készülék akkor menőnek számított! Este meghívtak és másnap 10 óra körül sikerült hazatalálni.
Saját készítésű adapterrel tudtam a Kossuth adóról felvenni számokat, a Beatles nótákat pedig csere-bere módon rögzítettük innen-onnan beszerezve. A hangminőség csapnivaló, Orwo, ha jól emlékszem szalag volt kapható (NDK), mely reszelőként bánt a magnófejjel. Különben az átmágneseződés csökkentésére az időnkénti áttekercselést kell megpróbálni. 10éve még működgetett a készülék, most már félek bekapcsolni, a szíjak biztosan elporladtak, befőttes gumira való cseréjük 1-2óra üzemet elviselne, de lehet, hogy a bekapcsolás tűzesettel járna!
A magnót, mint ereklyét őrzöm, sok emlék fűz hozzá! A silány szalagokat kidobtam, demó célra van mutatóban meg néhány. Télen megpróbálkozom az üzembehelyezéssel!