Petíció

sorrend post/lap  
og-ma
 
2010.dec.9.
139.
Ez nem képzés, ez trehányság felületesség kérdése.
Ez van a dolgozónak (postásnak) mindig igaza van!
Ha nincs is akkor is munkáltató a hibás, az őssznépi és munkaügyi bírósági állásfoglalások szerint.
Én befizetem a gk utáni adót, még hamarább is, de jön a fenyegető levél. Az ügyfél azért van hogy az aktákat ő keresse ki, és bizonyítson.
Egyszerűbb egy sablon levelet kiküldeni a hivatal pénzéből, mint rendet tartani.
Link erre a hozzászólásra:
szerintem
 
2010.dec.9.
138.
Tisztelt og-ma!

A postások kiképzése (ha van ilyen egyáltalán) sajnos nem eléggé hatásos...
Nekem kint van a házszámom, ca. 15 cm-es, a ládámtól 30 cm-re. Ettől függetlenül rendszeresen bedobja az utca más levelét is hozzám (pedig a levélen olvashatóan rajta van a "nem az én számom"). Természetesen bedobja akkor is, ha én is kapok levelet, pedig a 2 levél címzettje és címe láthatóan MÁS!!! Az ajánlott levelek esetében pedig egyszer sem csenget be, csak bedobja a papírt, melyet olvashatatlanul tölt ki (ha egyáltalán a felét kitölti), és mehet le a hegyről gyalog az ember a postára (a buszok együtt járása miatt ez e 2 órás program!!!). Vagy jöjjön el korábban a bp-i munkahelyéről egy ajánlott levél átvétele miatt, mert a posta egyetlen napon sincs legalább 18:30-ig nyitva.
Ez vicc, legalábbis keserű vicc...
szerintem
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: og-ma – #137
og-ma
 
2010.dec.7.
137.
Köszönöm,mert már fárasztó hogy naponta többen becsengetnek, a téves házszámozás miatt.
Pedig javasolni akartam hogy, Diósd legyen turisztikai látványosság ahol
a legtöbb rossz házszámozás található, vagy itt képezzék ki a postásokat, szolgáltatókat stb ügyfél megtalálásra.
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: BogoL – #136
BogoL
 
2010.dec.6.
136.
Tisztelt og-ma
Ma megbeszélést tartottunk a polgármesternél, ahol többek között Ostorházi László felvetette a házszámokkal kapcsolatos problémákat, amik most is élnek, s javaslatot fog tenni a következő ülésen, melyet támogatunk. Talán nem kell várnia éveket.
Tisztelettel Bogó László
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: og-ma – #133
moment
 
2010.dec.6.
135.
"Hányszor jelezte az utóbbi években a Hivatalnak a problémáját? "

Ezt szerettem volna megtudni öntől!

Az elmúlt éveket az előző testülettől kell számonkérni, esetleg a mostani képviselőiktől.

Javaslom írjon egy levelet az Önkorminak, írassa alá jó pár hasonló problémájú emberkével és ajánlott tértivevényes levélben küldje el nekik pár fényképpel megspékelve.

Ebben az estben foglalkozni fognak a dologgal, ön pedig számon kérheti tőlük, hogy mi történt /nem történt/ez ügyben.

Bogó Laci blogjának a célja a tájékoztatás.Azt azért tudomásul kellene venni, hogy először hivatalos formában az Ö.K.-hoz kell fordulni, amennyiben nincs siker, akkor meg kell keresni azt a képviselőt, aki szerintünk tud segíteni.


Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: og-ma – #133
og-ma
 
2010.dec.6.
134.
Jó tipp, házszámtáblás mikulásbácsik tömege eltévedve keresi a házat a tábláikhoz.
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: moment – #132
og-ma
 
2010.dec.6.
133.
Ez sajnos sok-sok éves probléma. annak nyilván nem az akinek az udvarába nem dobnak be általa nem rendelt pizzát, és nem hallgatja a csomagküldők, és egyéb téves címre érkezők szitkozódását.
Sok levelünk küldeményünk elveszett,
az önkormi ismeri a problémát, de nem az ő problémája.
"tova repülnek hónapok évek" de a változatlanság nem.

Köszönöm a videót. Nem rossz a hangulatom beletörődtem.
A következő választásra el sem megyek, minek.
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: moment – #132
moment
 
2010.dec.6.
132.
T.og-ma!


Kérdésére kapott egy tisztességes, gyors választ!

Mégis mit várt?
Bogó úr szalad és mikulás bácsiként új házszámokat szerel fel önnek karácsonyra?

Hányszor jelezte az utóbbi években a Hivatalnak a problémáját?
Ugyanis ott kéne először kezdeni és amennyiben nem ér el semmit, akkor megértem, hogy felháborodik és Bogó úrhoz fordul segítségért.

Nem azért kell elnézést kérni, mert merészelte megkérdezni. hanem azért a gúnyos stílusért, ahogyan megköszönte!

Javaslom érdeklődjön az előző testület tagjaitól, mi van a szőnyeg alatt!

Amúgy hangulatjavítónak küldök egy gyönyörű videót:

http://vimeo.com/16917950

Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: og-ma – #131
og-ma
 
2010.dec.5.
131.
Tisztelt Bogó László!
Köszönöm a gyors választ. Marad minden a régiben, a gond szőnyeg alá seperve. elnézést hogy merészeltem megkérdezni.
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: BogoL – #130
BogoL
 
2010.dec.5.
130.
Tisztelt og-ma

Régi probléma a házszámozás. Valamikor 1995 táján a Hivatal új házszámozást készített, a foghíjas telkeket ill. beépülteket újra számozta stb. Akkor ez a kérdés amit Ön most felvett téma volt. Azzal szembesültünk akkor jó páran- pár százan itt Diósdon, hogy a telkünk házunk ugyan ott áll, de a házszámunk megváltozott, Páros oldalról páratlanra vagy kettő három számmal feljebb vagy lejjebb kerültünk / értsd- 30- helyett pl. 26 vagy 34 lettünk. / anélkül, hogy elköltöztünk volna.. Ez azt jelentette volna, hogy a minden személyes adatunkat át kellett volna íratnunk. Akkor úgy volt, hogy a Hivatal lejelenti a központi nyilvántartónak / nem tudom most pontosan mi a hivatalos neve / s akkor nekünk sorban minden egyes személyes papírunkat - okmányunkat – át kell íratni. Akkor ezt a tiltakozás meghiusította. A választásokkor mindenki a régi lakcímére kapta az értesítőt ugye?! Most ezt, hogy felveti, nem tudom, hogy ez még annak az utózöngéje, vagy esetlegesen valami új. A Hivatalban tudnak erről jobb felvilágosítást adni, minekünk, nekem, mint képviselőnek –elmúlt 2 hónapban – nem volt tudomása ilyenről.
Tisztelettel Bogó László
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: og-ma – #129
og-ma
 
2010.dec.5.
129.
Kérdésem van. A Szabadság út, forgalmával, helymeghatározásával, házszámozásával kapcsolatban van-e valami elképzelés. Ugyanez vonatkozik a Törökbálinti útra is.
Lehet e kényszeríteni önkormányzati eszközökkel valakit arra, hogy
adatai, igazolványai, a tényleges címet tartalmazzák. A Törökbálinti úton sok ilyen lakó van aki a Szabadság út megnevezést használja és ezzel zavart kárt okoz.
Ebben tesz-e valamit az önkormányzat???
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: BogoL – #127
motoros
 
2010.dec.5.
128.
Jó sétát kívánok a Krisztina és Nóra utca közötti járdaszakaszon :-)
Link erre a hozzászólásra:
BogoL
 
2010.dec.4.
127.
Tisztelt egy betelepült, szerintem, Napoleon XIV,

A rendelet alkotása folyamatban van, a diósdi lakosoknak szeretnénk megkönnyíteni a mozgását, minél több oldalról világítjuk meg a dolgot, annál pontosabban tudjuk a rendeletet megalkotni.
Minden javaslat észrevétel én köszönök, s továbbítok a jegyzőnek, aki a rendeletet előkészíti.
A rendeletet nem magunknak, hanem mindnyájunknak hozzuk, s akkor van értelme, ha olyan születik melyet mindenki meg tud érteni, s elfogadni.
A közlekedés átfogó átvizsgálására szükség van. Az előző testület is többször nekilódult. Az előkészítés nagyon fontos, ez szakma, ezért ha hosszútávon akarjuk megoldani, körültekintően kell eljárnunk.

Tisztelettel Bogó László
Link erre a hozzászólásra:
Napoleon XIV
 
2010.dec.4.
126.
Azért nem válaszol, mert most megy végig az útvonalon, és keresi a járda nélküli szakaszt?

:)))


Ugye egyről beszélünk? Homokbánya út, ami a 7-es útnál kezdődik, és a Nóra utcáig tart, ahonnan ugyanezt az utcát már Fenyősor-nak hívják?
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: motoros – #124
Napoleon XIV
 
2010.dec.4.
125.
Például?
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: motoros – #124
motoros
 
2010.dec.4.
124.
Szerintem tök érthetően fogalmazott. A Homokbányán nincsen mindenhol járda.
Link erre a hozzászólásra:
Napoleon XIV
 
2010.dec.4.
123.
Kedves szerintem!

Ön a Homokbányán hol közlekedik? A járdán? Mert akkor nem értem, amit ír. Ha nem a járdán, akkor ön nem szabályos!!!

A Homokbányán járda van, a gyalogosnak ott a helye, nem az úttesten!!! Főleg nem gyerekkel!!!
Link erre a hozzászólásra:
szerintem
 
2010.dec.4.
122.
Homokbánya út:
Engem, mint gyakran lefelé, szabályosan az úttest szélén - a forgalommal szemben menő - gyalogost (ahol nincs járda, ja, és ott is ahol van, de pl. teljesen elfoglalják a szabálytalanul parkoló autók, XEROX-al és Loch Ness stúdióval szemben) egyenlőre csak az érdekel, hogy az autósok biztonságos oldaltávolságot tartva kerüljenek ki engem és a gyerekemet.
Nap mint nap mennek el mellettem szabályos-, biztonságos oldaltávolságot tartva (KRESZ előírás!!!) 30-al és 70-el is (nem zavar), és mennek el mellettem 25-30 cm-es távolságot tartva 30-al és 70-el is (ez már zavar). De csak eddig...
Tudom, hogy utóbbi kategóriát képviselőket nem fogja a továbbiakban sem meghatni észrevételem, talán majd az autójuk fényezési számlája igen... De ha kell szálljanak ki és elmagyarázom, miért van a KRESZ!!! De előtte melegítsenek be! Legalábbis...
szerintem
Link erre a hozzászólásra:
szerintem
 
2010.dec.4.
121.
Szerintem a lakcímkártya jó megoldás, ha a kedvezményes behajtási lehetőséget csak a diósdi lakosoknak szeretnék megadni (és ez még a "nagyon olcsó, ismerős matricagyártó havernál" is kevesebbe kerülne nekünk diósdiaknak. Ugyanis nem a P.Úr és T.Képviselők fizetik ki nagy kegyesen, hanem mi!!! Ahogyan a járandóságukat is!!!).
Ja, és egyébként nem kell még lakcímkártya sem, mert ha a rendőr leállít és igazoltat, rádión úgyis ellenőrizteti a személyes adataimat. A bejelentett lakcímemet is.... bocs.
Ha meg nem teszi, akkor meg minek állít meg? mert unatkozik?
Már csak az a kérdés, hogy a diósdi önkormi csak a nekik tejelő diósdiakat szereti csak (akiknek diósdi címen van az autójuk), vagy minden Diósdi bejelentettet. Na melyik ujjukat harapják?!?
Mindegy, csak ne a miénket!
szerintem
Link erre a hozzászólásra:
Napoleon XIV
 
2010.dec.4.
120.
Nem tudok ellent mondani önnek. Nem tudok nem egyetérteni. Viszont azt tudom, hogy aki itt él, és akinek fontos a lakóhelye, környezete, élettere, annak kell tudni időt szakítani a dolgaira, legalább azokra, amik fontosak neki. Nekem ez fontos volt, szakítottam időt. Az én számomra elfogadható megoldás született, és a tersületin úgy tűnt, többek számára is. Olyan ember vagyok, aki el tudja fogadni az ellenérdekelt fél érveit is, és szeretném, ha nekem úgy lenne jó, hogy ettől másoknak nem lesz rosszabb. Azt vettem észre, ez volt a vezérlő elv a testületin is, ezért értékeltem én sikernek az eredményt.
Talán vigasztalásként annyit: a Homokbányán az új szabályozás 6 hónapig él. Utána szakértő bevonásával felülvizsgálják az eredményeket, és egy átfogó "rendezési tervet" dolgoznak ki. Ez alatt a falu többi részét is kell érteni. Úgyhogy nem zárult le a téma. A lakosoknak több lehetőségük van véleményük vagy akaratuk kifejezésére: fórum, újságcikk, megfelelő képviselővel beszélés, testületin megjelenés, hozzászólás. Spéth Géza eddig mindenkinek megadta a szót, aki kért.
Kedves betelepült! Ha nem váraja a sült galamb szájba röpülését, alighanem sikerülni fog elérni valamit, ami önnek is megfelel majd. Ehhez sok sikert kívánok. Ha esetleg segíthetek valamiben, jelezze.
Üdvözlettel:
Tizennegyedik Napoleon
Link erre a hozzászólásra:
egy betelepült
 
2010.dec.4.
119.
Kedves Napoleon XIV
A véleményemet közöltem nov 19.-én (# 100.)a fórumon. Ahogy mások is.
A döntés ehhez képest nem tűnik kompromisszumnak. Remélem nem gondolja senki komolyan hogy a lakók érdekeit csupán a testületi ülésen lehet figyelembe venni, egy utcai demonstráció is komolyabb ennél. Megjegyzem, csak annak van arra ideje testületi ülésekre járni, aki majd a behajtási engedélyért is sorban fog állni.

Persze semmit nem ér el ezzel az a polgár aki kölcsönautóval (bérelt, vagy csak cégesautó, meg lehet kövezni érte, de rengetegen laknak Diósdon mégis ki vannak rekesztve) közlekedik, rendszám híján pedig csak az igazoltatás működik hogy legalább a lakcímkártyája bizonyítást nyerjen. De továbbmegyek, hétvégén mi szükség a korlátozásra?

Első posztomban kifejtettem azt is hogy a lakosok nélkül hoznak döntést olyan ügyben ami őket érinti a leginkább.

A templom körüli cirkusz is feltételezhetően egy problémából (áthajtás) adódott. Ahelyett hogy a problémával foglalkozott volna a falu, csak a tüneti kezelés megy, tiltás, szankciók és büntetés kíséretében, miközben a falu egy egyirányú labirintussá formálódott pár év alatt. És továbbra is olyan demagóg javaslatok hangzanak el (feltételezhetően Diósdi polgároktól) hogy lezárjuk, sebességkorlátozás, sebességmérő beüzemelés.

Ha van rendőrörsünk, azt feltételezem hogy rendőri társul hozzá, az utcán még alig láttam. A meglévő szabályokat velük kell betartatni, de betartható szabályokat kell létrehozni! Az hogy sokszor nem lehet szabályosan balra kanyarodni a Balatoni útra, az marha jól jön a költségvetésnek (bírság formájában) de a Diósdi ember problémája még fennáll (a bírsággal duplán)
Link erre a hozzászólásra:
patriota
 
2010.dec.3.
118.
Akkor valami nem stimmel.

egy kis segítség:

http://gyorshajtas.co.cc/index.php?p=2

És még azt is hozzáteszem, amennyiben 60 napon belül nem érkezik meg a büntetés jogerősen, később nem behajtható, nem kell befizetni.
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: Maria – #116
Napoleon XIV
 
2010.dec.3.
117.
Én csak egyet nem értek. Ez a topic okt.19-én lett elindítva. Már előtte elkezdték az aláírásokat gyűjteni a petícióhoz. Mindenki kifejezhette véleményét itt a fórumon is, és a Bogó Laci által kihelyezett íveken is. A testületi ülés nov.25-én volt. Oda is eljöhetett volna bárki, ahol szintén elmondhatta volna a véleményét.

Utólag bírálni egy döntést, amikor lehetőség volt a döntésben részt venni?!
Link erre a hozzászólásra:
Maria
 
2010.dec.3.
116.
Az előzőhöz hozzátenném : 30 ezer forintja bánta !
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: Maria – #115
Maria
 
2010.dec.3.
115.
Bocsánat ! Itt valami hibádzik !
Az egyik családtagom az érdi mentőállomásnál a 7-es úton lett lefotózva augusztusban az egyik szombaton, reggel 1/2 8-kor, októberben jött a csekk és a fénykép.50-es táblánál ment 62-el!
Link erre a hozzászólásra:

Legutóbbi fórumpostok