Politika
dorian
ápr.8. 8:08
6011.
Szerintem a 6006-os hozzászólás teljesen másról szól. Fusson neki mégegyszer!
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: tepözar – #6008
patriota
ápr.8. 8:04
6010.
Mintha összekeverte volna az utolsó két hozzászólásra adott válaszát.
De sebaj, elnézzük.
Viszont, amit írtam azt pont nem érti, vagy szándékosan félreérti.
Tehát még egyszer! Sem gyurcsányista, sem orbánista semmilyen ista nem vagyok. Megvan a magam értékrendje, és aszerint próbálok élni.
Ebbe viszont sok dolog nem fér bele, amit ma a politikusok művelnek.
Ezért aztán nem attól függ a véleményem hogy ki csinálja, hanem attól, hogy mit és hogyan.
Agymosott az, aki vakhite miatt nem látja a valóságot, elég egy vezír, aki elhiteti, hogy ő a megváltó . Elég sokan vannak, sőt többen mint kellene.
Mosakodnom meg nem kell, semmi okom rá.

ápr.8. 8:02
6009.
Schmitt Pálról kiderült, hogy csalt a saját munkájaként benyújtott disszertáció elkészítésekor, ezért nem viselheti tovább a doktori címet.
Ennyi történt és nem több.
Ha bárki másról ugyanez derül ki, várhatóan pontosan ez lesz a következménye.
A körítésként elhangzó összes találgatás, feltételezés csak kísérlet a szerecsenmosdatásra.
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: patriota – #6006
tepözar
ápr.7. 21:42
6008.
A 6006-os hsz-ből megtudhatjuk, hogy Patriota fórumársunk nem szólal meg Gyurcsány védelmében.
Ugyan nem ért egyet a Gyurcsány politikával, Orbánéval pláne nem, volt már valami, amivel egyet értett, vagy ez csak akkor lenne lehetséges, hacsak nem Ön lenne a miniszterelnök?
Hogy hívná az Ön által elképzelt pártot, ahova csak az a 0,01%-ot vennék be, akiknek az x ezer diplomája egyáltalán valamit ér?
Nem gondolja,hogy minősíti a felsőoktatást, az egyetemi tanárok tudását, akik a diplomázók 99,99 %-ának érdemtelenül, fércmunkára adnak diplomát.
Agymosott - kire gondolt? Ne sértegesse az embereket! Sokan vannak, akik elítélik, elutasítják a gőgös, beképzelt, mocskolódó, lekezelő hangnemben író, magukat média experteknek nevező - MÚOSZ tagokat
Gyurcsány és társainak, valamint elődeinek, legnagyobb bűne az, hogy oly mértékben lejáratot mindent, ami érték volt a baloldali eszmeiségben.
No várjuk meg, hányan fognak még mosakodni Önön kívül, hogy én nem, én aztán nem vagyok/voltam a gyurcsányista politika szekértolója!

elefant
ápr.7. 20:44
6007.
Gondolom, annyit is ért!
Mármint a Fletóé. Meg az Orbáné. Meg az elkészült diplomamunkák 99,99 % -a.
Mert egyéb esetben (évi X ezer diploma) mi lennénk a világ IQ bajnoka. De nem vagyunk azok!
Évi sok db. diploma készül. Egyik ilyen, a másik olyan. Darab, darab. Tisztelet a kivételnek.
Az egyik (Gyurcsányé) még leng a dróton, lehet, hogy gagyi, lehet, hogy nem.
A másik (Orbáné) korrekt.
A harmadik (no kié is?) tiszta sor, hogy tolvajolt.
No, ez a megbocsájthatatlan!
P.S.: De valami mesefilmben láttam, tolvajolt tollakat hiába tűzünk a szárnyunkba, attól még nem tudunk repülni.
Egy összeesküvés-elméletben hívő ismerősöm szerint már több éve O.V. zsebében volt a S.P. –t kompromittáló infó. Azért lett elnök. És ma azért nem az. Mármint elnök.
A politika egy roppantul gusztustalan valami. Főleg azért, mert egyébként jóravaló emberekből barmokat, gusztustalan hernyókat gyárt. :-(

Előzmény: tepözar – #6005
patriota
ápr.7. 20:30
6006.
Mi lenne, ha nem kategorizálnának állandóan?
Lehet valaki baloldali, de nem szerette a gyurcsányi politikát. Egyébként tök mindegy, hogy mi történt Gyurcsány diplomájával, ez sem mentesíti SP.-t.
Lehet valaki jobboldali, és mégsem szereti az orbáni politikát.
És engedjük meg, lehet csak normális ember, aki a disznóságot elítéli, akárki is csinálja, csak egyszerűen jóérzésű ember, kinek vannak elvei, és tán még gyerekszobája is volt. Ja meg önálló gondolatai.
Nem mindenki agymosott!
Lehet valaki baloldali, de nem szerette a gyurcsányi politikát. Egyébként tök mindegy, hogy mi történt Gyurcsány diplomájával, ez sem mentesíti SP.-t.
Lehet valaki jobboldali, és mégsem szereti az orbáni politikát.
És engedjük meg, lehet csak normális ember, aki a disznóságot elítéli, akárki is csinálja, csak egyszerűen jóérzésű ember, kinek vannak elvei, és tán még gyerekszobája is volt. Ja meg önálló gondolatai.
Nem mindenki agymosott!
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: tepözar – #6005
tepözar
ápr.7. 19:45
6005.
Leselejtezték Gyurcsány diplomamunkáját !!!!
Kedves baloldali "értelmiség". Kérem, írjanak már valamit Gyurcsány védelmében, mert szegény azt fogja hinni, hogy elveszett nem csak a dolgozata, hanem a hátországa is.
Kedves baloldali "értelmiség". Kérem, írjanak már valamit Gyurcsány védelmében, mert szegény azt fogja hinni, hogy elveszett nem csak a dolgozata, hanem a hátországa is.
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: moment – #6004
moment
ápr.7. 19:23
6004.
''Miért nézed pedig a szálkát, amely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, amely a te szemedben van, nem veszed észre?''
Link erre a hozzászólásra:
moment
ápr.7. 19:16
6003.
A tanácsadó úgy fejezi be levelét: "nos, magyarok, látva Schmitt Pál média vezérelte ördögi kivégzését csak az Isten áldása marad, semmi több. És az hol van?"
No, tényleg hol van?
No, tényleg hol van?
Link erre a hozzászólásra:
og-ma
ápr.7. 18:46
6002.
http://www.origo.hu/itthon/20120407-schmitt-pal-politik (...)
Tudom hogy a közmondás igazzá válik.
Aki másnak vermet ás, maga esik bele. Ez többes számban is érvényes.
Remélem a verem nagyon mélyre sikeredik,és az Isten igazságszolgáltatása reális és gyors lesz. Döntsön Ő.
Tudom hogy a közmondás igazzá válik.
Aki másnak vermet ás, maga esik bele. Ez többes számban is érvényes.
Remélem a verem nagyon mélyre sikeredik,és az Isten igazságszolgáltatása reális és gyors lesz. Döntsön Ő.
Link erre a hozzászólásra:
patriota
ápr.7. 15:55
6001.
Olvastam ezt a hozzászólást, mintha egy ismerős fórumozónak válaszolták volna!?
A cikk is érdekes.
Kedves kóservilág. Ön a tipikus példája a mai magyar erkölcsnek.Nyíltan bevallja, hogy egykoron szocialista színű volt, most a pokolba kívánja őket.Nyíltan a jobboldal felé húz, de nem tudja mi az hogy jobboldal.Csak beszél, de nem mond semmit.Ha nomenklatura váltás lenne és újra szocialista kormány lenne, vagy legalábbis balhoz közeli, maga és a maga fajtájú embertipus lenne az első, aki azt sem tudná honnan nyalja ki a seggüket.EZ a ami magyar nagyszájú,jellemdefektes embertípus.Csak így tovább, figyelgessen,jegyezgessen kötözködjön,haszna biztosan van és lesz is belőle. Ha más nem, akkor itt értelmes emberek gondolatmeneteit is elolvashatja és hátha az IQ-ja közelíteni fog a csimpánzéhoz.Én pedig megyek és jó magyar hígyományokhoz híven meglocsolom a lányokat, eltaposom a kezem, készülök a húsvétra, maga meg váltsa meg nyugodtan addig is a világot.Itt még előfordulhat, de ha komolyabbra fordul a dolog legyen mindig magánál mindegyik politikai párt jelvényéből, sose lehet tudni éppen melyiket kell kitűzni adott esetben.A húsvét alatt, ha már a gép előtt tölti keresgessen orvosokat, főleg pszihológusokat, akik segítenek a szocializációjában.Üdvözlettel, jó mulatást.
http://hirszerzo.hu/nyuzsi/2012/4/5/Mit_keres_Tulassay_ (...)

green
ápr.7. 10:17
6000.
Egy kis adalék az Ön által imádott elnökről, megválasztása után villámgyorsan alkalmazkodott a helyzethez, "szerény" hajlékát hamar kiadta! Vajon mikor fog az állam által biztosított luxusból kiköltözni???.
Gondolom adott számlát a bérlőnek, gerinces ember révén..:)
A villát természetesen a randa Kádáréra alatt "gürizte" össze, pedig hogy meghurcolták szegényt!
http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/kulfoldiek-laknak-sc (...)
Gondolom adott számlát a bérlőnek, gerinces ember révén..:)
A villát természetesen a randa Kádáréra alatt "gürizte" össze, pedig hogy meghurcolták szegényt!
http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/kulfoldiek-laknak-sc (...)
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: og-ma – #5993
green
ápr.7. 10:03
5999.
interneten találtam ezt a hozzászólást, találó és elgondolkodtató:
"pirosfeherzoldezamagyarfold 2012.04.06. 09:13:21
Szerencsétlen Gyurcsány egyszer véletlenül kimondta, hogy abba kéne hagyni a lopást, hazudozást, mszp fidesz egy emberként fordult ellene, még a csőcseléket is az utcára rendelték. Sikerült mindent visszaterelni a rendes mederbe és most a fidesz csinálja azt amit az mszp szdsz ezelött."

Előzmény: moment – #5998
moment
ápr.7. 7:58
5998.
A hazudozás törvénye
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Akárhányszor lepleződik le 1 hazugság, mindig lesznek akik elhiszik.
~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
Akárhányszor lepleződik le 1 hazugság, mindig lesznek akik elhiszik.
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: szömörce – #5997
szömörce
ápr.7. 7:09
5997.
Még nem hallottam, de nagyon jó! S főképp nagyon találó!
Azzal a riporttal egyúttal amúgy apja szégyenévé is vált.
Azzal a riporttal egyúttal amúgy apja szégyenévé is vált.
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: elefant – #5992
og-ma
ápr.7. 6:16
5996.
A vesztes párt lelki fájdalma átalakult, fékevesztett gyűlöletté, mely a kohn(bendit) lelkületű bácsik(nénik) ordítozásában ártó szándékában és tetteiben nyilvánul meg. Ezek a jól látható egyszerű tények, jól érzékelhető egy mindenbe rosszat hibát kereső (vizionáló) magatartás forma.
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: og-ma – #5995
og-ma
ápr.7. 6:05
5995.
Az (agyturkász) pszichológus szakorvos sem tudja megoldani, azt az óriási lelki fájdalmat melyet egyeseknek a Fidesz 2/3-a jelent. Meg nincs is annyi lélek turkász. Ez nem is baj,mert a politikailag erkölcsileg végleg elbukottak csak alapos önvizsgálat, után reménykedhetnek megújulásban. A megújulás elképzelt javító hatása, olyan mint a halottnak a beöntés.
S.P. kicsinálása kevés öröm ahhoz a mérhetetlen fájdalomhoz képest, amit egyesek átéreznek, politikai párszázalékuk óta.
Tisztelt obsitos a realitás érzékelése soha sem a sértettek tulajdonsága.
S.P. kicsinálása kevés öröm ahhoz a mérhetetlen fájdalomhoz képest, amit egyesek átéreznek, politikai párszázalékuk óta.
Tisztelt obsitos a realitás érzékelése soha sem a sértettek tulajdonsága.
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: OBSITOS – #5994
OBSITOS
ápr.6. 21:50
5994.
Mindenki kerülhet élete során olyan helyzet elé, amelyet nem képes egyedül megoldani. Ebben segíthet pszichológus szakorvos.
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: og-ma – #5993
og-ma
ápr.6. 20:27
5993.
Jézus ellen és Schmitt ellen is koncepciós kicsinálás zajlott, embertelen aljas módon. A kicsinálók erkölcsi színvonala, messze alatta van
Schmitt egyénisége alatt.
Nem kötelező egyetértenünk, nem is fontos hogy úgy legyen.
Nem ártana senkinek sem elolvasnia "Az úriemberek alkonya" című cikket ami a Magyar Fórumba jelent meg.
Schmitt egyénisége alatt.
Nem kötelező egyetértenünk, nem is fontos hogy úgy legyen.
Nem ártana senkinek sem elolvasnia "Az úriemberek alkonya" című cikket ami a Magyar Fórumba jelent meg.
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: dorian – #5989
elefant
ápr.6. 20:05
5992.
Már át is keresztelték ’Untersovszky’ –nak!
He-he! Még egy ilyen aljadékot!? ’Meglepő és mulatságos’ volt. :-(
He-he! Még egy ilyen aljadékot!? ’Meglepő és mulatságos’ volt. :-(
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: szömörce – #5990
og-ma
ápr.6. 16:28
5991.
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v= (...)
ehhez nem kell kommentár
ehhez nem kell kommentár
Link erre a hozzászólásra:
szömörce
ápr.6. 8:25
5990.
szömörce márc.30. 20:375885.
Obersovszkynak meg nem is kell felállnia az letérdelésből, de innen kezdve gyakrabban kell imádkoznia, hogy sokáig tartson ez a jóléte, mert a szakmából a mai estén kiírta magát.
"Etikai Bizottság: a Schmitt-interjú sérti az újságírói etika szabályai
A MÚOSZ Etikai Bizottsága szerint Obersovszky Péter a Schmitt Pállal március 30-án készített és aznap este az M1-en felvételről sugárzott interjújában megsértette az újságírói etika szabályait."
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=537929

ápr.5. 9:30
5989.
Szerintem egyáltalán nincs semmilyen párhuzam!
"A tatabányai KDNP közleményével kapcsolatban azt mondta: istenkáromlás Schmitt Pált Jézus Krisztussal párhuzamba állítani. A jogász szerint Jézus sohasem hazudott és csalt. Többen próbálják mártírként beállítani Schmitt Pált, miközben a vizsgálóbizottság megerősítette a gyanút, hogy a volt köztársasági elnök másolta dolgozatát, ezt tudományos munkának nevezni nem lehet – tette hozzá."
http://atv.hu/cikk/20120403_hack_peter

Előzmény: og-ma – #5974
dorian
ápr.5. 9:21
5988.
Az előtte lévő sorok mire vonatkoznak?
"A filozófus szerint abba viszont már érdemes belebuknia a kormánynak, hogy komédiát csinált a demokráciából és lezúzta a jogállamot. Ugyanakkor hozzátette: „erős kételyeim vannak, hogy ez megtörténhet”. Tamás Gáspár Miklós úgy véli, remekül működik a kormány által kiépített médiarendszer, az emberek teljesen informálatlanok, az egyszerű információk sem jutnak el hozzájuk."

Előzmény: og-ma – #5985
patriota
ápr.5. 8:04
5987.
Találó!
Itt már rég nem antikommunisták küzdenek posztkommunisták ellen, hanem a posztkommunisták egymás ellen, (poszt)kommunista módszerekkel.
Katasztrofális gazdasági eredményeket, szegénységet letagadó, hitelfüggő sikerkormányzás? Bingó. Versenyképtelenséggel küszködő, állami pénzekből foltozgatott gazdaság? Bingó. Kapun belüli munkanélküliség? Ma közmunkának hívják. Kesudió-ügyek, hatalomfüggő, erőtlen értelmiség? Az is megvan. Az új „jelenségektől”, másképp gondolkodóktól, ellenvéleményektől való beteges félelem? Alap. Kultúra, mint ideológiai gyámolításra szoruló kormányzati hűbérbirtok? Stimmel. Mi kutyánk kölyke? Egész falka. Ügynökök? Ma nem jelentenek, hanem perelnek és kioktatnak. Mindenhez értő, mindent jobban tudó, mindenbe belepofázni akaró apparatcsikok? Jócskán. Potkívánok, rendőrség? Van-van. Kiüresedett, de minden szemétség kimagyarázására alkalmazható gumi-ideológia? Van ám. Mindent megúszó, minden posztra alkalmas, kivételezett elvtársak? Pozsgay, Lendvai, Medgyessy, Schmitt? Hát csodák csodája, most végre az egyik megbukott.
http://hirszerzo.hu/velemeny/2012/4/4/Ujra_felsir_a_Koz (...)

Legutóbbi fórumpostok
- szömörce - tegnap 19:44
http://www.origo.hu/itthon/20120517-szigetkoz-vizugyi-p (...) A Közgép többmilliárdos vízüg (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt - szömörce - tegnap 19:37
"A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból 350,6 millió forint átcsopo (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt - moment - tegnap 17:39
Jól felkészülnek majd, hogy ne legyenek váratlan események.... http://hvg.hu/itthon.bunugy (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt - moment - tegnap 17:36
"

Változások a Fidesz-kormány alatt - Ego sum - tegnap 17:33
Elvenné a pártok állami támogatását Orbán. Mérgemben én is sokszor gondoltam egy ilyen (...)
Politika - szömörce - tegnap 15:17
"Selmeczi odébbáll, ha ráterhelik a telefonadót A távközlési adót nem a telefonáló ember (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt - szömörce - tegnap 15:05
"Két és fél milliárd forintot spórolna az állam, és teljesen felborulna a pártfinanszírozá (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt - szömörce - tegnap 8:19
Wham, bam, thank you ma'am! http://nol.hu/kulfold/ft__orban_eloszor_dug__aztan_kerdez
Változások a Fidesz-kormány alatt - danidoki - máj.17. 22:29
Tavaszköszöntő 2012 http://picasaweb.google.com/113314232492026236170/20120 (...)
Fotók - danidoki - máj.17. 21:42
Majális a Kőbányában: http://picasaweb.google.com/113314232492026236170/20120 (...) danid (...)
Fotók - öreg-szaki - máj.17. 13:47
Vajon ez kinek a hibája? Biztosan nem azért mennek el külföldre a fiatalok, mert nem szeretik a (...)
Politika