Polgármesteri Hivatal

sorrend post/lap  
Kerekes
 
2009.szept.2.
803.
Furcsa dolgok vannak!

Kaptam egy levelet és hozzá mellékelt készpénzátutalási megbizás ürlapot. A levél cime "Egyenlegértesitő" ... "Pótlék egyenlegről". A számlaegyenleg 157 forint, fizetendő a FELHIVÁS kézhezvételekor. A levélből csak az derül ki, hogy az egyenlegértesitő "a fennálló köztartozásokra 2009.09.15.-ig felszámolt késedelmi pótlékot tartalmazza.

Nem irják, hogy milyen adót fizettem be késedelmesen (van gépkocsi, iparüzési és épitményadóm), teljesen hiányzik belőle bármiféle tájékoztatás, hogy meddig kellett volna befizetn és ehhez képest mennyit késtem. Tudtommal semmilyen adóbefizetéssel soha nem késlekedtem, talán kivétel az idén bevezetett épitményadó, amit az érthetetlenségek és ürlaphiány miatt nem lehetett a határidőig befizetni, de ez viszont nem rajtam mulott.

Természetesen befizetem a pótlékot, mert 160 forint nem éri meg a fáradságot, hogy utánajárjak. A Önkormányzatnak persze egészen más, ott megéri 160 forintért kinyomtatni az egyenlegértesitőt, az átutalási megbizást, postaköltséget fizetni, hogy eljuttassák hozzám, ellenőrizni, hogy befizetem-e, lekönyvelni, stb. Én pedig megmaradok abszolut tudatlanságomban, mert arról nem tájékoztattak, hogy mit fizettem késedelmesen.
Link erre a hozzászólásra:
Kiskifli
 
2009.júl.19.
802.
Ha falurablóékra vársz, sokáig. Két hétig amúgy sem számít, mi történt a faluban. Még egy könyvelő irodában is tartanak ügyeletet, pedig ott a beszámolási időszak és negyedéves áfabevallás után uborkaszezon van. Na ja, csakhogy ott az ügyfelekből élnek, és ha nincs szolgáltatás, nincs lóvé sem.
Link erre a hozzászólásra:
Anonymus
 
2009.júl.19.
801.
A tegnapi vihar megtette a magáét! A patakparti Milleniumi sétányon ott fekszik két derékbatört akácfa, sok egyéb letört faág társaságában. Az a bizonyos túlparti akácfa pedig most már véglegesen ráfeküdt a mellette lévőre, az tartja. Tudják, azok egyike, amelyet már egy évvel ezelőtt is említettem a diósd.hu-n Ostorházi képviselőnek, amikor velem kezdett el szórakozni, ahelyett, hogy fontolóra vette volna megalapozott kritikámat.
A Hivatal holnaptól hivatalosan is elvonul jól megérdemelt nyári pihenőjére. Árvult kastély gondját kóbor kutya őrzi majd a jelek szerint. Kiváncsi vagyok, a derébatört fatörzsek meddig fognak ott feküdni?
Link erre a hozzászólásra:
dorian
 
2009.júl.14.
800.
Vajh miért gondoltam, hogy fenn van a hivatalos honlapon bármi is a 16-i KT ülésről?

Link erre a hozzászólásra:
Tibor
 
2009.júl.7.
799.
Mit vársz? Ha a kedvenc képviselőink kedvenc falugazdájának a telephelye olyan mint egy cigányputri, akkor a munkájuk szebb lesz?
Ha a vezetőjük fél éve rendszám nélkül járhat a faluban anélkül, hogy egy rendőr is meg merné állítani: van felettük ellenőrzés szerinted?

PÉNZTEMETŐ!

Menjünk tovább: a községháza omladozik, környezete szemetes és elötte idült alkoholisták hódolnak az egyébként tiltott közterületi alkoholfogyasztásnak.

ORSZÁGZÁSZLÓT ÉS VÁROSI RANGOT!

Vagy elöbb a szociális elzickányosodást és a mutyizást kéne megszüntetni?

Link erre a hozzászólásra:
Anonymus
 
2009.júl.7.
798.
Tudom, hogy olvassák! Azt is tudom, kommentálják saját berkeikben! Csak éppen válaszolni és legfőképpen intézkedni nem szoktak. Ebből kifolyólag teljesen mindegy, melyik rovatban írom le a következőket. :(

Bő egy hónapja megjelent két derék férfiember a lakótelepi patameder mentén. Az egyik bemászott a mederbe és kidobálta a meredély szélére a megbomlott kőlapokat. A másik békésen szemlélte munkálkodását, bár ő is melós szerelésben volt. Na, - gondoltam - végre valahára megcsinálják.
Emberek el a meló végeztével, de azóta nem történt semmi. Több mint egy hónapja hevernek a kövek a meredély szélén, jónéhány pedig a mederben. Volt azóta ugyanis jó néhány özönvízszerű eső, amely a kőlapokat elvitte távolabbra. A borítás nélkül maradt patameder falán pedig jókora kráter keletkezett a rohanó ár jóvoltából. Másutt pedig a mederfeneket alakította át az erózió
Mit gondolnak ott a községházán? Rendben van ez így?
Link erre a hozzászólásra:
motoros
 
2009.jún.27.
797.
Nyugalom, Anonymus, ne vetődjön minden árnyékra! Helyi szintről volt szó.
Link erre a hozzászólásra:
Kiskifli
 
2009.jún.27.
796.
Csak remélem, hogy visszakerülnek. Sajnos nem vagyok meggyőződve róla. Az emberi butaságnak nincs határa. Képesek az emberek a saját érdekük ellenében szavazni, csak mert "X a barátom".
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: motoros – #794
Anonymus
 
2009.jún.27.
795.
Hm! Hm! Már megint a pártatlan, elfogulatlan vélemény nyilvánítás! Nem kell rá válaszolni!!! Nem tartok rá igényt!
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: motoros – #794
motoros
 
2009.jún.27.
794.
Dehogynem! A következő ciklusban, amikor a dolgok visszakerülnek eredeti kerékvágásukba!
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: Dervis – #793
Dervis
 
2009.jún.27.
793.
Így kell a pénzt szépen , elegánsan lenyúlni.....két-három havonta fejlesztgetni , javítgatni a honlapot .
Soha nem lesz ilyen jó mint a dko !!!!
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: moment – #792
moment
 
2009.jún.27.
792.
Ezt biztosan Ostorházi képviselő úrnak köszönhetjük.
Pétercsák László az ő cégénél is dolgozik.
Ez az ismeretség garancia arra, hogy ezúttal egy tökéletesen működő, csodaszép honlapot hozzanak létre.:))))

Ki tudja valaki számolni, hogy a régi megszűnése óta mennyibe került szegény weblap Diósdnak?

No és mennyibe fog kerülni megint?

Link erre a hozzászólásra:
szömörce
 
2009.jún.26.
791.
Történelmi pillanat: a tökélyről kiderült, hogy nem az!

"A jelenlegi belső szerkezeti és szervezési problémák miatt nehezen kezelhető, és toldozása, átalakítása nagyobb munkát és kevesebb eredményt jelentene egy új megírásánál. Ennek előkészítése folyamatban van, hamarosan egy minden szempontból minta értékű önkormányzati honlappal fogunk rendelkezni"

Ismerős?
Mintha egyszer már ugyanezt olvastuk, hallottuk volna!
Éppen azelőtt, mielőtt a jelenleginek nekifogtak. A profik. Akik garancia voltak a tökélyre.

/http://www.dko.hu/hirek/kozelet/2116/ket_honapon_belul_ (...)
Link erre a hozzászólásra:
Tibor
 
2009.márc.31.
790.
Ezek után pláne érdekes lenne, ki kapta s ki fogja kapni a közlekedési koncepcióval kapcsolatos tanácsadói/szakértői szerződéseket.
Amiknek sajnos egy eredménye van: a számla.
Ha jól olvasta megint kiadnak erre egy adag pénzt. Végülis az ingatlan eladásból van zsé...
Link erre a hozzászólásra:
Kiskifli
 
2009.márc.31.
789.
A Bankó úr mostmár ne javasoljon semmit! Eljátszotta a becsületét rendesen. A KRESZ 50km/h-t ír elő lakott területen belül. Mégpedig azért, mert ez a legoptimálisabb. Bankó úr a KRESZ-nél is okosabb akar lenni? Akinek ilyen fentebb említett ügylet nyomja a lelkét, az inkább maradjon csöndben!
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: dragon – #786
Anonymus
 
2009.márc.31.
788.
Jó az a 30km/h-s sebességkorlátozás! Különösen a hegyi útjainkon fölfelé - és kerékpárral persze. Bankó úr már csak tudja, hisz' úgy szokott! Hogy autóval képtelenség? Sebaj! Tolni az autót is lehet! Ráadásul a hegynek tolt autóval biztosan nem fogjuk elkövetni a gyorshajtás - jaj, bocs' - a gyorstolás vétségét. Legfeljebb Malla-t üti meg a guta, ha a hátunk mögé talál keveredni, és 28-as tempójú ámokfutásában akadályozni találjuk. :)
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: dragon – #786
Dervis
 
2009.márc.31.
787.
Megy a mutyizás rendesen !!!
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: dragon – #786
dragon
 
2009.márc.31.
786.
Tudom rossz vagyok és szoktam furcsa dolgokat olvasgatni, mint például az alábbi KT üléseire készített előterjesztéseket.

Előzmény február 26-ai ülésen vételi szándék K.A. részéről, a 1380/93.számú 814 m2-es telekre 16000/m2 áron, azaz 13 024 000,- Ft-ért. (A vételi ajánlatot a KT elfogadta).
Majd!!
Március 26-ai testületi ülés „vételi ajánlat a 1380/64. számú ingatlanra”, melyben K.A. a 1380/93. számú telek vételi ajánlatát visszavonta és új ajánlatot tett a 1380/64. számú 829 m2-es telekre 16000/m2 áron, azaz 13 264 000 Ft-ért. Kérik figyelembe venni, hogy a tulajdonosok K.A és Bankó Zs. lakosok lesznek.
A vételi ajánlat után jön az érdekes bejegyzés, mely szerint „az önkormányzat nehéz anyagi helyzetére való tekintettel megfontolandó a vételi ajánlat, tekintettel arra, hogy egyrészt méltányolható a kérés, másrészt a fizetési feltételek kedvezőek az önkormányzat számára”

Több mint érdekes, hogy ezen a helyen, az OTP Ingatlan Zrt. által forgalmazott telkek 18600/m2 áron kerülnek értékesítésre. Olyan nehéz az anyagi helyzete az önkormányzatnak, hogy több millió Ft bevétel kiesése nem számít, vagy valami másról van szó??? Érdekelne, hogy Bankó Mihály úr hogyan szavazott a testületi ülésen.

Arról már nem is beszélve, hogy március 26-i ülésen tárgyalták Bankó Mihály úr újabb, vagy talán régi „közlekedésfejlesztési és forgalomtechnikai” javaslatát is, amelyben egész Diósd közigazgatási területén belül javasolja a 30 km/h. sebességkorlátozás bevezetését.

http://www.otpbank.hu/ingatlanrt2001/online/Diosd.html? (...)



Link erre a hozzászólásra:
kasszandra1
 
2009.febr.27.
785.
Én is szeretnék, azt hiszem sokunknak nagyobb szüksége lenne rá.
Régebben azt hallottam ők azonnal átutalják valamilyen jótékonyságra - a mi adóforintjainkkal miért jótékonykodnak ott, ahol mi esetleg nem szeretnénk?I
HOL A MEGSZORÍTÁS? HOL A TAKARÉKOSSÁG? VAGY A BELŐLÜNK KIPRÉSELT ÉPÍTMÉNYADÓBÓL FUSSSSA?
Link erre a hozzászólásra:
Dervis
 
2009.febr.26.
784.
Azt csiripelik a madarak , hogy a kedves képviselők fizetésemelést szeretnének....
Tud valaki valamit ?
Link erre a hozzászólásra:
Maria
 
2009.febr.25.
783.
Tegnap reggel ezt írtam és 1/2 8-kor igy is volt ! Ha le is volt tolva a busz akkor sem tudott elsőre elindulni , hogy előtte és utána mi volt azt nem tudom , viszont a spar udvarán saját szememmel láttam szorgoskodni , mint azt tegnap szintén megírtam .
"Viszont amikor a homokbánya utnál a hegy felé fordultam volna , rá kellett jönnöm , nem lehet , mert állt a sor , ugyanis a busz nem tudott elindulni a pacsirta utcai megállóból - felfele ! " Mivel törökbálinton dolgozom , rendszeresen a " hegy" felé megyek , mert az évek-évtizedek óta hiányolt tömegközlekedés még mindig nincs megoldva , a kb 5 km-re levő település felé . Emiatt sajnos én kénytelen vagyok autózni , pedig szívesen használnám a buszt , de a ma elérhetővel kb 1 és fél - 2 óra lenne a munkahelyre beérés és ugyanannyi vissza .
De igazából azoknak is nagyon jól jönne , akiket pl.a szanatóriumba küldenek vizsgálatra , vagy ne adj isten valamelyik bevásárlóközpontba szeretnének menni - busszal.
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: Kutya – #782
Kutya
 
2009.febr.25.
782.
Kedves Maria! Ha tegnap 3/4 7-kor le volt tolva a Homokbánya ut akkor miért akadt el a busz, a hétóra tizes nem tudott feljönni, pont az iskolai járat!// azt mondta a BKV-s, hogy nem tudott feljönni!/ a Fenyősor utca, ahol a buszmegálló van nem volt letakarítva, Katinka u. kb. 30 cm hó volt. Az is igaz, hogy nagy meglepetésemre, örömkönnyeket hullajtottam, amikor 1/4 12-kor kimentem a kapun, és el volt kotorva a hó /Katinka utca, sőt az Ilona utca is /eddig láttam lefele menet/ A Fenyősor, aztán a Homokbánya ut meg egyenesen mintha még fel is törölték volna! Úgy látszik a SPAROS bejelentés megtette a hatását! Remélem a SPAR fizet a hókotrásért. Számla meg ilyesmi?! Ha már ilyen szépen csődbe vitte ez a testület az Önkormányzatot, a sok igen hozzáértő szakemberrel, akik ott működnek, bizony minden fillért meg kell fogni. Üdv: Kutya
Link erre a hozzászólásra:
yotta
 
2009.febr.24.
781.
Bocs, hogy közbe szólok, de itt a másik oldalon a madár nevü utcákban idén még egy hólapátos embert sem láttam, nemhogy a hótolót.
Üdv.: yotta
Link erre a hozzászólásra:
Maria
 
2009.febr.24.
780.
"De a már említett Endre utca, Pacsirta utca és a Homokbánya út reggel 3/4 7-kor le volt tolva és szórva. " megtoldanám mert ami igaz az igaz _ a Ferenc is .
Link erre a hozzászólásra:
Anonymus
 
2009.febr.24.
779.
Legtöbb szemtanú? Tesznek ők rá...! Már csak azért is, mert ez az első eset, hogy el lett takarítva a hó, csúszásmentes volt az úttest. De ez is csak délelőttre sikeredett, mert reggel 7-kor még csak kocsikerék nyomta csíkok voltak a lakótelep útjain, köztük a - általam már már legendássá lett - főútvonallá avanzsált Bartók Béla úton.De a már említett Endre utca, Pacsirta utca és a Homokbánya út reggel 3/4 7-kor le volt tolva és szórva.
KT-ék pedig elégedetten dőlnek hátra bársony foteleikben. Már megint sikerült adni némi gittet a szájukba, amit rágicsálhatnak. Addig sem velünk foglalkoznak kifejezetten. Vagy legalábbis csak áttételesen.
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: mdancza – #776

Legutóbbi fórumpostok