Politika
Pron ego
2008.márc.13.
633.
Kedves Danidoki!
Nagyon örülök, hogy itt vagy velünk, és így a háziorvos szemszögéből is megismerhetjük a vizitdíj szükségességét vagy annak teljesen felesleges voltát. Sajnos egy kicsit későn jelentkeztél, mert a meccs, eldőlt. Így már a dolog, eső után esernyő, de talán azok lelkiismeretét egy kicsit kizökkented a nagy elégedettségből, akik a netán a vizitdíj ellen szavaztak.
Persze maximálisan megértem, hogy nem lett volna elegáns dolog, a kampányban részt venni, mert egyesek úgy állították volna be, mintha csak egyedül a saját érdekedben szólnál. Pedig a jól felszerelt rendelő, elsősorban a betegek jól felfogott érdeke lenne. Volt idő, amikor Érdre jártunk labor vizsgálatokra. Ez minimum két utazást jelentett, mert a leletekért is vissza kellett menni. Akár betegen, akár egészségesen ez sok időt és azért nagy élményt is jelentett.
Remélem, a kiesett vizitdíjat, a képviselőtestület kipótolja és így a praxis nem lehetetlenül el. Ja, néztem az országgyűlésről a közvetítést, ahol a legnagyobb ellenzéki párt igen nagy tudásról tett tanúbizonyságot, amikor azt a javaslatot tette, hogy a kieső pénzeket, a szerencsejátékból befolyt adókból lehetne kompenzálni. Hasonló képességű javaslatot tennék a képviselőtestületnek, hogy mondjuk a Kludi által befizetett vállalkozói adókból, kacagva teljesíthetik a leszavazott vizitdíjnak megfelelő ősszeget.
Apropó! Képviselőtestület…Hallottam, hogy a harmadik praxist már új Doktor látja el. Itt kívánok neki eredményes munkát, és kívánom, hogy sok öröme teljék Diósd lakói egészségének megőrzésében.
Mellesleg, ha jól emlékszem, mintha uszkve egy évig, ketten láttátok volna el a Szabolcs dokival a harmadik praxist. Néhány napja olvashattuk, hogy az elmúlt év áttekintése során dicséret illette meg a Falugazda kft-t vagy csoportot, képződményt, (szabadon választható név). Ámdeviszont! Nem lehetett hallani, hogy bárkinek is eszébe jutott, és azt mondta volna, hogy „kösz Dokik, ez férfimunka volt” Ha azonban egy vastag boríték kíséretébe ezt megtették, akkor elnézést kérek az illetékesektől.
Veszem a bátorságot és Diósd község lakói nevében, mondom, kiabálom:
„KÖSZ DOKIK, EZ FÉRFÍMUNKA VOLT”
Link erre a hozzászólásra:
Thomas
2008.márc.13.
632.
Kedves András ,
Köszönöm válaszát .
Ha a rektor független lenne , akkor nem csúsztatna.........a párt az első , aztán Magyarország.....
Tudja honnan ? Logika , az ön apja nagyon egyenes és korrekt ember volt , idővel talán Ön is az lesz......egy a lényeg a haza ( Diósd) mindenek előtt , aztán Vitya és Fletó meg a többi .
Az Ön részéről már az is nagyon korrekt , hogy egyáltalán válaszol nekünk .

Előzmény: Dizseri Andras – #624
danidoki
2008.márc.12.
631.
Leértékeli Magyarországot a népszavazás
2008. március 12. 11:45
Megnőtt Magyarország poltikai kockázata a gazdasági szereplők szemében a népszavazás után - állítja a Political Capital elemzése, amely szerint az állami függőség dicsőítése, a tőke- és piacellenesség áll szemben a modern nyugati demokráciák öngondoskodást hirdető alapeszményével.
A március 9-i magyarországi népszavazás egyedi a demokratikus országok történetében, hiszen nagyon ritka az olyan eset, amikor valamilyen kivetett díj eltörlését népszavazásra bocsátották volna - állapítja meg a Political Capital elemzése. A közelmúltban Szlovákiában rendeztek hasonló népszavazást az ottani reformok visszafordításáról, de szomszédunknál a referendum érdektelenségbe fulladt és kudarcot vallott.
Más országokban vagy az alkotmány, vagy a törvények, vagy a politikai elit önmérséklete, a szokásjog az akadálya, hogy ilyen népszavazásokat tarthassanak - emeli ki a politikai elemző cég. Tehát a március 9-i magyar népszavazásnak már a puszta ténye is meglepetés volt a külföld számára, miközben a váratlanul magas részvétel is komoly következményekkel jár a jövőre nézve.
A Political Capital Kockázat-előrejelző Divíziójának elemzési szerint a népszavazás után – a gazdasági szereplők szemszögéből nézve – megnövekedtek Magyarország politikai kockázatai.
A Fidesz politikai stratégiája nem változik. Orbán Viktor egyértelmű és személyes győzelmet aratott a népszavazáson, ami azt jelenti, hogy a Fidesz politikai stratégiája nem fog változni: a párt a jóléti típusú osztogató, illetve antikapitalista üzenetekre építi majd politikáját, és a párton belül a konzervatív ideológiai vonal tartósan meggyengül.
A referendum további tanulsága, hogy a magyar közvélemény továbbra is fogékony az antikapitalista demagógiára, vagyis az ilyen jellegű társadalmi attitűdök az elmúlt 20 évben alig változtak. Ezt erősíti a politika szavazatmaximalizáló logikája: a választáson győzni kívánó pártnak az az érdeke, hogy erre az attitűdre reagáljon, olyan üzeneteket fogalmazzon meg, amelyeket a választók szívesen hallanak. Ez egy 22-es csapdája, mivel a társadalom attitűdje magától nem változik, a politikai elit pedig, amely ezen változtathatna, nem érdekelt ebben.
A modern nyugati piacgazdaságok alapeszményével szemben az öngondoskodás tartósan alacsony szintje prognosztizálható Magyarországon. A megtakarítási és befektetési szokásokkal kapcsolatos mutatók szerint ezen a téren aggasztó a helyzet. A népszavazás eredménye azt jelzi, hogy az etatizmus, az államtól való függőség széles választói kör igénye, és ezen a területen sem tapasztalható elmozdulás.
Gyengíti a képviseleti rendszert
Amennyiben a közvetlen demokratikus eszközök tartós elemeivé válnak a mindenkori kormányokkal szemben kialakított politikai gyakorlatnak, úgy a kormányozhatóság kérdésén túl a képviseleti rendszer egészének legitimitása gyengülhet meg.

DANIDOKI
2008.márc.12.
630.
Sajnos az Egészségbiztosítási alap 1995-2006 közötti időszak kiadásait táblázat formájában nem tudom feltenni, mivel képként van elmentve, de ha valaki kéri, ír az e-mail cimemre akkor elküldöm a cikket, ami ma került fel a Webdokira
vargadr@mail.tvnet.hu
Link erre a hozzászólásra:
DANIDOKI
2008.márc.12.
629.
Egyeztetés a kárenyhítésről
2008. március 12. 17:12, szerda - Dr. Hanyecz Vince
Az egészségügyi miniszter egyeztetést kezdeményez a szakma képviselőivel arról, hogy a vizitdíj és a napidíj eltörlése miatti károkat enyhíteni tudjuk. Meghívjuk a háziorvosi szervezeteket, a járó- és fekvőbeteg szakellátókat képviselő szervezeteket, az Országos Alapellátási Intézet vezetőit és a kamarákat.
Anyagi károk
A vizitdíj és a napidíj eltörlése miatti károk részben anyagiak. A háziorvosok jelentős, de a szakrendelők és a kórházak is érdemi bevételtől esnek el. A megoldást a társadalombiztosítás keretei között kell megtalálni. A reform egyik fontos eredménye, hogy valódi társadalombiztosítást hoztunk létre, felelős gazdálkodással. Ez azt jelenti, hogy a társadalombiztosítás azt tudja elkölteni, ami járulékokból és a jogosultak utáni állami fejkvótából befolyik. Nincs más forrás. Ezért azt várjuk a tárgyalópartnerektől, különösen az Orvosi Kamarától, hogy az egyeztetésre konkrét javaslatokkal érkezzenek: ha kiadásnövelést javasolnak például az alapellátásban, akkor pontosan jelöljék meg annak fedezetét a társadalombiztosítás költségvetésében. Ez a minimális feltétele az egyeztetés komolyságának, s ha ez megtörténik, akkor a tárca nyitott az átcsoportosítási javaslatok megtárgyalására.
Ez azért is fontos, mert Éger István január 30-án még a következő kijelentést tette: "A Magyar Orvosi Kamara szerint a vizitdíj és kórházi napidíj nem hozott jelentős bevételt sem az alapellátásban, sem a kórházaknál." Tegnap viszont ugyanaz a kamarai elnök már azt mondta: "A háziorvosok finanszírozását a kétszeresére kell emelni, a vizitdíj-bevétel kieső része nélkül ugyanis a praxisok jelentős része csődbe megy."
A Kamara vezetése folyamatosan a vizitdíj eltörlését támogatta, hozzájárulva ahhoz, hogy a háziorvosok és az intézmények bevételtől estek el. Meggyőződésünk szerint elvárható az a felelősség, hogy a kialakult helyzetben nem csak "a több pénzre", hanem a "honnanra" is születik javaslat.
Szakmai károk
A vizitdíj és a napidíj eltörlése miatt nem csak anyagi, hanem szakmai kár is érte az egészségügyet. Az egyeztetéseken javaslatot várunk ezek kezelésére is. Az év végéig ugyanis biztosan újra növekedni fog a rendelők és az ügyeletek leterheltsége, hiszen a vizitdíj szabályozó hatása nélkül vissza fog állni az Európában kimagaslóan magas orvoshoz fordulási szám.
Ahogy megoldást kell találni arra a problémára is, hogy a kórházakban ne növekedjen feleslegesen az ápolási napok száma. A napidíj miatt csökkent az egy esetre jutó ápolási napok száma, hiszen a betegek ellenérdekeltek voltak abban, hogy olyan napokat is elszámoljanak utánuk, amelyeket nem töltöttek kórházban.
Orosz rulett
Orbán Viktor mai sajtótájékoztatóján a populista politikát folytatta. Beszélt a kompenzáció igényéről, de ma se mondta meg, hogy ténylegesen mi legyen ennek a fedezete. A Fidesznek az a javaslata, miszerint a kompenzációt a Szerencsejáték Zrt. egyszer már elköltött bevétele fedezze, azt mutatja, hogy a népszavazást kezdeményező párt orosz rulettet játszott az egészségüggyel. Talán nem véletlen, hogy a Fidesz a szerencsejátékról beszél, mert ezen a lutrin az egészségügy vesztett.
Orbán Viktor arról sem beszélt, hogy a rendelők forgalmának növekedését milyen módon lehet csillapítani. Milyen módon lehet a hálapénzt csökkenteni, hiszen egy friss felmérés szerint a vizitdíj és a napidíj bevezetése óta a hálapénz 30 százalékkal csökkent.
Orbán Viktor csak követelőzött: bár nincs már vizitdíj, azért a vizitdíj-kompenzáció mindenhol maradjon meg. Szemben Orbán Viktor kijelentésével nem az Egészségügyi Minisztérium kurtítja meg az egészségügyet, hanem az a felelőtlen politika, amelyik egyrészt olyan kérdéseket vitt népszavazásra, amelyeket az emberek többsége természetesen nem utasít el, másrészt egyetlen szakmailag komolyan vehető javaslatot nem tesz a károk enyhítésére.
Orbán Viktor azt is kijelentette, hogy több pénzt kell fordítani az egészségügyre. Azonban az MSZP-SZDSZ kormány egyetlen évében sem költöttünk kevesebbet az egészségügyre, mint amennyit az Orbán-kormány akkor, amikor a legtöbbet költötte. Az elmúlt tizenkét évben az egészségügyre a legkevesebbet 2000-ben az Orbán-kormány idején költöttek GDP arányosan, több mint 1,2 százalékkal kevesebbet, mint amennyit 2006-ban az MSZP-SZDSZ-kormány.
Forrás: Egészségügy Minisztérium

Előzmény: elefant – #622
Kiskifli
2008.márc.12.
628.
Ej, ej! Munkahelyen fórumozással tölteni a munkaidőt?
Kedves András!
Mindegy, hogy SOTE, vagy rektor, vagy kimifene. Olyanról még nem hallottál, valamely nyilatkozat stratégiából hangzik el?
Kedves András!
Mindegy, hogy SOTE, vagy rektor, vagy kimifene. Olyanról még nem hallottál, valamely nyilatkozat stratégiából hangzik el?
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: Dizseri Andras – #624
dorian
2008.márc.12.
627.
Talán most sikerül pontosan. Az előbb eltűnt a vége.
http://www2.privatbankar.hu/html/cikk/kommentar.php?kom(...)
http://www2.privatbankar.hu/html/cikk/kommentar.php?kom(...)
Link erre a hozzászólásra:
dorian
2008.márc.12.
626.
Talán ezt is érdemes a tandíjjal kapcsolatban elolvasni.
http://www2.privatbankar.hu/html/cikk/kommentar.php?kom(...)
http://www2.privatbankar.hu/html/cikk/kommentar.php?kom(...)
Link erre a hozzászólásra:
Szent
2008.márc.12.
625.
Nem hiteles, mert az a legnagyobb problémája, hogy nem EGYEZTETTEK.
Az Édesapjáról meg annyit, hogy Ő sosem válaszolt ilyen nyeglén és gizdán. És ez már a sokadik alkalom.
Az Édesapjáról meg annyit, hogy Ő sosem válaszolt ilyen nyeglén és gizdán. És ez már a sokadik alkalom.
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: Dizseri Andras – #624
Dizseri Andras
2008.márc.12.
624.
Kedves Thomas!
Elnézést! Azt hittem a SOTE rektora elég hiteles embernek számít! De Önök minden bizonnyal tájékozottabbak mint Ő...
Kérem egy dolgot áruljon el nekem!Honnan a kétlábon járó búbánatból tudja hogy mi lenne Édesapám véleménye??!!
Egyéb burkolt dícséreteit köszönöm!
További szép estét Önöknek!
Talán én is hazajutok a munkahelyemről lassacskán!:)

Előzmény: Thomas – #611
elefant
2008.márc.12.
623.
El sem tudom képzelni [ ;-))) ] hová tűnhet ez a rengeteg erőforrás!
Olyanok vagyunk, mint a sovány tehén. Minnél többet tejelünk, annál gebébbek leszünk!
Olyanok vagyunk, mint a sovány tehén. Minnél többet tejelünk, annál gebébbek leszünk!
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: tomomomo – #618
elefant
2008.márc.12.
622.
Az Orosz rulett, szerintem arról szól, hogy egy hatlövetű coltot -egy patronnal töltve- valaki a saját halántékához szorít, oszt meghúzza a ravaszt. (No nem a rókucit, hanem az elsütőbillentyűt.) Van cirka 5 az 1-hez esélye, hogy túléli!
Nomármost! Ez a párt egy tele tárral rendelkező coltot (100% volt az esély a végeredményre) szorított a MI (nem a saját) halántékunkhoz, oszt meghúzta azt a bizonyos erdőlakót.
Ök maximum fintorognak, hogy csupa agyvelő lett az ünneplő jakójuk, de mi vagyunk akik megszívtuk és a gondolkodó(?) szervünk valami hiéna oldalán szárad.
No, ki járt jól? Már megint?
Kenetteljes nekrológokat kívánok magunknak!
Üdv.: elefant
P.S.: Azt a coltot viszont valaki más valóban teletárazta!

Előzmény: Thomas – #617
buster
2008.márc.12.
621.
javítok, tényleg a második helyen csücsülünk!!!
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: buster – #619
buster
2008.márc.12.
620.
buster
2008.márc.12.
619.
Kedves tomomomo!
Harmadikok vagyunk, de sajnos még az is dobogós hely... :).
Remélem, az őszi népszavazás előtti gyökeres véleményén még az ikszelés előtt "átfuttat" egy kis árnyalást!
Üdv, buster
Harmadikok vagyunk, de sajnos még az is dobogós hely... :).
Remélem, az őszi népszavazás előtti gyökeres véleményén még az ikszelés előtt "átfuttat" egy kis árnyalást!
Üdv, buster
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: tomomomo – #618
tomomomo
2008.márc.12.
618.
Kedves buster! Ez csak árnyalja a véleményemet, gyökeresen nem változtatja meg. Továbbra is azt mondom, hogy az európai második legnagyobb jövedelemelvonásból meg kell tudni oldani ezt a problémát is.
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: buster – #613
Thomas
2008.márc.12.
617.
Éger István, a Magyar Orvosi Kamera elnöke utalt arra, hogy a népszavazási kérdésekre adott válaszok a díjaknak a következő év január 1-jei megszüntetését tette kötelezővé. A NEK elfogadhatatlannak tartja a kormányfő és az egészségügyi miniszter fenyegetőzéseit, ami szerint nem pótolnák a kieső forrásokat. Ez számos orvosi praxis csődjéhez, és így az alapellátás ellehetetlenüléséhez vezet - figyelmeztettek határozatukban.
Az Egészségügyi Minisztérium szerint a Magyar Orvosi Kamara vezetése folyamatosan a vizitdíj eltörlését támogatta, és ezzel hozzájárult ahhoz, hogy a háziorvosok és az intézmények bevételtől estek el. A minisztérium szerint Orbán Viktor szerdai sajtótájékoztatóján is csak beszélt a kompenzációról, de nem mondta meg, mi legyen ennek a fedezete. A Fidesznek az a javaslata, miszerint a kompenzációt a Szerencsejáték Zrt. egyszer már elköltött bevétele fedezze, azt mutatja, hogy a népszavazást kezdeményező párt orosz rulettet játszott az egészségüggyel, áll a tárca közleményében.

Dervis
2008.márc.12.
616.
Elektronikus fogadóóra
Sohajda István alpolgármester úr tart elektronikus fogadóórát 2008-03-21-én 21.00 és 22.00 óra között
A feketén dolgozó vendégmunkásairól , védett növények áttelepítéséről , falugazda kft-ről is lehet kérdezni ? Vagy ez tabu ?
Sohajda István alpolgármester úr tart elektronikus fogadóórát 2008-03-21-én 21.00 és 22.00 óra között
A feketén dolgozó vendégmunkásairól , védett növények áttelepítéséről , falugazda kft-ről is lehet kérdezni ? Vagy ez tabu ?
Link erre a hozzászólásra:
buster
2008.márc.12.
615.
Cseppet vitatkozom Önnel :)
Érdemes felfigyelni ebben a cikkben néhány dologra, most csak egyet emelnék ki:
"hvg.hu: Már készülnek a 2009 január elsején bevezetendő, több-biztosítós, illetve több-pénztáras egészségügyi rendszerre?
T.T.: Számolunk egy jó és egy rossz forgatókönyvvel. Jó lenne, ha azokat kiemelt szolgáltatásokat, melyeket más intézmények nem tudnak ellátni, a biztosítók tőlünk vásárolnák meg. Számos olyan beavatkozást lehetne ide sorolni, melyet csak nálunk végeznek az országban: előnyben vagyunk például a transzplantációs ellátásban, a képalkotó diagnosztikában, vagy a patológia területén.. Az országban elsőként, a kivett szövetdarabból meg tudjuk állapítani például egy melltumor esetén, hogy az elváltozás milyen gyógyszerekre reagál majd. Az egyénre szabott terápia jelentősége fokozatosan nő, márpedig az ehhez szükséges berendezésekkel és szakemberekkel csak mi rendelkezünk. Hasonlóképpen élen állunk a szívgyógyászatban, az érsebészetben és a koraszülöttek ellátásában."
Kéretik figyelni! Nem lázad ellene, készül rá: "Jó lenne, ha azokat kiemelt szolgáltatásokat, melyeket más intézmények nem tudnak ellátni, a biztosítók tőlünk vásárolnák meg."
Az más kérdés, hogy még fogalma sincs, a melyik és a kicsoda mit fog és mit nem finanszírozni, és hogyan, mennyire, stb. - nem is tudhatja, hiszen meg sem alakultak még az akármik. (csak a helyzet képlékenységét étzékeltetve fogalmazok ily összevisszaságnak hatóan)
De készül rá, nem utasítja el zsigerből!
Ha jól tudom, újabb 4 és fél milliárdért éppen e kérdésben készül a legközelebbi népszavazás ősszel.
Nem ártana alaposan tájékozódni a szavazás előtt, nehogy a fürdővízzel újfent kiöntsék a zemberek a gyereket az udvar közepére, a bánatos őszi esőre...

614.
Szeretnék csatlakozni Elefánt 601-es, szívemből jött hozzászólásához!
Egyúttal megköszönöm Dr. Varga Dánielnek, hogy van.
Hogy közöttünk van.
S abban a reményben, hogy semmi nem veszi el a kedvét ettől a jövőben sem, hogy közöttünk is marad!
Emberként, orvosként, - és fehér (köpenyes) hollóként :) az ide irogatókkal törődő fórumtársként!
Egyúttal megköszönöm Dr. Varga Dánielnek, hogy van.
Hogy közöttünk van.
S abban a reményben, hogy semmi nem veszi el a kedvét ettől a jövőben sem, hogy közöttünk is marad!
Emberként, orvosként, - és fehér (köpenyes) hollóként :) az ide irogatókkal törődő fórumtársként!
Link erre a hozzászólásra:
buster
2008.márc.12.
613.
Kedves tomomomo!
Hát, igen!
Ajánlották is Önnek többen, hogy tájékozódjon. Jómagam arra biztattam, kérdezze meg háziorvosát!
Olvassa csak vissza, miként reagált az ilyen jellegű hozzászólásokra - én most csak az elejét idézem be ide:
BogoL febr.17. 13:03 432.
/(...)/http://www.weborvos.hu/egeszsegpolitika/vizitdij_napid(...)
Itt is lehet a weborvos oldalon egy két információt olvasni, s a táblázatok is nagyon sokatmondóak. előzmény: tomomomo – #430
tomomomo febr.17. 16:23 433.
Kár, hogy csak a minisztérium véleménye, igen egyoldalú. előzmény: BogoL – #432
buster febr.17. 17:13 434.
Az a diósdi lakos, aki úgy gondolja, hogy a link csak a minisztérium véleményét tükrözi, kérdezze meg háziorvosát.
tomomomo febr.17. 19:15 436.
Az a háziorvos, akinek az kormány az egyik zsebéből kiveszi a pénzt, a másikba belerakja, mit mondjon? Hogy nem kell?
Kapocs febr.17. 20:22 438.
Nos, ha akkor nemzetbarát, akkor akár ezt is mondhatja.
Gyógyítson ingyen. De ha meg így is jó, és nem kap kevesebbet, akkor mi is a gond?! előzmény: tomomomo – #436
tomomomo febr.18. 12:58 439.
Neki ez nem gond, legfeljebb az adminisztráció. Nekem probléma, aki fizeti a tb-t, járulékot, adót, és az újabb sarcokat. előzmény: Kapocs – #438
Bízom abban, hogy (így utólag már) őszintén gondolja, jobb lett volna előre tudni/tájékozódni, s adandó alkalommal aképp is cselekszik.

Előzmény: tomomomo – #605
Thomas
2008.márc.12.
612.
Kérjen tanácsot a Dani Dokitól !!
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: Thomas – #611
Thomas
2008.márc.12.
611.
Kedves András ,
Hülyeség . Ez egy igazi fizetett fidesz reklám .
A papájának más lenne a véleménye . Ön még gyerek és nagyon naiv.
Hülyeség . Ez egy igazi fizetett fidesz reklám .
A papájának más lenne a véleménye . Ön még gyerek és nagyon naiv.
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: Dizseri Andras – #607
Szent
2008.márc.12.
610.
Ez a vesszőparipa! Nem vontak be a kidolgozásba, nem kérdeztek meg, nem volt konszenzus. Engem ezzel senki ne hülyítsen épp elég sok embert meghülyítettek.
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: Dizseri Andras – #607
Karacsonylaci
2008.márc.12.
609.
Végre egy ember, akinek lehet hinni és akitől lehet tanulni.
Köszönjük DOKTORÚR !!!
Köszönjük DOKTORÚR !!!
Link erre a hozzászólásra:
Legutóbbi fórumpostok
- szömörce - tegnap 19:44
http://www.origo.hu/itthon/20120517-szigetkoz-vizugyi-p (...) A Közgép többmilliárdos vízüg (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt - szömörce - tegnap 19:37
"A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból 350,6 millió forint átcsopo (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt - moment - tegnap 17:39
Jól felkészülnek majd, hogy ne legyenek váratlan események.... http://hvg.hu/itthon.bunugy (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt - moment - tegnap 17:36
"

Változások a Fidesz-kormány alatt - Ego sum - tegnap 17:33
Elvenné a pártok állami támogatását Orbán. Mérgemben én is sokszor gondoltam egy ilyen (...)
Politika - szömörce - tegnap 15:17
"Selmeczi odébbáll, ha ráterhelik a telefonadót A távközlési adót nem a telefonáló ember (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt - szömörce - tegnap 15:05
"Két és fél milliárd forintot spórolna az állam, és teljesen felborulna a pártfinanszírozá (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt - szömörce - tegnap 8:19
Wham, bam, thank you ma'am! http://nol.hu/kulfold/ft__orban_eloszor_dug__aztan_kerdez
Változások a Fidesz-kormány alatt - danidoki - máj.17. 22:29
Tavaszköszöntő 2012 http://picasaweb.google.com/113314232492026236170/20120 (...)
Fotók - danidoki - máj.17. 21:42
Majális a Kőbányában: http://picasaweb.google.com/113314232492026236170/20120 (...) danid (...)
Fotók - öreg-szaki - máj.17. 13:47
Vajon ez kinek a hibája? Biztosan nem azért mennek el külföldre a fiatalok, mert nem szeretik a (...)
Politika