Érdkom-szemétkedések
Anonymus
2009.júl.19.
19.
Megnyutathatom, ez a "rengeteg elégedetlenség" csupán a jéghegy csúcsa. Nem rendelkezik mindenki PC-vel és internettel, és nem is honlapot olvasgató valamennyiük a méltán elégedetleneknek. A valós szám ennek valszeg az ezerszerese, és akkor még kis számot mondtam.
Az önkormi pedig "üdögél" a langyos kakiban és nagyon ódzkodik a felkeverésétől. Csakhogy ez a struccpolitika meg fogja bosszulni magát valamilyen módon! Soha semmire nem reagálni, nem intézkedni, hova vezethet? Azért, mert sem ez a honlap, sem a diósd.hu rovatai nem hivatalosak szerintük - bár olvassák, de - nem vesznek semmit tudomásul, semmit el nem intéznek! A bosszantó csak az, hogy személyesen bemenve a hivatalba sem intézhetőek el a dolgaink, de erről mintha már írtam volna máskor és máshol több ízben is. A szolgáltató is csak azokat a vircsaftokat meri megengedni magának, amelyet a vele szerződésben lévő megbízó - jelen estben az önkormi - eltűr.
Nincs más hátra, saját kezébe kell vennie a sorsát a lakosságnak. A fogyasztónak. Számlát nem kifizetni, ellenben visszaküldeni, benne megjelölve hány szállítást nem abszolváltak, és új számlát kérni! Ne tartsanak végrehajtótól! Korábbi levelemben ott a precedens értékű eset! Egy próbaper is szóba jöhet, mert a sorozatban késve teljesített szolgáltatások miatti károkat is mi szenvedjük el.

Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: magyarember – #17
fockteri
2009.júl.19.
18.
2009 január 30-án megkaptam a hatósági bizonyítványt az Önkormányzattól, hogy mentesülök a szemétszállítási díj alól január, február, november és december hónapokban. Erről értesítették az Érd-Kom.-ot is.
Természetesen kiküldték a számlát ennek figyelembe vétele nélkül. Én balga, pedig vártam, majdcsak küldenek egy helyesbítő számlát. Nos megjött egy kellemes felszólító levél formájában, mely tartalmazta az eredeti számlát és az azon felüli 28 Ft. kamatot és ADMINISZTRÁCIÓS költségként 2 400, azaz, hogy senkiben kétely ne merüljön fel KETTŐEZERNÉGYSZÁZ Ft-ot.-ot és a fenyegetést bírósági úton való behajtásról.
Válaszlevelemre egy hét múlva megjött a módosított csekk. Viszont nem válaszoltak a feltett kérdéseimre, hogy mi alapján és hogyan számolják ki egy levél megírásáért a 2 400 Ft-ot és milyen jogszabályi előírások alpján.
Arra sem válaszoltak, mikorra oldódik meg a szemét időben való elszállítása.
Csoda, hogy kiütést kapok az Érd-Kom nevének hallatán?
Egy ismerősöm aki felvette velük a kapcsolatot, azt mondta, hogy Pató Simon helyett már más a vezető, de nem tudom a nevét.

magyarember
2009.júl.18.
17.
Húha..mennyi hozzászólás! Azt tudtam, hogy van probléma, de azt hogy ennyi nem gondoltam..sajnos pedig ez van. Csütörtökön írtam emailt az nagy Érdkom-nak, mely hatására (elég hivatalosra írtam), válasz helyett kijöttek 3-an személyesen hozzám a megadott címre ún."járatellenőrzésre". Közölték velem, hogy itt járt a szemeteskocsi, ezért nem értik mi a problémám...erre mutattam a kukát, amibe már bele volt gyógyulva a szemét. Párszor még nekifutottak, megpróbáltak meggyőzni, hogy Ők elvitték. Megmutattam a szomszédok teli várakozó kukáit is...erre már feladták. Kérdésemre, hogy akkor miért is nem sikerült elvinni, nem adtak egyértelmű választ, inkább mellébeszéltek. Belóg a fa, meg a vezeték (vezeték tényleg belóg, de már évek óta, és mindig be tudott jönni a kocsijuk). Fát megígértem, hogy levágom, mely este meg is történt, bár hozzáteszem egyáltalán nem volt útban. Megígérték este jönnek. Jöttek, egyik kukából kivették a zsákot, a munkatársuk elszaladt vele a kukáskocsihoz (többi kukára rá se nézett), ami az utcába nem jött be, majd elindultak padlógázzal. Lehet, hogy kicsit káromkodtam hangosan miközben futottam utánuk...a sarkon sikerült a vezetőnél kopogva megállítani őket, amit nem nagy örömmel fogadtak. Kérdésemre, hogy miért nem viszik el a matériát, ráadásul azt az egy zsákot milyen megfontolásból vitték el, és többit miért nem, nem tudták megválaszolni. Előadták nekem, hogy másik kocsi jön...."mikor?"...háát MAJD. Miii? Javasoltam nekik a megfordulást és a kukaürítést...megtették, de nem volt könyű. Jobban örülnék, ha választhatnék másik szolgáltatót, nem örülök annak, hogy rámlényszerítik Ezeket. Az egyszer biztos, hogy nem európai szintű a szolgáltatás...pedig azért némi közünk van Európához.
Link erre a hozzászólásra:
Anonymus
2009.júl.18.
16.
Ha bátoríthatom, akkor tegye meg bátran! Ne fizessen se Ön, se senki a nem teljesített szolgáltatásért! Nem örülök neki, hogy így alakult, de legyen! Precedens értékű történetet mesélek el.
Én voltam az, aki a rádió nyilvánosságát kérte 2000 júniusában a Pató Simon nevével fémjelzett szolgáltató ellen. A szép szó nem használt a Pató Simonnal lefolytatott telefonbeszélgetésemben. Beigértem hát neki a média nyilvánosságát. Nevetett - azt hitte blöffölök - és azt mondta, jöhet, ő szeret szerepelni.
Nos, nem volt blöff! Riporter kolleganőm megjelent Pató Simonnál, aki a Rádió nyilvánosságának füle hallatára beismerte a mulasztást, a szerződés szegést.
Mi történt ezek után? A szolgáltató ennek ellenére - volt bőr a képén - végrehajtást foganatosított ellenem. Felhívtam azt az ügyvédi irodát, amely a végrehajtás ügyintézője volt. Az ügyvéd úrnak elmondtam mindazt, amit itt, Önöknek is leírtam. A jog képviselője harsányan nevetett és mondott valamit, amit Pató Simon iránti kíméletből nem írok most ide le. Azt is mondta az ügyvéd úr, hogy aludhatok nyugodtan, mert nincs az a fórum, ahol a szolgáltató érvényesíteni tudná követelését.
Azt hiszem, napjainkban ismételten erről van szó. Cselekedjenek belátásuk szerint!

Előzmény: Kispofa – #15
Kispofa
2009.júl.18.
15.
Kedves Szömörce, igaza lett! Este csak annyit mondtam a kukának, hogy "helyedre", és ment :-) De félre a tréfát, nincs valami mód, hogy ha már nem viszik el a szemetemet, csak minden második héten, akkor én is csak a csekk felét fizetem be? Vagy ha már valaki ilyen "nagy" szolgáltató, simán elkövethet szerződésszegést büntetlenül? Ma reggel még tettem egy bátortalan kísérletet, hátha elviszik, amit a szállítás napján itthagytak, de nem jött a szemétért senki!
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: szömörce – #14
szömörce
2009.júl.18.
14.
Szerintem a kukája este már magától, gázhajtással is bement volna a tárolójába, amilyen meleg volt! Nem irigylem, mert ismerjük az fílinget!
Nincs valakinek egy olyan járgánya, amivel oda lehetne vinni nekik jó néhány negligált kukát, persze tele "érlelt" tartalommal? Amiből véletlenül éppen a kapujukban borulna ki a dzsuvinger szmötyi?
ÁNTSZ-t jobbára semmi nem érdeki, ami nem vendéglátóipari egység, vagy nincs veszély gyors lefolyású fertőzésre.
Diósdon is mindennap viszik a szemetet! Csak nem mindenhonnan, és nem mindenkiét! :)

Előzmény: Kispofa – #12
almafa
2009.júl.17.
13.
Mindenkinek ajánlanám az Érdi Újság cikkét az Érd-Kom -ról.Érden sem működik a szemétszállítás, csak a számlázás.A Helyi Témában is biztos megjelenik majd.
Link erre a hozzászólásra:
Kispofa
2009.júl.17.
12.
Sajnos nekem is csatlakoznom "kell" a hozzászólókhoz! Ma reggel 6-ra kitettem a kukát, miután az Érd-Kom befenyegetett, hogy legkésőbb 7-re legyen kint minden, mert aki bújt, aki nem, jönnek! Ennek ellenére még mindig kint aszalódik a szemét, a fekete kukában kb. 60 fok lehet, a szagokat nem részletezném! Még a végén jövedéki adót vetnek ki rám, mert azt hiszik pálinkafőzdém van. :-) A szomorú az, hogy 2 házzal arrébb üres a kuka, tehát valami miatt az én hivatalosan felmatricázott szemétgyűjtőm nem tetszett az illetékeseknek, nagyon valószínű, hogy rohaszthatom a szemetet még egy hétig (vagy kettőig...?) Vagy borítsam az egészet az Érd-Kom kapujába, hátha úgy már hajlandó lesz normálisan szolgáltatni? Az ÁNTSZ-t nem érdekli a téma? Pesten minden másnap viszik a szemetet.
Link erre a hozzászólásra:
szömörce
2009.júl.17.
11.
Sokszor gondoltuk már mi is, hogy írunk nekik egy levelet, amelyben közöljük velük, hogy mely szállítási napokra nem vagyunk hajlandók fizetni, minthogy szolgáltatás ténylegesen nem történt.
Nálunk ez dívik:
1. Nem a megadott (amúgy régóta ugyanazon a) napon viszik el a szemetet, ezért este be kell rángatni a teli kukát. Másnap újra ki. Ha mázlinkj van, akkor a híresztelésükkel ellentétben mégsem korán reggel jöttek érte, tehát esély mutatkozik az elszállításra. Ha nem, kisnyúl! Akkor marad a következő hétre, persze a + hétre a megfelelő zsák megvásárlásával extra költséget kell fizetni az amúgy már megfizetett (de nem teljesített) szolgáltatásért.
2. Ha megjegyzést tesz az ember, foghíjról odavetik, hagyjuk kint éjszakára a kukát. Aha! Aztán ha valaki/valami, például szél, kóbor kutya, stb. felborítja, persze ők nem fogják összeszedni, nekünk kell. Arról nem is beszélve, előfordult már, hogy éjszakára kint hagyott kukából másnap reggelre csak a benne tárolt szemét maradt. A kukabugás kevés nesszel járó, áldozatos munkával kiborította a tartalmat, kukával elhaladt. Mi már többé nem óhajtunk 8-10 ezerért (franc tudja, most mennyi) kukával szponzorálni leleményes kukakötőket. Vigye el a szolgáltató azon a napon, amikorra mondta! Nem érdekel, hogy sok az utca, kevés az autó meg a kukásember! Oldja meg!
3. A kukát a járdára - ahol találta a kukás embör - baromi nehéz lehet ám kiürített állapotban visszarakni, valszeg sokkal könnyebb az út csaknem felezővonalában hagyni, jobb esetben állva, rosszabb esetben ledöntve, hogy nagyobb akadályt képezzen. Hogy az odavágáskor eltörik, megsérül?! Na, és? Az a mi bajunk/költségünk lesz, a kukásemböré meg a győzelem: megmutatatta a kukának, hogy le tudja fektetni!
4. Valahogy, nagy odafigyeléssel, mindig sikerül úgy leemelni a kukát a gépről, hogy maradjon benne valami, amit aztán műgonddal az út közepén ki lehet önteni, s mint kik jól végezték dolgukat, otthagyni – a lakók meg menjenek, seperjék fel, ha olyan kényesek, hogy nem bírják látni, elnézni. Ha rájuk szól az ember, akkor a következő hetekben garantáltan lesz valami baja a kukának, de minimum kifektetik az út közepére, hátha kár esik benne, netán egy arra járó autóban, hogy az aztán kártérítést követeljen az embertől.
5. Nekem a szolgáltató ne tegyen megjegyzést, hol azért, hogy "csak félig van a kuka, ezért kellett megállnunk?!", avagy azért, hogy "a franc, milyen tele van!"
Nekem a szolgáltató embere legfeljebb köszönjön. Például vissza, a qva életbe! (de ne csak karácsony előtti két hétben, amikor pénzt remél!)
Stb.

Maria
2009.júl.17.
10.
Kedves Anonymus !
Az elszállítandó szemét mennyisége miatt , én is szívesen venném , ha lenne olyan lehetőség is , hogy annyit fizessek - amennyiszer igénybe veszem a szolgáltatatást .
Ezt pl.ugy tudnám elképzelni, hogy más színű matricát kapjak , kéthetente szállítással és természetesen fele összegről szóló csekkel ! A matrica szinéhez lehetne kötni a páros vagy plan hétfőket - kevesebb elszállítás .
Nálam sokszor előfordul , hogy a kuka aljában lötyög egy nylonzacskónyi szemét , ezért sokszor ki sem rakom minden hétfőn, főleg ha hideg-ebb az idő -
sokszor viszont épp azért rakom ki -tudom rosszindulatú vagyok - mert ha heti rendszeres elszállítást fizetek , akkor csak nyugodtan álljon meg és induljon újra a kocsi .( már ha jön ) , mert itt fennt a hegyen is sokszor előfordul , hogy aznap nem jön , ha szerencsénk van akkor viszont másnap odaér.
Tegnap volt rajtam a frász , mert a zöldkukám elég nehézre sikeredett , mert a barackfáról lehullott és használhatatlanná vált gyümölcsöt belelepátoltuk , - na nem mindet, csak egy részét -bizony mondom - féltem hogy a nyakamon marad , de jó napjuk lehetett , mert kiütítették ( bár az is lehet, hogy szegény anyám forgott a sírjában a sok emlegetéstől )

Előzmény: Anonymus – #8
Maria
2009.júl.17.
9.
Na látja kedves Thomas !
" Megjegyzem nem helyi képviselő tervezte illetve fogja építeni a házát."
Mindjárt meg is válaszolt a saját kérdésére . Anno mikor voltam bent a műszaki irodán érdeklődni , rögtön ajánlottak a tervekhez és engedélyezéshez "hozzáértő" embert.
Viszont mondja meg a barátjának , júli 20 - aug 03-ig az önkormi környékére se menjen , mert teljesen bezár ! Ügyelet sem lesz ! Utána meg várjon még 2-3 hétig, mert a két hét szabi alatt felgyülemlő ügyfelek miatt ugy sem tudnak vele foglalkozni . Viszont van egy jó hírem is barátja számára : Jövő ősszel önkormi választások lesznek , talán a várhatóan új testület jobban oda fog hatni , az önkormi. működésére és hamar meg fogja kapni az építési engedélyt .( Tudja - új söprű,jól söpör - egy darabig ! )

Előzmény: Thomas – #7
Anonymus
2009.júl.17.
8.
Ez a címezgetés jelképes csupán, kedves Maria. Tudom jól én is, hogy tesznek rá. De azt is tudom, hogy olvassák! És arra is emlékszem, hogy hebegett-habogott Pató Simon, amikor a mikrofont az orra alá dugták. És tudok arról is, hogy milyen udvariatlan volt az önkormányzat részéről a két prominens illetékes, akiket riporter hölgy szintén meginterjuvolt a kérdésben. Azt a mellébeszélést hallania kellett volna!
A lakosságra nem csak az utóbbi pár évben tesznek! Én 35 év alatt egyetlen közügyet tudtam elintézni csupán, azt se hivatalosan. Egy közös képviselői értekezlet után mentem oda Hermann Ferenchez és elpanaszoltam neki, hogy köztéri veszélyeztetés címen megtett bejelentésemet több, mint egy éve nem intézték el. Hermann úr figyelt rám és jegyzetelt, és a dolog másnap délutánra sínre lett téve!
A szerződést persze hogy fel lehetne mondani kedves Thomas! Csak akarni kellene. De mivel az Érdkom-mal az önkormányzat áll szerződésben, csak ő teheti meg. Volt egyszer évekkel ezelőtt egy összeröffenés a községházán szemét ügyben. A közös képviselők, a jegyző asszony és Géza részvételével. (Finoman fogalmazva leordítottuk egymás fejét.) Olyan alternatívák elé állítottak bennünket, amelyek elfogadhatatlanok voltak. Nem jutottunk konszenzusra a kiszámlázás valós volta kérdésében sem. (Szerintünk irreálisan túlfizetjük a szolgáltatást)
Fölmerült már egy másik szolgáltatóval történő szerződés lehetősége is. A kapott információ szerint drágább lett volna a jelenleginél.

Előzmény: Maria – #6
Thomas
2009.júl.17.
7.
Nekem is gondom van a szemétszállítással , mindig a felét viszik el , ha itthon vagyok és kiabálok akkor gyorsan rendesen kiüritik a kukánkat .
Nagyon komolytalan az Érdkom , nem lehetne felmondani a szerződést ?
Egy kedves ismerős a tavaly szeptemberben vett egy telket Diósdon , novemberben adta be az építési engedélyt és a mai napig még csak választ sem kapott pedig tavasszal szeretett volna építkezni .
A napokban volt a hivatalban és azt mondták , hogy érdeklődjön két-három hét múlva .
Megjegyzem nem helyi képviselő tervezte illetve fogja építeni a házát.
Nagyon komolytalan az Érdkom , nem lehetne felmondani a szerződést ?
Egy kedves ismerős a tavaly szeptemberben vett egy telket Diósdon , novemberben adta be az építési engedélyt és a mai napig még csak választ sem kapott pedig tavasszal szeretett volna építkezni .
A napokban volt a hivatalban és azt mondták , hogy érdeklődjön két-három hét múlva .
Megjegyzem nem helyi képviselő tervezte illetve fogja építeni a házát.
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: Maria – #6
Maria
2009.júl.17.
6.
Kedves Anonymus !
A T.Önkormányzatnak hiába cimezgeti a hozzászólását , mert
1 . @-nak rá ( a lakosság problémája az utóbbi pár évben nem számít !)
2. Most ugyis bezárnak két hétre , " igazgatási szünet " címen
( egyébként nem vagyok meggyőződve arról , hogy meg lehet csinálni azt, hogy két hétig nincs nyitva az önkormányzat , és mi van azokkal akiknek intézni KELL a dolgaikat- pl : egy esetleges szerződéskötéshez , földhivatalhoz stb.szükség van hivatalos igazolásra az önkormitól ,akkor e-miatt csusszon két hetet ? Mindenki menjen szabira ? )
Ez a Diósd az utóbbi pár évben , már nem az a Diósd ahol nagyon szerettünk lakni !
Persze lehet mondani , hogy akinek nem tetszik az költözzön el , de inkább azoknak kellene menni, akik ilyenné tették .
Szerintem !

Előzmény: Anonymus – #5
Anonymus
2009.júl.17.
5.
Nem is lesz itt mindaddig megoldás, amig a verebek átszálldogálnak egyik faágról a másikra. Változik a szolgáltatói név, de mit ér az egész, ha ugyanaz az ember áll az élén.
Mindig is baj volt vele az elmúlt 15-20 évben. Sorozatos - szerződésszegéssel felérő - szolgáltatási mulasztások fémjelzik tevékenységét. Volt olyan intervallum, amikor sorozatban egyáltalán nem vitték el a szemetet (áprilisi húsvét, május elseje), de a negyedév végeztével a teljes körűen elvégzett szolgáltatás számláját nyújtották be!(rádióriport 2000. jún.26. de.11óra, főműsoridőben. Kossuth Rádió Napközben c. műsora.)
Az önkormányzat is megéri a pénzét, hogy egy ennyire megbízhatatlan szolgáltatóval áll szerződési viszonyban.
T. Önkormányzat! Minket, "fogyasztókat" nem érdekel az Érdkom különböző baja, nyűgje, kifogása! Azt akarjuk, hogy a kommunális hulladék maradéktalanul el legyen tüntetve a szerződésben megállapított időpontokban MINDENKORON! Mindenesetre türelmetlenül várjuk a beharangozott egyeztetés egyre csak késő, számunkra megnyugtató eredményét. Önök elvtelenül ragaszkodnak egy olyan vállalkozáshoz, amely már sokszorosan bizonyította, hogy nem méltó a bizalomra. Mert amikor a szemét itt (ott) rohad a nyakunkon napokig 30-35 fokos melegben, akkor elgondolkodóvá válunk, hogy mindezt miért kell eltűrnünk. A más szolgáltatóval kötendő szerződésekről már hallottunk "meséket", most végre megoldást akarunk!

2009.júl.16.
4.
Szabadságot pedig ne egyet, hanem legalább egy hetet vegyen ki, mert nem lehet kiszámítani, hogy mikor jönnek:-).
Link erre a hozzászólásra:
magyarember
2009.júl.16.
3.
Kedves kiskifli! Köszönöm, hogy beírta a problémáját! Tapasztaltam én is, hogy az Érdkom elég finnyás..akármit, vagy túl nehezet nem visznek el, olyan hangulatfüggő náluk.Régebben megtömtem a kukát, azaz egy emelésre a gravitáció nem hozott ki belőle mindent...meg kellett volna emelni még egyszer, de legalább megkocogtatni, hogy minden kijöjjön, persze inkább otthagyták a fele szemetet benne. Ebből tanultam és már mindent zsákba rakok, lazán, hogy könnyen kicsússzon..szinte meg is olajozom a kukát belülről :-). Mostmár egyszerűen el sem viszik. 1 évvel ezelőtt, mikor fele szemét rajtam maradt sikerült felhívnom őket, majd arra a kérdésemre, hogy "mit csináljak az itthagyott szeméttel talán megegyem?", a válasz "ha gondolja". Így állunk...pedig a kommunizmusnak 20 éve vége, akkor volt hasonló hozzáállás...ja igen, akkor legalább elvitték amit kell.
Link erre a hozzászólásra:
Kiskifli
2009.júl.16.
2.
Kedves magyarember!
Éppen jókor nyitotta ezt a topicot. Általában a szemét témában nem szoktam írogatni, de most hétfőn gondoltam rá. Másképp akartam megoldani, de hát ha már felkért keringőre...
Hétfőn, mint minden héten, kitettem egy db kukazsákot a kapu elé. (A mi utcánkban nem mindenkinek van kukája, és olyan szemetesautó jár, amibe amúgy is csak beleöntik a szemetet, vagyis nálunk ez így működik.) Namost ezt az ominózus zsákot nem vitték el. Csak a mienket. Pedig háztartási hulladék van benne, (sajnos még mindig) meg lehet nézni. Való igaz, nehezebb, mint fél kiló, de hát nem tudom mindig garantálni az egyenletesen könnyű heti szemétadagot. Feltételezem, sittnek nézték, mert másra nem tudok gondolni. Pedig nem az. Eléggé felforrt az agyvizem, mert ebben a melegben az ételhulladék villámgyorsan és nagyon romlik. Nem tudom, mi lesz a jövő héten. Talán ki kellene vennem egy nap szabit, itthon maradni, őrizni a mostmár két zsákot, és amikor jönnek érdkomék, megmutatni nekik, hogy amit itthagytak, azt el kellett volna vinniük. Vagy késedelmi kamatot/kötbért kellene felszámítanom. Azt tudom, hogy teljesen felesleges nekik telefonálni, írni, bemenni, és egyéb ilyenek. Az ügyfelet magasról lesz@rják. És akkor még finom voltam.

Előzmény: magyarember – #1
magyarember
2009.júl.16.
1.
Tisztelt fórumozók! Sajnos idejét láttam egy ilyen téma megnyitásának, a Diósdon uralkodó szemétkérdés miatt. Úgy gondolom, ha sokan megírjuk a problémáinkat talán az illetékesek (pl.: Önkormányzat) felfigyelnek az ügyre és végre tesznek valamit. Miért? Azért mert a lakók évek óta (főleg az utóbbi 2 évben) hiába könyörögnek, telefonálgatnak az Érdkom-nak, és hiába hagyják az utcán rohadni hetekig azel nem szállított szemetet a kukákban, érdemi változás nem történik.
Így van ez a héten is..a Felsőgazdag dűlőben és a Lajos utcában hétfőn kellet volna szemetet szállítani, de meg lehet nézni..a kukák még kint vannak és nem üresek.
Igen, nekem már nagyon elegem van abból, hogy a szolgáltatást kiszámlázzák, ugyanakkor plusz zsákot vetetnek velem a következő hétre, mert különben nem szállítják el az előző hét szemetét....szerintem ennek máshogy kellene működnie.
Az Érdkom ügyfélszolgálat mint olyan nem létezik, azaz 1 héten 3 napig elérhető, de akkor sem érdekel senkit az ügyfél panasza..emailre nem válaszolnak. Amennyiben másnak is hasonló prolémája van, kérem írja be ide.

Legutóbbi fórumpostok
- szömörce - tegnap 19:44
http://www.origo.hu/itthon/20120517-szigetkoz-vizugyi-p (...) A Közgép többmilliárdos vízüg (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt - szömörce - tegnap 19:37
"A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból 350,6 millió forint átcsopo (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt - moment - tegnap 17:39
Jól felkészülnek majd, hogy ne legyenek váratlan események.... http://hvg.hu/itthon.bunugy (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt - moment - tegnap 17:36
"

Változások a Fidesz-kormány alatt - Ego sum - tegnap 17:33
Elvenné a pártok állami támogatását Orbán. Mérgemben én is sokszor gondoltam egy ilyen (...)
Politika - szömörce - tegnap 15:17
"Selmeczi odébbáll, ha ráterhelik a telefonadót A távközlési adót nem a telefonáló ember (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt - szömörce - tegnap 15:05
"Két és fél milliárd forintot spórolna az állam, és teljesen felborulna a pártfinanszírozá (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt - szömörce - tegnap 8:19
Wham, bam, thank you ma'am! http://nol.hu/kulfold/ft__orban_eloszor_dug__aztan_kerdez
Változások a Fidesz-kormány alatt - danidoki - máj.17. 22:29
Tavaszköszöntő 2012 http://picasaweb.google.com/113314232492026236170/20120 (...)
Fotók - danidoki - máj.17. 21:42
Majális a Kőbányában: http://picasaweb.google.com/113314232492026236170/20120 (...) danid (...)
Fotók - öreg-szaki - máj.17. 13:47
Vajon ez kinek a hibája? Biztosan nem azért mennek el külföldre a fiatalok, mert nem szeretik a (...)
Politika