Születés Hete Fesztivál (2010. május 2-9.)
knoraa
2010.ápr.11.
2.
Idén először Diósdon is lesz Születés Hete!
A nyolc éves múltra visszatekintő, országos fesztivál helyszínei között 2010-ben Diósd is szerepel.
Egy lelkes anyuka és a kezdeményezést támogató helyiek önkéntes munkájának, segítségének köszönhetően idén először Diósdon is megrendezésre kerül az országos Születés Hete fesztivál. A rendezvényhez még lehet csatlakozni, előadók, támogatók jelentkezését várjuk.
A rendezvény célcsoportja a kismamák és a kisgyermekes családok, a programok témái a fogantatástól kezdődően egészen a gyermek 3 éves koráig terjedő időszakot felölelik: a fogantatásra való felkészüléssel, várandóssággal, szüléssel, születéssel, gyermekágyas időszakkal, szoptatással és csecsemőgondozással kapcsolatos hasznos információk tartoznak ide többek között.
Az országos programok között találhatunk szakmai, tájékoztató és kulturális eseményeket; előadásokat, beszélgetéseket, filmvetítéseket, kiadványok ismertetését.
Ha szívesen csatlakoznál előadóként, fellépőként vagy bármilyen formában támogatnád a rendezvényt, akkor szeretettel várjuk jelentkezésed!
Programötleteket nagyon szívesen fogadunk a szuleteshete.diosd@gmail.com e-mail címen, vagy akár itt a fórumban.
Az önkéntes diósdi szervezők:
Kiss Nóra (+3630/5348098) főszervező,
Varga Gyöngyi szervező (+3620/3907979)
Születés Hete Fesztivál
2010. május 2-9.
www.szuleteshete.hu

Link erre a hozzászólásra:
knoraa
2010.ápr.11.
1.
Mi a Születés Hete?
A Születés Hete az évnek az a kiemelt hete, amikor a családalapítással kapcsolatos fontos információk egy egységes arculattal rendelkező országos rendezvénysorozat keretében koncentráltan érhetők el az érdeklődők számára.
Miért a Születés Hete?
A szülés és a megszületés megváltoztatja azt a világot, amelynek abban a pillanatban középpontja a megszületett élet. Akik kapcsolatban vannak a kisbabával, visszavonhatatlanul mások lesznek, mint azelőtt voltak. Az életük, ünnepeik és hétköznapjaik egy olyan folyamatosan alakuló és épülő világgá változik, amelynek minőségét alapvetően befolyásolja az a tudás, amely alapján döntéseiket meghozzák. A Születés Hete ezért ahhoz kíván hozzájárulni, hogy ezek az információk elérhetők, feldolgozhatók legyenek, és segítsék a legmegfelelőbb egyéni döntés megszületését.
Hogyan ismered fel a Születés Hetét?
A Születés Hetén összefognak azok a szakemberek, akik az év többi hetében külön-külön azon dolgoznak, hogy a családok tagjai megtalálják azokat az információkat és alternatívákat, melyek ismeretében kiválaszthatják a számukra megfelelő irányt.
/www.szuleteshete.hu/

- 1 -
Legutóbbi fórumpostok
- dorian - tegnap 22:17
Ön szerint miről ismerszik meg a "balos" és miről a "jobbos"?
Változások a Fidesz-kormány alatt - dorian - tegnap 21:35
Kedves Og-ma! Nincs szándékomban belebonyolódni a vitába, de a kêtkedésnek főleg az az ala (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt - og-ma - tegnap 21:26
Ami a multik, korrumpáltak, haszonélvezők érdekeit szolgálja az "környezetvédelem". Elvétve (...)
Környezet - dorian - tegnap 21:20
Civil szervezetek és egyházak. A fiatalok nem a jövőképet, biztos megélhetést, az elfogadhat (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt - og-ma - tegnap 21:16
Az energetízálás módját és fogalmát és használati lehetőségeit is ismerni kellene, Önnek (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt - og-ma - tegnap 21:07
Tisztelt Dorian! Sok művelt tanulni vágyó szkeptikussal találkoztam az elmúlt 30évben. de a (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt - Napcsi - tegnap 20:53
Jujjj, ez milyen jó játék! ÉlveSZkedjünk! Keressünk lapgúlát (lapgulát) a lakásban. Én is (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt - szömörce - tegnap 20:45
Nem egy valaki, hanem egy kör. No, és halálosan komolyan gondolják. A gazdasszonyképzés is h (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt - dorian - tegnap 20:34
Tényleg ugy gondolja valaki, hogy ez a megoldás? http://touch.femina.hu/hirhatter/gazdasszonyke (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt - dorian - tegnap 19:43
Tudja kedves Og-ma mindenkinek magánügye, hogy hisz, vagy nem hisz a lappiramisban, az aurapajzsba (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt - dorian - tegnap 19:12
Szerintem van és szüksêges is, hogy legyen. Csak nem ilyen szemellenzős, egyoldalú kellene, han (...)
Környezet - og-ma - tegnap 18:28
Tudtam hogy megjelennek a primitívségek, lappiramis témában, az ezzel kapcsolatos hülyeségek (...)
Változások a Fidesz-kormány alatt