Humor
Pron ego
2007.okt.28.
24.
Hajnóczy Péter
A hangya és a tücsök
A novemberi szél a zörgő faágakról éppen az utolsó fonnyadt-száradt leveleket tépte le, amikor az erdőszélen találkozott a tücsök és a hangya. A hangya kicsit kopott, naftalinszagú, de panofix béléses télikabátot viselt - júliusban vette leszállított áron a Bizományi Áruházban, akár a vízhatlan síbakancsát -, a tücsök viszont láthatóan didergett vékony és béleletlen vászondzsekijében. A tücsök zsebre dugott kézzel álldogált, mert kesztyűje sem volt.
- Jó napot, tücsök szomszéd - mondta a hangya. - Ahogy elnézem, nem izzad bele a kabátjába...
- Bizony, hideg van, hangya szomszéd - válaszolt vacogva a tücsök. - Ez a szél az ember csontját is átjárja...
A hangya megigazgatta bőrkesztyűs kezével a sálat a nyakán.
- A feleségem kötötte - mondta. - Ügyes asszony: nézi a televíziót és közben mindig köt vagy horgol valamit. Maga, úgy tudom, nőtlen és albérletben lakik...
- Hát igen - bólogatott a tücsök -, és tudja, én mindig csak hegedülgetek, másra nemigen marad idő...
Cigarettásdobozt kapart elő a zsebéből, és odakínálta a hangyának.
- Köszönöm - rázta a fejét a hangya. - Több, mint három hónapja, hogy leszoktam a dohányzásról. Nemcsak haszontalan, az egészségre káros szenvedély ez, de pénzbe is kerül. Egy doboz cigaretta árából megreggelizhet, vagy megvacsorázhat a magamfajta kétkezi munkás. - Megköszörülte a torkát.
- Úgy tervezzük a feleségemmel, hogy jövőre nagyobbra cseréljük a lakást. Központi fűtés, telefon, közvetlen földalatti járat a szemétdombhoz...
A tücsök cigarettára gyújtott.
- Aki nyáron hegedül, míg mások megfogják a munka végét, hogy vigyék valamire az életben... - A hangya megcsóválta a fejét. - Talán azt gondolta, kedves tücsök szomszéd, hogy ebben az évben nem is lesz tél?
- Egy hét múlva elutazom - mondta a tücsök -, csak úgy május felé jövök haza...
- Elutazik? - csóválta fejét a hangya. - Valami rokoni meghívás, kedves szomszéd?
- Nem járok én vendégségbe - mondta a tücsök -, csak hegedülgetek otthon, gyakorlok...
- Elárulná, hová utazik? - mosolygott rá a hangya.
- Párizsba - mondta a tücsök.
- Párizsba? A hangya kerekre tágult szemmel a tücsökre meredt.
- Tréfál, kedves szomszéd? - kérdezte kissé emelt hangon. - Miből telne magának arra, hogy Párizsban töltse a telet?
- Meghívtak...a Conservatoire... - mondta a tücsök. - Hangversenyeken hegedülök...
A hangya a földre szegezte a szemét, hallgatott egy darabig, aztán kérlelő hangon megszólította a tücsköt:
- Tekintettel a régi ismeretségre... elintézne egy számomra fontos ügyet?
- Kérem, nagyon szívesen...- biztatta a tücsök - csak mondja, szomszéd úr...
- Arra kérném - mondta a hangya -, hogy Párizsban keresse fel La Fontaine urat, és mondja meg neki, hogy nyalja ki a seggem.
Link erre a hozzászólásra:
fejes
2007.jún.13.
23.
Úgy hírlik, hogy valós beszélgetések. Jó repülést mindenkinek:)))
*Torony:* Hogy ne csapjon túl nagy zajt, legyen szíves forduljon 45 fokkal jobbra.
*Pilóta:* Milyen zajt csaphatnánk mi 35000 láb magasan?
*Torony:* Olyan csörömpöloset, mint amikor a 707-esük összeütközik az elottük lévö 727-essel!
*Torony:* Ön most egy Airbus 320 vagy 340?
*Pilóta:* Egy 340 természetesen!
*Torony:* Akkor ebben az esetben lenne szíves a start elött a másik két hajtómuvét is bekapcsolni?
*Torony egy Pilótának, aki különösen durván tette le a gépet:*
- A leszállás nem ördöngösség, az utasoknak finomabban is a tudtukra lehet adni, hogy földet értek.
*Pilóta:* Nem számít, úgyis mindig tapsolnak.
*Pilóta:* Ott ég egy leszállófény...
*Torony:* Remélem ég ott több is.
*Pilóta:* Szerintem csak füstöl.
*Pilóta:* Csak egy kevés üzemanyagunk van még. Sürgös intézkedést kérünk.
*Torony:* Mi a helyzetük? Nincsenek a képernyömön.
*Pilóta:* A 2-es kifutón állunk, és már egy örökkévalóság óta várjuk a tankautót.
*Torony:* Leszállás után kérem guruljon a Taxiway Alpha 7, Alpha 5, Whiskey 2, Delta 1 és Oscar 2.
*Pilóta:* Mi van? Mi itt nem ismerjük ki magunkat.
*Torony:* Nem tesz semmit, én is csak két napja dolgozom itt.
*Pilóta:* Startengedélyt kérünk.
*Torony:* Bocs, de nem kaptuk meg a repülési tervüket. Hova szeretnének repülni?
*Pilóta:* Természetesen Salzburgba, mint minden hétfon.
*Torony:* De ma kedd van!
*Pilóta:* Itt nincs egy darab Follow-me-Auto sem?
*Torony:* Negatív. Nézzék csak, tök egyedül visszatalált a terminálhoz.
*Torony:* Magasság és helyzet?
*Pilota:* 1.80m vagyok és baloldalt elöl ülök.
*
*Torony a magánrepülohöz egy durva landolás után:*
- Ki mindenki van a fedélzeten?
*Pilóta:* A Pilóta, két utas és egy kutya.
*Torony:* Gondolom a kutya vezetett.*
*
*Torony:* Van elég üzemanyaguk vagy nincsen?
*Pilóta:* Igen.
*Torony:* Igen mi?
*Pilóta:* Igen, Uram!!!*
*Torony:* Adja meg legyen szíves várhatóan mikor érkeznek.
*Pilóta:* Hmmmm... A kedd jó lenne.
*Pilóta:* Jó reggelt Pozsony!
*Torony:* Jó reggelt. Csak tájékoztatásul: itt Bécs beszél.
*Pilóta:* Én most éppen leszállok Pozsonyban.
*Torony:* De ez itt tényleg Bécs.
*Pilóta:* Bécs?
*Torony:* Az.
*Pilóta:* De miért? Mi Pozsonyba tartunk.
*Torony:* Okay.. Akkor szakítsa meg a leszállást, és repüljön balra ...

elefant
2007.máj.21.
22.
Kvíz
Egy szőke nő kvízműsorban vesz részt. A műsorvezető a következő kérdéseket teszi fel neki sorban:
1. Hány évig tartott a 100 éves háború? * 116 év * 99 év * 100 év * 150 év / A szőke nő kihasználja a lehetőséget, hogy egy kérdést passzoljon.
2. Melyik országban találták fel a panama-kalapot? * Brazíliában * Chilében * Panamában * Equadorban / A szőke nő a közönség segítségét kéri.
3. Melyik hónapban ünneplik az oroszok az októberi forradalom emlékét? * Január * Szeptember * Október * November / A szőke nő telefonos segítséget kér és felhív egy másik szőke nőt.
4. Mi volt IV György király neve? * Albert * György * Manuell * Jónás / A szőke nő a számítógép segítségét kéri.
5. Melyik állatról nevezték el a Kanári-szigeteket? * Kanárimadár * Kenguru * Patkány * Fóka / A szőke nő kiesik a játékból.
*** P.S.: Ha a kérdések olvasása közben nevettél, akkor íme, a válaszok:
1. A százéves háború 116 évig tartott(1337-1453).
2. A panama-kalapot Equadorban találták fel.
3. Az októberi forradalmat november 7-én ünneplik.
4. IV. György király igazi neve Albert volt. A király 1936-ban változtatta meg nevét.
5. A Kanári-szigetek neve a fókáról kapta a nevét. Latinul a "fókák=tengeri kutyák szigetét" jelenti

Gnekat
2007.ápr.23.
20.
Vasárnap egyik TV csatorna az Ördöglovas /gr. Sándor Móric/ történetét vetítette. Íme egy anekdóta róla: Sándor Móric köztudottan heves termé-szetű ember volt. Egyszer, három éves korában kutyával játszott a kis Móric. A kutya egyszercsak beleharapott a kisfiú ujjába, úgy, hogy a vér kiserkent belőle. A gyermek azonban ahelyett, hogy elpityeredett volna, erős karjával átfogta a kutya nyakát, és leharapott egy darabot a füléből. Aztán megvetőleg félretaszította és így szólt: "Wen Du mi heissen, i di á heissen!" --Ha te harapsz, én is harapok.-- Forrás: Szalon újság 1903., amely megjegyezte, hogy ezt a budai sváb dialektust még tizenéves ko-rában is beszélte Móric gróf.
Link erre a hozzászólásra:
fejes
2007.ápr.20.
19.
Mi lett volna az ukránok üzenete, ha nem õk kapják az eb-t?
"Jok voltatok STOP Gratulalunk STOP Koolaj STOP Foldgaz STOP"
"Jok voltatok STOP Gratulalunk STOP Koolaj STOP Foldgaz STOP"
Link erre a hozzászólásra:
Pron ego
2007.ápr.8.
18.
Link erre a hozzászólásra:
Pron ego
2007.ápr.8.
17.
Nyuszika bemegy a vegyesboltba, és rácsap a pultra:
-- Répa van?
-- Répa még nem érkezett, majd egy óra mulva, és ne csapkodd a pultot!
Egy fél óra mulva nyuszi megint jön, és a pultra csap.
-- Répa van?
-- Mondtam már, még fél óra. De ha csapkodod a pultot, elkapom a mancsodat és leszögezem a pultra!
Egy fél óra mulva nyuszi újra bejön, megszeppenten:
-- Szög van?
-- Momentán nincs..
Mire a nyuszi, nagyot csap a pultra:
-- És répa?

mozo78
2007.ápr.6.
16.
Időszerű:
- Képzeld tegnap vizsgám volt autóvezetésből, és meghúztak.
- Hogy-hogy ?
- Bementem a körforgalomba, ki volt írva hogy 30. Hát én körbe is mentem 30-szor, mégis meghúztak.
- Nem lehet hogy elszámoltad ?
- Képzeld tegnap vizsgám volt autóvezetésből, és meghúztak.
- Hogy-hogy ?
- Bementem a körforgalomba, ki volt írva hogy 30. Hát én körbe is mentem 30-szor, mégis meghúztak.
- Nem lehet hogy elszámoltad ?
Link erre a hozzászólásra:
fejes
2007.ápr.4.
15.
Jogszigorlat:
Két diák elmegy vizsgázni. Az utolsó dobásuk a jogszigorlaton. A prof
lakásán van a vizsga. Felmennek. Bemegy az első.
Prof: - Húzzon tételt!
Srác kihúzza. Nem tud semmit, hebeg-habog össze vissza.
Prof: - Hát kolléga, maga nem lesz kolléga.
Diák - 1: Nézze professzor úr a családunkban nagy szégyen volna, ha
nem sikerülne a vizsgám. Adjon még egy lehetőséget. Felteszek
magának három kérdést, ha tud rá válaszolni rúgjon ki, ha nem, akkor
beírja a jelest.
Prof: - Ilyen még nem fordult elő a praxisomban, de maga annyira
pofátlan, legyen!
Diák - 1: Nos professzor úr, mi az ami törvényes, de nem jogos, nem
törvényes, de jogos és mi az ami se nem törvényes se nem jogos.
Prof gondolkozik, gondolkozik, pörögnek a lexikonok, jogszabályok az
agyában, majd azt mondja: - Tessék itt a jeles, de takarodjon, nem is
akarom látni magát!
Megy ki marha büszkén. Mutatja a másiknak, hogy ötöst kapott. Az forr
magában, hogy ez hogyan lehet, amikor sokkal hülyébb, mint ő.
Belép.
Prof: - Tudja mit, ne is húzzon tételt, felteszek magának három
kérdést, ha tud rá válaszolni, beírom a jelest, ha nem, ki van rúgva.
Ugyanúgy elmondja, mi az ami törvényes, de nem jogos, nem

Srác gondolkozik:
Diák - 2: - Nézze professzor úr, az, hogy ön 80 éves és van egy 20
éves felesége, ez ugye törvényes, de lássuk be, nem jogos. Az, hogy
az ön 20 éves feleségét egy 20 éves fiatalember rendszeresen
kefélgeti, ez ugye nem törvényes, de lássuk be, jogos. Az viszont, hogy
ez a fiatalember az előbb ezért magánál jelest kapott, na ez se nem
törvényes se nem jogos...

2007.márc.21.
13.
Az amerikai Budapesten utazik taxival, és kérdezgeti a sofőrt:
- Mi az ott?
- Az a Lánchíd.
- Igen? És mennyi ideig épült?
- 3 évig.
- Csakugyan? Nálunk Amerikában egy ilyen 1 év alatt elkészül!
Mennek tovább.
- És az ott mi?
- Az a Halászbástya.
- Igen? És mennyi ideig épült?
- 5 évig.
- Áh, nálunk egy ilyen 2 év alatt felépül!
Így megy ez egy darabig, míg végül a taxis megunja. Azonban jön a következő kérdés a Parlament előtt:
- És ez a nagy épület micsoda?
- Nem tudom, reggel még nem volt itt.

2007.márc.7.
12.
Családi kör - a XXI. században
Reggel van, reggel van,
Mindenki ideges.
A ház ura üvöltve,
Tiszta zoknit keres.
Feketés csészével,
Boglya fejű asszony,
Ajánlja az égnek,
Hogy reája rogyasszon.
Mintha szélből volna a nagylánynak lába,
Sebesen bevonul a fürdőszobába.
Hosszú perceken át pingálja a szemét,
Testvéröccse kiállt: Gyere ki te szemét!
Konyha melegében jó pirítós mellett,
Nagymama mosolyog, ahogy tőle telhet.
Min vigyorog mama? - kérdezi a veje,
Csupa borotvahab összevagdalt feje.
Wc-be zárkózik a legkisebbik gyermek,
Most írja a leckét - na még csak ez kellett.
Ajtó előtt jár a család furcsa táncot,
Szemük szikrákat szór, arcuk sok-sok ráncot.
Mire a rádió mondja a hét tizet,
Elromlik a bojler, nem ad több meleg vizet.
Az asszony begörcsölt kezekkel mosogat,
Férje jeges vízben sziszegve mos fogat.
A nagyleánynak immár fél keze kabátban,
A másikba pöttyös kakaós pohár van.
Le is önti frissen mosott blúzát,
S kabátján vastagon megkent kiflit húz át.
Az utcáról szalad vissza a ház ura,
Lábán cipő helyett megszokott papucsa.
A reggel számára eléri a csúcsát,
A cipőben megleli elveszett sluszkulcsát.
Reggel van, reggel van, ideges mindenki,
Az asszony is elment, nincs már otthon senki.
Bevetetlen ágyon gyűrött párna feszít,
S a wc tartály halkan sistereg egy picit.
A szerző ismeretlen.

tigris
2007.márc.1.
11.
Mi az összefüggés Skandinávia, a Mona Lisa, az őszödi beszéd, Nostradamus és a különféle titkosügynökök közt?
http://www.origo.hu/filmklub/blog/premierek/20070228pre(...)
http://www.origo.hu/filmklub/blog/premierek/20070228pre(...)
Link erre a hozzászólásra:
RingPeter
2007.márc.1.
10.
Ez nagyon aranyos:
„A tizedik sörömet iszom, mert összevesztem a feleségemmel.
Hihetetlen, mibe kerül ez a nő...”
„A tizedik sörömet iszom, mert összevesztem a feleségemmel.
Hihetetlen, mibe kerül ez a nő...”
Link erre a hozzászólásra:
RingPeter
2007.márc.1.
9.
Két nő játszik a golfpályán. Egyikük üt egy nagyot, a labda messzire repül és pont egy férfiakból álló csoportba csapódik. Nagy üvöltés hallatszik, a két nő futva indul az áldozatokhoz. Egy férfit latnak, aki két kezét a lába között tartva egyhelyben ugrál, fájdalmas kifejezéssel az arcán. A tettes odamegy hozza, és azt mondja:
- Jaj, uram, nagyon sajnálom. Úgy latom, pont a legrosszabb helyen találtam el. Engedje meg, hogy segítsek, én orvos vagyok.
Azzal elkezdi a férfi nemi szervét masszírozni.
> - Ugye, most mar sokkal jobb? - kérdezi áldozatától.
> - Ó igen, most mar sokkal jobb - feleli meglepetten a férfi. - De az ujjam
sajnos meg mindig nagyon fáj...
- Jaj, uram, nagyon sajnálom. Úgy latom, pont a legrosszabb helyen találtam el. Engedje meg, hogy segítsek, én orvos vagyok.
Azzal elkezdi a férfi nemi szervét masszírozni.
> - Ugye, most mar sokkal jobb? - kérdezi áldozatától.
> - Ó igen, most mar sokkal jobb - feleli meglepetten a férfi. - De az ujjam
sajnos meg mindig nagyon fáj...
Link erre a hozzászólásra:
Pron ego
2007.márc.1.
8.
Az anyós meghívja a vejét ebédre. Eleve gyanús. Az asztalon kétféle kaviár, lazac, mindenféle saláták, húsok, serpenyős krumpli, pezsgő, whisky, konyak, ami szem-szájnak ingere.
Anyós maga a bübáj, majd valamiért kiszalad a konyhába. A vő próbaképpen levág egy szeletke húst és odaadja az anyós macskájának.
A macska megeszi és feldobja a talpát.Bejön az anyós, a vő a krumplis serpenyővel jól pofáncsapja. Mire a macska felpattan az asztal alól, és felüvölt:
- Yesssssss!!!!!!
Két hegymászó megy a hegyekben, találnak egy szakadékot. Kíváncsiak rá, hogy milyen mély lehet, ledobnak egy-egy kavicsot, de semmit sem hallanak. Ledobnak egy nagy követ, megint semmi. Meglátnak a sínek közt egy rozsdás hajtányt, nagy nehezen odahúzzák a szakadékhoz és ledobják. Pár másodperc múlva átszalad köztük egy kecske, és leugrik a szakadékba. Ezen nagyon elcsodálkodnak. Néhány perc múlva arra jár egy idős bácsi, és megkérdezi tőlűk:
- Elnézést, nem látták a kecskémet?
- Nézze, láttunk egy kecskét, de az az előbb leugrott ebbe a szakadékba.
- Hát az nem lehetett az én kecském, mert az kikötöttem egy hajtányhoz.

2007.febr.21.
7.
Turista a kovácsműhelyben. A mester épp kivesz egy "friss" patkót a parázsból. A turista felkapja aztán hirtelen el is dobja. -Csak nem meleg volt?-kérdezi a kovács mosolyogva.
-Á dehogy csak én qrva gyorsan meg tudok nézni egy patkót!
-Á dehogy csak én qrva gyorsan meg tudok nézni egy patkót!
Link erre a hozzászólásra:
RingPeter
2007.febr.21.
6.
Na Uraim, lehet gondolkodni. :-)))))
NEM CSAK A HÚSZÉVESEKÉ A VILÁG!!!!!!
Ahogy öregszem, egyre inkább a 30 feletti nőket értékelem. Csak néhány
példa, hogy miért: Egy 30 feletti nő sosem ébreszt fel az éjszaka
közepén, hogy megkérdezze: "Mire gondolsz, drágám?" Fütyül rá, mire
gondolsz. Ha egy 30 feletti nőnek nincs kedve meccset nézni veled, nem
ül oda melléd nyavalyogni. Csinál helyette valami olyat, amihez kedve
van. Általában valami sokkal értelmesebb dolgot. Egy harmincon túli nő
már elég jól ismeri önmagát ahhoz, hogy tudja, ki ő, mi ő, mit akar és
kitől. Kevés olyan 30 feletti nő akad, akit érdekel, hogy mit gondolsz
róla vagy arról, amit tesz. A nőknek 30 felett tartása van. Ritkán
fordul elő, hogy jelenetet rendeznének az operában vagy egy elegáns
étterem kellős közepén. Na persze ha megérdemled, gondolkodás nélkül
lelőnek, főleg ha esélyt látnak arra, hogy megúszhatják. Az idősebb nők
nem bánnak szűkmarkúan a dicséretekkel, gyakran akkor sem, ha nem
érdemled meg. Tudják, milyen érzés, amikor az ember nem kap elismerést.
30 felett egy nő elég magabiztos ahhoz, hogy bemutasson téged a
barátnőinek. Egy fiatalabb nő gyakran még a legjobb barátnőjét is
hanyagolja, ha partnere van, mert nem bízik meg a fickóban. Egy
harmincon túli nőt abszolút nem érdekel, hogy tetszenek-e neked a
barátnői, mert tudja, hogy azok sosem árulnák el őt. A nők a korral
természetfeletti képességekre tesznek szert. Egy 30 feletti nőnek sosem
kell meggyónnod a bűneidet. Úgyis mindig tudja. Egy 30 feletti nőnek jól
áll a tűzpiros rúzs. Ugyanez már nem mondható el a fiatal lányokról vagy
a transzvesztitákról. Ha eltekintesz attól a néhány apró ránctól, egy 30
feletti nő sokkal szexisebb, mint fiatalabb nőtársai. Az idősebb nők
egyenesek és őszinték. Azonnal a szemedbe mondják, hogy mocsok disznó
vagy, ha úgy viselkedsz! Nem kell törnöd a fejed, hányadán is állsz
velük. Igen, számtalan okból dicsőíthetjük a harmincon túli nőket.
Sajnos ezt fordítva már nem lehet elmondani. Minden ragyogó, okos,
ápolt, szexis 30 feletti nőre jut egy kopaszodó, pocakos őskövület sárga
nadrágban, aki bolondot csinál magából valami 22 éves kis pincérlánnyal
az oldalán. Hölgyeim, elnézést kérek érte. És minden olyan férfinak, aki
azt mondja: "Miért vegyek meg egy egész tehenet, amikor csak tejet
akarok inni", üzenem, hogy változnak az idők. Manapság a nők 80%-a
ellenzi a házasságot.
Miért?
Mert a nők rájöttek, hogy nem érdemes megvenni egy egész disznót azért a kis kolbászért.

2007.febr.16.
4.
Ezt tessenek megnézni, nem egy nyelvet beszélünk?! :-))))))))
Nagyon jóóóóó
http://loituma.awknet.hu/files/swf/Loituma.awknet.hu_pa(...)
Nagyon jóóóóó
http://loituma.awknet.hu/files/swf/Loituma.awknet.hu_pa(...)
Link erre a hozzászólásra:
szunyog
2007.febr.13.
3.
Két régi világból való magyar beszélget:
- Mit kell tenni az jobboldali önkormányzat esetén?
- Nyalni,nyalni,nyalni.
- Az segit?
- Az talpát is!
- Mit kell tenni az jobboldali önkormányzat esetén?
- Nyalni,nyalni,nyalni.
- Az segit?
- Az talpát is!
Link erre a hozzászólásra:
Kerekes
2007.febr.13.
2.
Mi az élet?
Az élet egy nemi érintkezés útján terjedő fertőzés, melynek a halálozási arányszáma 100 %.
Az élet egy nemi érintkezés útján terjedő fertőzés, melynek a halálozási arányszáma 100 %.
Link erre a hozzászólásra:
Pron ego
2007.febr.12.
1.
A halász hazatér fatörzsből vájt csónakján és találkozik egy külföldi piackutató szakemberrel, aki ebben a fejlődő országban dolgozik. A piackutató azt kérdezi a halásztól, hogy miért jött haza olyan korán. A halász azt feleli, hogy tovább is maradhatott volna, de elég halat fogott ahhoz, hogy gondoskodjon a családjáról.
- Mivel tölti az idejét? - kérdezi a szakember.
- Hát, például halászgatok. Játszom a gyerekeimmel. Amikor nagy a forróság, lepihenünk. Este együtt vacsorázunk. Összejövünk a barátainkkal és zenélünk egy kicsit - feleli a halász.
A piackutató itt közbevág, és ezt mondja:
- Nézze, nekem egyetemi diplomám van, és tanultam ezekről a dolgokról. Segíteni akarok magának. Hosszabb ideig kellene halásznia. Akkor több pénzt keresne, és hamarosan egy nagyobb csónakot tudna vásárolni ennél a kis kivájt fatörzsnél. Nagyobb csónakkal meg több pénzt tudna keresni, és nem kellene hozzá sok idő, máris szert tudna tenni egy több csónakból álló vonóhálós flottára.
- És azután? - kérdezi a halász.
- Azután ahelyett, hogy viszonteladón keresztül árulná a halait, közvetlenül a gyárnak tudná eladni, amit fogott, vagy beindíthatna egy saját halfeldolgozó üzemet. Akkor el tudna menni ebből a porfészekből Cotonouba, Párizsba vagy New Yorkba, és onnan irányíthatná a vállalkozást. Meg azt is fontolóra vehetné, hogy bevezesse a tőzsdére az üzletet, és akkor már milliókat kereshetne.
- Mennyi idő alatt tudnám ezt elérni? - érdeklődik a halász.
- Úgy 15-20 év alatt - válaszolja a piackutató.
- És azután? - folytatja a kérdezősködést a halász.
- Ekkor kezd érdekessé válni az élet - magyarázza a szakember. - Nyugdíjba vonulhatna. Otthagyhatna a városi rohanó életformát, és egy távol eső faluba költözhetne.
- És azután mi lenne? - kérdezi a halász.
- Akkor volna ideje halászgatni, játszani a gyermekeivel, a nagy forróság idején lepihenni, együtt vacsorázni a családjával és összejönni a barátaival zenélgetni kicsit.

Legutóbbi fórumpostok
- szömörce - tegnap 19:44
http://www.origo.hu/itthon/20120517-szigetkoz-vizugyi-p (...) A Közgép többmilliárdos vízüg (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt - szömörce - tegnap 19:37
"A rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból 350,6 millió forint átcsopo (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt - moment - tegnap 17:39
Jól felkészülnek majd, hogy ne legyenek váratlan események.... http://hvg.hu/itthon.bunugy (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt - moment - tegnap 17:36
"

Változások a Fidesz-kormány alatt - Ego sum - tegnap 17:33
Elvenné a pártok állami támogatását Orbán. Mérgemben én is sokszor gondoltam egy ilyen (...)
Politika - szömörce - tegnap 15:17
"Selmeczi odébbáll, ha ráterhelik a telefonadót A távközlési adót nem a telefonáló ember (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt - szömörce - tegnap 15:05
"Két és fél milliárd forintot spórolna az állam, és teljesen felborulna a pártfinanszírozá (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt - szömörce - tegnap 8:19
Wham, bam, thank you ma'am! http://nol.hu/kulfold/ft__orban_eloszor_dug__aztan_kerdez
Változások a Fidesz-kormány alatt - danidoki - máj.17. 22:29
Tavaszköszöntő 2012 http://picasaweb.google.com/113314232492026236170/20120 (...)
Fotók - danidoki - máj.17. 21:42
Majális a Kőbányában: http://picasaweb.google.com/113314232492026236170/20120 (...) danid (...)
Fotók - öreg-szaki - máj.17. 13:47
Vajon ez kinek a hibája? Biztosan nem azért mennek el külföldre a fiatalok, mert nem szeretik a (...)
Politika