Bogó László képviselő blogja

sorrend post/lap  
BogoL
 
2011.márc.29.
65.
Március 26. Disputa,

A Sportközpontban tartottuk a Disputát. Észrevételek;

- Azzal a kéréssel és kérdéssel fordult egyik rokkant nyugdíjas hozzánk, hogy eddig a személygépkocsijára nem kellett adót fizetnie. Most kapott egy levelet az Önkormányzattól,
hogy fizessen be a kocsija után a gépkocsiadót. Eddig a rokkant nyugdíjasok mentességet kaptak, nem kapott semmi értesítést, tájékoztatót, hogy ez most megváltozott volna.
Szeretne felvilágosítást kérni ez ügyben. Továbbítom nevét és kérést a Hivatalnak.

- MO-ásnál, a Naphegy oldalán az építkezés miatt a zajvédő falat szétszedték. Mikor fogják visszarakni. Zajszint mérést kérnek. Másik felvetés, hogy esti időszakban a Mo-áson sebességet csökkentetni kellene 60 Km/ órára- mivel lakott területen megy át itt Diósdnál.

- Meddig kell maga előtt rendben tartania a területet pl. Ibolya utcánál . Budapest határa hol van , egymaga nem tud már 60 m2 rendben tartani. A Falugazda abban az utcában még nem volt. A Diósd-Bp határvonalát ki kéne jelölni.

- Diótörő út karbantartását kérik, javítást.

- Kerítésen kívüli részen lévő közvilágítás - Pálma és Ibolya sarkán van egy közvilágítási lámpa, és azt a növényzet, fák eltakarják lámpát. Kérik a lámpa környékének a ágak levágását.

- A héten többször volt vízhiány a Naphegyen. Nem kaptak értesítést, szeretnék kérni, hogy időben tájékoztassák a lakosságot.

- Kerox-al kapcsolatban érdeklődtek, hogy mi a helyzet, nem hallani semmit.

- A Kossuth Lajos utca, templom melletti útszakaszára van határozata az Önkormányzatnak, mikor fogják levenni a táblákat.

- Nyilvános WC a központban nincs, jó lenne.

- Az Ifjúság utcában a teniszpályánál lévő gördeszka pálya nagyon zavaró zajt add, s az Ifjúság utcában élők e miatt már többször panaszkodnak. Kérik a pályaáthelyezését.

Link erre a hozzászólásra:
BogoL
 
2011.márc.26.
64.
Március 20 - 25.

Kőhidi Tamás bizottsági elnök vezetésével és a rendezvény bonyolításában résztvevőkkel megbeszélés volt a Tavaszköszöntő részleteiről Polgármester úrnál.
Egy bejárást fogunk tartani, kijelölve a helyeket – árusok, színpad, büfék, stb.


A Tátika utcát néztük meg Nagy Istvánnal, s levelet írtam a képviseletükben jelentkező Weisz úrnak. ;
Az utcában nincs vízelvezetés, hiányoznak az árkok, minden telek előtt az úttest és a kerítés közötti terület magasabban van, mint az úttest, így a csapadékvíz az úttestre folyik, s a talajba szivárog el, elfolyása nincs. Az utca közepén van a legmélyebb terület, ahol a víz összegyűlhet esőzés idején, ezen a területen vannak a kátyúknak a 75%-a. Az úttest apró kaviccsal - murvával terített.
A kátyúk feltöltésével, megszüntetésével, a lakók panasza nem fog megszűnni, mivel járda sincs semelyik oldalon, így az úttesten kell gyalog, babakocsival közlekedniük.
A vízelvezetés megoldásával érhető el, hogy az úttest javítás után elfogadható állapotba kerüljön, de a vízelvezető árok helyét és lejtését ki kell mérni, meg kell tervezni. Kérdés az, hogy a tulajdonosok akarják-e az árok kialakítását, mert a kocsik beállása végett hidakat kell kialakítani házanként. Amennyiben a csatornázás kivitelezése belátható időn belül megindul célszerű azt megvárni és az útépítéssel együtt megvalósítani a vízelvezető árkot.
A Hivatalban szorgalmazni fogom a kátyúzás mielőbbi elvégzését.


A héten Jegyző úrnak az alábbi levelet írtam több témában;
"Tisztelt Jegyző úr!
A következő témákat, feladatokat szeretném felvetni és intézkedés előkészítését kérni.
1., Előterjesztést szeretnék benyújtani a 2 óvodai csoport első kialakítás tervezésének megindításához, valamint az ÁMK fűtéskorszerűsítésének első lépéseként a kazán korszerűsítés tervezésének a megrendelésére.2. ÁMK bádogos – munkák,
2.,A pénzügyi keretből terveztük a tornaterem- csatornarészek javítását és a bejárat fölötti tető beázás megszüntetését, árajánlatok kérése, - 3 bádogos van Diósdon. (Bogár Robival már beszéltem ez ügyben).
3.,Sporttelep – Polgármester úr azt mondta, hogy a Sportpálya – Óvoda felőli elejét rendes kerítéssel látjuk el, + kapu - erre szintén árajánlatokat kellene bekérni, a többi kerítésrészhez csak az anyagot kell megvenni, s a kivitelezést Habos Gábor megszervezi.
4.,Tátika utcát megnéztük, - kisebb javítás kell – nincs árok, nincs vízelfolyás, az ott lakókkal egyeztetni kellene - mit akarnak, mit vállalnak be.

Kérések:
• BKV –val kötött szerződést szeretném elkérni - megnézni
• Csatorna projekt – diósdi - hogy áll, milyen fázisban van - kitől lehetne ezt megtudni?
• Pályázati lehetőségek – minden érdekel, amire az Önkormányzatoknak lehet pályázni - az sem baj, ha egy listát kapunk, vagy az összeset,
• a Tavaszköszöntő pénzügyi állásáról tájékoztató kérése - ezt a Kőhidi Tamás ígérte, hogy megkapjuk."

Jegyző Úr válasza: Az óvodai csoportok bővítéséről már készítenek anyagot, nem kell nekem. A kazánház-fűtés korszerűsítést bevisszük a testületi ülésre, a többi témában intézkedik.


Link erre a hozzászólásra:
Dervis
 
2011.márc.18.
63.
DRol mesternek lehet otthon egy pár zsák petákja , most meg nem tudja levásárolni.....
Ezek azt csinálják az ellenzékben kicsiben , amit a Fidesz csinált nagyban .Tiszteletdíjakról mikor mondanak le ?
Ők a falu leggazdagabb emberei jó lenne Bogó úrról példát venni.
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: BogoL – #62
BogoL
 
2011.márc.18.
62.
2011. február vége - március eleje

Az elmúlt 2 hétben képviselő-testületi ülés nem volt.

Egyeztetések történtek a Tavaszköszöntővel kapcsolatban, a reggeli futóverseny és a borverseny lebonyolításának előszervezését vállaltam el.

A költségvetésbe betervezett javításokat végezte a Falugazda Kft.;

- Iskolai szünetben a penészes falú osztálynál a penészes rész, falborítás eltávolítása, új vakolat felhordása, stb. Diósdi vállalkozóktól kértek be ajánlatot - s a legjobb ajánlatot adó végezte el a munkát.
• Saját erőből elvégezték a ’legó ovi’ bejáratánál egy előtető felrakását, mivel eddig nem volt. Jelezték az új ovinál, hogy lemaradt a bejárat és a úttest közötti korlát, hogy ha kifutnak a gyerekek az oviból ne tudjanak az úttestre futni – ezt hamarosan elvégzik.

Levelet kaptunk a Tátika utcaiaktól, hogy kérik az utcájuk javítását, mert a közlekedés nehéz.
A költségvetésben útjavításokra, kátyúzásra beterveztünk 6 millió Ft-ot. Az utcát megnézzük és szakember javaslata alapján döntünk majd a felújításról.

Február 11-13. között 27 lengyel ifi focista látogatott Diósdra a partnertelepülésünkről, Cieszanówból.
A lengyel önkormányzat erősíteni szeretné a kulturális-, sportkapcsolatokat, s már ennek jegyében voltak itt nálunk villámlátogatáson. A Sportközpontban aludtak matracokon, ott volt az étkezés is megoldva.
Péntek estefelé érkeztek és vasárnap délelőtt indultak vissza. Szombaton egy félnapos Bp-i városnézés, majd délután focimeccs a DTC ifivel, majd kis falujárás volt a program.
A DTC ifi csapatot viszont várják.

Nyilatkoztam a tiszteletdíjamról, idén sem veszem fel, közösségi célokra fogom felajánlani, az ifi programot is támogattam.


2011. március 17. rendkívüli Önkormányzati ülés

3 napirend volt, mégis 2 órát tartott.

Az első napirendnél "Diósd" név használatát kérte az új diósdi Polgárőr Egylet akik nemrég alakultak.
A Fidesz –KDNP részéről fenntartásaikat fogalmazta meg Dizseri András képviselő, aki beszámolót, igazolást kért a tevékenységükről, stb. s majd utána kapják meg A DIÓSD név használatát. Elhangzott minek még egy Polgárőr egyesület mikor az érdiek elvégzik a munkát, biztos támogatást is fognak kérni…. A többségi véleményünk az lett, hogy adjuk meg a bizalmat annak a 20-23 diósdinak, akik önként bevállalják a polgárőrséggel járó feladatokat. Ha nem lesznek méltók rá, akkor visszavonjuk. Van rá példa, hogy egy-egy civil szervezet nem érdemli meg a "Diósd" név használatát, ezekkel kapcsolatban vizsgálat indul.

A második napirend levételét kérte dr. Ostorházi László képviselő, mely nem történt meg. A Tavaszköszöntőn árusító árusok – népművészeti, étel-ital, édesség, fagyi, kürtöskalács, kézműves, szeszes, büfé, stb. területfoglalási díjának a megállapítása volt az előterjesztés. A Pénzügyi Iroda kimutatta, hogy tavaly 340 eFt jött be a petákos rendszerből. A petákos rendszert nem tartotta jónak és szabályosnak a Hivatal, visszaélések is voltak az árusok részéről, azaz nem petákot fogadtak el, hanem Ft-ot is, így a 20%-os önkormányzati részt, amit a peták visszaváltásakor (Ft-ra) kikerültek. Kiszámolta a Hivatal és Kőhidi Tamás képviselő is, hogy nem magas területfoglalási díjakkal több bevételünk lehet 20-30%-al, mint a petákos elszámolással. A fix díjakat befizetik, Ft-al vásárolhat mindenki, nincs sorban állás petákbeváltásra, átszámolásra, tisztább és egyszerűbb a dolog. Ezt az javaslatot a Fidesz-KDNP frakció nem akceptálta és a szavazáson nem vett részt, kivonult. A díjakat megállapítottuk, a tanulságot a rendezvény után levonjuk.


A harmadik napirend zárt ülés volt. Támogatási kérelmet bíráltunk el, melyet mindenki támogatott, csak a javasolt összegben volt eltérés. A zárt ülést, amiatt volt, mert személyek – gyerekek voltak megnevezve, kiknek az utazásához kértek támogatást. Mivel a tánccsoport többször fellép a diósdi rendezvényeken ingyen, ezért támogattuk a kérelműket.







Link erre a hozzászólásra:
BogoL
 
2011.febr.25.
61.
Február 24.

Önkormányzati ülés, 16 óra.

8-an voltunk jelen, Madarász Arnold képviselő hiányzott.
Napirend előtt Polgármester úr, szóvá tette a Diósdhéj újságban megjelent 2 képviselői cikk tartalmát, egyet nem értését nyilvánította ki, s a tartalma miatt akár jogi lépéseket is megfontol.
Vitát nem nyitott e felett.

Napirend előtt szóvá tettem, hogy a szociális támogatásokról – amit a Közösségi Bizottság, ill. polgármesteri hatáskörben az Igazgatási Iroda javaslatára fizet ki – nem kapunk tájékoztatást, jól lehet ezt régebben mindig megkapta a képviselő-testület. A hivatal el fogja készíteni a tájékoztatót.

Egy plusz pontot vettünk fel, az óvodai férőhelyek ügyét.

Az első napirend a két ülés közötti eseményekről szólt. A polgármester úr beszámolt, hogy február 23-án tárgyaltak a Csapágy egyik török tulajdonosával, melyen a Kerox vezetői és tulajdonosa, az önkormányzat részéről a polgármester, alpolgármester, jegyző, valamint a Csapágygyár részéről 4 fő vett részt.
A török tulajdonos meghallgatta a Kerox és Önkormányzat részéről a kérést és szándékot. A Csapágygyár területén belüli eladásról beszéltek, a Kerox kifejtette vásárlási szándékát. A török tulajdonos tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a többi tulajdonossal március 3-án találkozik és beszéli meg az eladási szándékot. Ezt követően értesítik az önkormányzatot.

A lejárt határidejű határozatokat elfogadtuk, majd a Német Kisebbségi Önkormányzattal kötendő szerződéssel kapcsolatos javaslatot értelmeztük, s fogadtuk el.

Az új érdi rendőrkapitány kinevezését elfogadtuk, s tájékoztatóját meghallgattuk. A rendőrségi gépkocsi cserével kapcsolatosan Polgármester úr részéről tett javaslatot fogadtuk el, miszerint járjuk még körbe, kérjünk még be ajánlatokat, hogy legyen egy pénzügyi összehasonlítás, s majd az áprilisi ülésre visszahozzák a javaslatot.

A civilszervezetek elszámolásának belső ellenőri jelentését elfogadtuk azzal, hogy a jövőben a leadott számlákat le kell pecsételni, - másra történő felhasználás így nem lehetséges – valamint, akik nem tudnak elszámolni a támogatással, úgy a következő évben nem kapnak támogatást.

A HÉSZ módosításánál megint több vélemény és észrevétel hangzott el. Jó lenne egységesíteni, nem toldozni –foltozni a HÉSZ-t, s már az új változtatásokat az előző ülésen elfogadott Local Agenda 21, fenntartható fejlődés-környezetvédelem irányelvek szerint nézni. Csak a szükséges és égető módosításokat fogadtuk el. (Két változtatást.)

A magánutak átadásával kapcsolatban döntést nem hoztunk, a Hivatalnak és magántulajdonosok, valamint az önkormányzat közötti megállapodást kell előbb megfogalmazni, mj utána döntünk.

A közfoglalkoztatási pályázaton való indulást elfogadtuk.

Az ifj. gróf Andrássy Gyula Alapítvány kérelmét támogatta testület többsége 40.000 Ft-al.

A Tavaszköszöntő programjával kapcsolatban állást foglaltunk. Főszervező Kőhidi Tamás képviselő, a Közösségi Bizottság elnöke. Meghatároztuk az árusok díjait. A külső segítséget pl. Hisnyai H. Béla úrtól is szívesen fogadják a szervezők. A program kialakítása még nem végleges, de fő részeit elfogadtuk. A Pénzügyi Bizottsággal szemben döntött a testület arról, hogy legyen Ismerős arcok koncert. A fellépő díja ca. 500 eFt, e miatti fény és hangtechnika – mivel este lesz – így többe kerül. / hangtechnika – fény - tető egész napra 500 - 600 eFt / Mi szerettünk volna spórolni, talán így is jól sikerülhetett volna a Tavaszköszöntő ha 19,30-kor vége lett volna. Remélem más rendezvénynél is pl. Gyermeknap gondolnak majd rá.

Itt van a következő szükséges kiadási tétel, melynek nem látjuk még a végleges költségét, amire jelenleg már nem futja a büdzséből, de kell rá pénz előteremtenünk;
Az óvodai férőhelyek bővítésével kapcsolatban az Óvodaszék kérése lett előterjesztve, mely nyitott kapukat dönget, mivel ezzel a problémával mind Polgármester úr, mind a Pénzügyi Bizottság már januári ülésén feladatként határozta meg azt, hogy az óvodai férőhelyeket 2 csoporttal bővíteni kell, hogy az idén jelentkezőket fel tudja venni az Óvoda. Nagyon nehéz a helyzet, hisz pénzünk nincs rá, a tervezésre tartalékoltunk, azt is már működési hitelből.
A lehetőségeket sorra veszi a Hivatal – ebben maradtunk – s a márciusi ülésre terjeszti be.
Az új óvodához vagy belső átalakításokhoz, amik számba jönnek, az ÁTI , az óvodapályázat állami kezelőjének az engedélye kell először, utána a szakhatósági engedélyek, s csak utána változtathatunk. Pályázati forrásokat is meg kell nézni, – de ez nem megy egyik hónapról a másikra – viszont az idő sürget, mindenki tudja.

A zárt ülésekről – határozatok ismertetve lesznek.

Link erre a hozzászólásra:
BogoL
 
2011.febr.25.
60.
Pénzügyi Bizottsági ülés
2011.02.21. 17 óra.

Vártunk Kőhidi Tamás képviselőre, hogy befejezze a Közösségi Bizottság ülését, így 17, 25 –kor kezdtünk, s hárman voltunk Nagy Istvánnal határozatképesek.

A belső ellenőr kérésére elsőnek a civilszervezetek 2010. évi elszámolásáról készült jelentést beszéltük meg, melynél azt a döntést hoztuk, hogy elfogadjuk, de jövőben a bizonylatokat a Hivatal pecsételje le – amihez a támogatást adta a képviselő-testület. Ez azért gondoljuk, hogy kell , mert felmerült, esetleg más pályázatnál újra felhasználják az elszámolásnál a számlákat.

Elfogadtuk a két ülés közötti beszámolót, a lejárt határidejű határozatokról szóló tájékoztatót és a Német Kisebbségi Önkormányzattal kötendő megállapodást.

Elfogadtuk az új rendőrkapitány kinevezéséről szóló előterjesztést is, de a helyi rendőrségi új gépkocsi igénynél megakadtunk. Hárman másképp ítéltük meg a kérelmet, azt hogy az önkormányzat vegyen egy új pl. Dacia Duster terepjárót ca. 4,5 millió Ft-ért 4-6 éves lejáratú lízingre. A költségvetésben nincs keret rá, hitelből kell a részletfizetést is – havi 58 - 90 eFt / hó - fizetni.
Az egyik vélemény az volt – nincs rá pénz, ne vegyünk ,ezzel szemben ott van az előterjesztésben, hogy javítani kell a jelenlegi Suzukit, ami 3-400 eFt is lehet, és sokat fogyaszt. Másik kérdés – miért a mi kötelességünk ezt megvenni, a rendőrség mivel ’száll’ be. Mit kapunk cserébe vissza - büntetéseket, radart-ellenőrzést … . a lakosok biztonságát, járőrözést ? Végül is nem tudtunk közös nevezőre jutni. A testületi ülésen fogunk dönteni - ki-ki belátása szerint.

A HÉSZ újabb beterjesztésénél, már nem minden lakóövezetet érintő változtatás volt, de lényegi alátámasztást nem kaptunk - jegyző úr már nem volt jelen – így szintén a testületi ülésen alakítjuk ki véleményünket.

A két lucernás közötti magánutak átadását kérték az ott lakók – hogy vegyük tulajdonba, de ezzel a kötelezettségeket is – út- járda kiépítése, hó eltakarítás, stb. feladatok is ránk hárulnának, ezt mi nem támogattuk, mivel az ott lakók alakították ki, ehhez a testületnek nincs köze.

Az ifj. gróf Andrássy Gyula Alapítvány támogatás kérelmét – szobor állításra - a mi bizottságunk nem támogatta.

A Tavaszköszöntővel kapcsolatban javaslatot tettünk az árusok napi díjára, legyen bevételünk, de ne riasszuk el az árusokat. Javasoltuk még, – a takarékosság érdekében – hogy este ne legyen koncert, zárjuk a napot 19,30-kor –addig tartsanak a programok. Megtakaríthatnánk 4 -500 ezer Ft-ot - ennél olcsóbban nem jönnek az együttesek.

Felvettünk egy napirendet – az Óvodaszék kérésére fogalmazódott meg egy előterjesztés, miszerint bővíteni kellene a óvodai létszámot legalább 2 csoporttal, hogy a létszámok az előírt csoportlétszámot ne haladják meg, ill. a több jelentkező miatt legyen elég férőhely.
Nyitott kapukat dönget a kérés, mert januárban , mikor a bizottság az óvodát is átnézte, Mihály Zsuzsa óvodavezetővel beszélt a bővítés szükségességéről – létszámokról, lehetőségekről.
Polgármester úr a bizottsági ülésen jelezte - január – hogy az új óvoda tervezőjét megbízta, hogy tegyen javaslatot az esetleges átalakításra, bővítésre. Ezt várjuk most, s mivel nem konkretizálódott a költségvetés meghozataláig, így nem vettük bele, de ha ez pontosítva lesz , akkor betervezzük és megvalósítjuk. Tehát részünkről nincs akadály - de mivel erről az Óvodaszék nem tudott, így ők jogosan jelzik az igényt és szükségességét. Mivel nem minden képviselő folyt bele a költségvetés előkészítésébe, így erről páran nem tudtak, ezért született ez az előterjesztés Eőry képviselő úr részéről.

A zárt ülések anyagait – 5 db. – megvitattuk- szociális támogatások főleg , melyek egy részét lehet, és kell másik részét nem lehet, nem szabad támogatni.



Link erre a hozzászólásra:
Dervis
 
2011.febr.23.
59.
Egy román írogat a magyar politikáról l ? Ez vicces , foglalkozzon Basescuval !!!! Fogalmuk nincs , hogy itt mi zajlik ...
Bogó úr elnézést kérek a SOHA-jda /DROL páros nevében is....
Link erre a hozzászólásra:
elefant
 
2011.febr.23.
58.
Te, szintén diósdi! Minek nevezzelek?
Ezt a rovatot a képviselő úrénak tisztelik a rendes emberek. Ha lehet, ne rondítsunk bele! Ha neki közöl valamit, ott a másik rovat!
P.S.: Bocsánat, kedves Laci, de nem tudtam (akartam) máshol válaszolni az ’úriembernek’. :-(
Elnézést, hogy ide írtam!
Link erre a hozzászólásra:
szinten diosdi
 
2011.febr.23.
57.
Te, Feri!
Legkedvesebb Fletónk!
Nemzetünk megmentője... Minek nevezzelek?

Igaz, plusz négy évünkbe került, de neked négy év alatt sikerült az, amit a botor magyar évtizedekig nem tudott megoldani. Megsemmisítetted az MSZP-t, ezt a nemzetrontó, hazaáruló rablóbandát. Remek magyar gyerek vagy, Fletó. Én már-már azt hittem rólad, hogy egy elvetemült gazember vagy, de most látom, hogy a nemzeti oldal a legnagyobbjai között kell, hogy számon tartsunk. Hiszen feláldoztad magad, jó hírnevedet, szavahihetőségedet annak érdekében, hogy a nemzet végre észbe kapjon, és 91 év után elzavarja az általad is gyűlölt, gazemberekből álló pártot, amely ellen te dolgoztál a legtöbbet az utóbbi években. Neked Feri sikerült és egy nemzet lehet hálás azért, mit négy év alatt tettél.
Te tudtad Feri, hogy az előző választási kampányban, 2006-ban szembe kell hazudnod Orbán Viktort ahhoz, hogy az MSZP hatalmon maradhasson, és te véghez vidd az MSZP-t megsemmisítő négy esztendős hadjáratodat. Öszödön olyan beszédet mondtál el, ami önmagában is elég lett volna a párt bukásához, de te inkább bölcsen lövettél az emberekre, hogy alaposabb és mélyebb gyűlölet vegye körül ezt a rablóbandát. Feláldoztad magad Feri, de ügyes voltál ebben is. Remekül ingerelted az MSZP ellen az embereket, amikor azt mondtad, hogy el lehet innen menni, itt lehet minket hagyni. Óriási voltál Feri! Azt is jókor sütötted el, hogy a mutterodnak spórolnia kell a gázzal. Na, akkor is megundorodtak a pártodtól egy páran. De az is jó volt, amikor arra mentél rá, hogy a keresztények is kevesebbet imádkozzanak az MSZP-ért, és kioktattad a pápát, miután a kérdéses nevek között szereplő nejedet alig akarták beengedni a Vatikánba. Pedig nem is ő, hanem a faterja volt benne állítólag a pápa elleni merényletben. De, nagyon jól csináltad Feri. Óriási húzásod volt, amikor azt állítottad a Pápának, hogy te renszeresen bémákozol... Zseniális húzás!!! A Pápának még a szája is tátva maradt a csodálkozástól... Még a papokból is kiszedted az utálat magvacskáit. Annyira jó voltál Feri, hogy nem csak a nemzetnyomorító MSZP-t sikerült kirúgatnod a hatalomból, hanem Dávid Ibolykáékat, és szorgalmi feladatként az SZDSZ-t is. Persze az utóbbiba besegített a Kóka Jani, aki hozzád hasonlóan remekül tette a dolgát a nemzet érdekében. Nem hiába ferences diák volt. Igaz, a tablóképén mindig száraz párizsi díszeleg, szegény takarítónők bosszankodására, mert a diákok is félreismerték a Janit. Pedig ha ő nincs akkor az SZDSZ még egyben van és tovább rontja a politikai levegőt Magyarországon.
Te Feri! A Janit is a nemzeti lelkiismeret vezette, mint téged, vagy ő fizetést kapott a Fidesztől a szadesz szétveréséért? Persze nem kell válaszolnod. Azt is nagyon jól adtad elő, hogy a kettős állampolgárság a magyarországiaknak csak hátrányt jelent. na, ezért is gyűlölik az MSZP-t az emberek, de nem csak itt, hanem az egész Kárpát-medencében. Feri, te zseniális vagy, komolyan mondom. Jobb voltál, mint az egész 56-os forradalom, mert az bukott, és nagy megtorlásokat csinált utána Kádár. Te viszont fél kézzel elintézted a vén bolsikat, Horn Gyulától Kapolyiig. Ma már azért sem neheztelek rád Feri, hogy alaposan megszívattad az idős embereket, az egyetemistákat, a kismamákat, a nagycsaládosokat, az egyházakat és mindenkit, akit értél, mert tudom, hogy ezt is azért tetted, hogy elnémítsad a vörös ördögöket, hogy kitétesd a Parlament falai közül a rákososta-kádárista, milliomosra dagadt lopós bolsikat. Becsületes ember vagy Ferkó, csak így tovább. Feri! Most a választások után már világos, hogy te voltál a Fidesz bújtatott (beépített) , embere, a belső bomlasztó. És tudod, mi tetszik még? Az, hogy úgy engedted elmélyülni ezeket a gazembereket a lopásban és a csalásban, hogy minden tettük visszavetül az MSZP-re és az SZDSZ-re, de ők maguk is büntetést fognak kapni. Remek dolog volt ez Feri. Félreismertünk, amikor szidtunk. Pedig te "megcsináltad. Elkúrtad az MSZP-t!!! Nem kicsit, nagyon" - hogy mint jobboldali, a nemzetért küzdő zsenit, téged idézzelek. Valami sejtésem volt már négy éve is, amikor megalakítottad a második kormányodat. Akkor azt írtam, hogy azok fogják a "Gyurcsányi" miatt megbuktatni az MSZP-t, akik rájuk szavaztak.

Igen! Feri, én felismertem a céljaidat már négy éve. És te teljesítetted az elvárásainkat. A nemzeti oldal ma a te nevedet áldja Ferkó. Hiszen te képes voltál még hazudozni is, hogy megmentsd Magyarországot. Pedig, neked a hazudozás rettentően nehéz. Mert te becsületes magyar jobboldali vagy, a Fidesz és a Jobbik előretolt hadosztálya, s jobboldaliként az ember nem hazudik. Te azonban ezt az áldozatot is meghoztad a nemzetért.... Csodálatos vagy, Feri!!!

Kedves Feri!

További sikereket kívánok neked. A bérmálkozást meg ne hagyd abba, ha időd van, csak menjél bérmálkozni egyre sűrűbben, mert az jót tesz mindenkinek. Egyszer azért próbáld ki a konfirmálást is. Bár szerintem az utolsó kenet a legjobb, azt vedd föl. Az legyen neked elég egyszer is!!!

Köszönettel a pártmunkádért, érzéseim veled kapcsolatban maradnak olyanok, mint régen:

Stoffán György - Európai idő - Sepsiszentgyörgy, 2011. február
Link erre a hozzászólásra:
BogoL
 
2011.febr.22.
56.
Február 14 – 19.

A héten a Jegyző úrral beszéltünk 1-2 elvégzendő munkáról, melynek végrehajtásáról intézkedett;

- Sportpálya- beázások – a szigetelő cég a feltárást elvégezte, s ajánlatot adott a szigetelésekre.

1-2 helyen (összesen 8-10 helyen kell javítani). Kipróbáljuk az ajánlott technológiát, és ha beválik, akkor a többi helyen is elvégeztetjük. Ezzel a megoldással fele költségbe kerülhet, mint amire saccoltuk.

- ÁMK penészes osztályterem javítása. Még januári bejáráskor megnéztük a penészedést, s fontosnak tartottuk a javítást, melyet beterveztünk az idei költségvetésbe. A Falugazda Kft. kapta a feladatot, amire diósdi vállalkozókat hívott, ajánlatot kért be, s már a szünet alatt megcsináltatják.

- Kértem még, hogy a Településfejlesztési és Közösségi Bizottság határozatait kapjuk meg a képviselő-testületi ülés előtt, hogy lássuk, van-e különbség, s esetleg tudjunk rá válaszolni az ülésen.

- Kértem továbbá, hogy a Sportbüfé üzemeltetőjével a megállapodást írják alá, hogy minél előbb kinyithasson.

- Kőhidi Tamás képviselő úrral beszéltem a Tavaszköszöntő előkészítésével kapcsolatban – szervezési feladatokról, programokról - (mivel az első 8 évet a mi bizottságunk szervezte).

Disputa: február 19.

- Az álmosító időnek, vagy valami másnak köszönhetően kevesen voltunk a beszélgetésen, pár észrevétel, kérés azért elhangzott, a Zalka Máté utcából többen olvasták az egyik ott lakó kérését, hogy egyirányusítsák az utcát, most azért jöttek, hogy ezzel a javaslattal szemben kérik, hogy ne legyen egyirányúsítva az utca.
· Egy ilyen döntést az ott lakók nélkül nem lehet meghozni, s legalább az utca 75%-nak egyféle állásfoglalása kell. Ezzel kapcsolatban a Hivatal nem lépett semmit
· Panasszal élnek az Ifjúság utca 5-6-7. sz. alatti lakók, akik szemben laknak a volt teniszpályával, ahol most a "montenbike" biciglikkel akrobatázó fiatalok keltette zaj zavarja az ott lakók nyugalmát. Ez ügyben már írtak a Hivatalnak. Át kellene gondolni, hogy ez a pálya a Sportközpontban hol férne el, ahol kedvükre gyakorolhatnak a srácok.
· A községközpont rendezetlenségét is felvetették, kicsit többet kellene foglalkozni a csinosításával, rendezésével. A Polgármesteri Hivatalra is ráférne már egy kis rekonstrukció.
· Az Eötvös – József A. - utcák kereszteződésénél, régen mind a két oldalon járda volt. Most az egyik oldalon bokrok vannak, melyek a kereszteződésben akadályozzák a kilátást, ahol többször volt koccanás emiatt. A Hivatalnak továbbítom a problémát.

Link erre a hozzászólásra:
BogoL
 
2011.febr.12.
55.
Február 10.

Képviselő-testületi ülés

A 22 napirendből 28 lett hétfő óta, amit szerda délben kaptunk meg sürgősségi felirattal.Találgatásra adott okot az is, hogy a diósdi honlapon félreérthető megjegyzések voltak egy darabig.
Ennek is köszönhetően sok érdeklődő vett részt a lakosok közül a testületi ülésen.

Az első napirend a 2011. évi költségvetés volt, melynél a vélemények ütköztek a Fidesz –KDNP frakció, a Pénzügyi Bizottság, a Pénzügyi Iroda, ill. a könyvvizsgálói jelentéssel. A Pénzügyi Bizottság javaslata az volt, hogy fogadjuk el így, a további költségcsökkentéseket, ami teljesül, majd az első negyedévnél korrigáljuk. Az "ellenzéki" frakciónak több kérdése és észrevétele, s szempontja volt a költségvetéssel kapcsolatban.

/ Azért teszem idézőjelbe, mert maguk nevezték így magukat, holott ez a szavazások során többször nem igazolódik be – ilyen alapon én is nevezhetném egymagam "ellenzéknek", mivel több döntéssel nem értettem eddig sem egyet, s ellen szavaztam, amit Polgármester Úrék megszavaztak a Fidesz-KDMP-vel együtt ./

A költségvetéssel kapcsolatban elmondtam, hogy a Pénzügyi Bizottság a novemberben az elkészített költségvetési koncepció alapján decemberben és januárban, először az ÁMK-nál 2-3 alkalommal, majd az Óvodánál és a Hivatalnál vizsgálta a kiadásokat, a szükséges idei felújításokat, javításokat. Megnéztük mely kiadásoknál lehet szűkíteni a keretet úgy, hogy a működést legalább az adott színvonalon megtartsuk és a szükséges javítások elvégzésre kerüljenek. Már leírtam, hogy így a tavalyi 40-45 millió Ft működési hitel helyett most 25 milliónál állunk, úgy hogy a tavalyi 79 millió rövidlejáratú hitelt és a beruházási hitelek ez évi, ca. 42 millió Ft-os kamatát is ki tudjuk fizetni.

Javaslatom, hogy a képviselői tiszteletdíjunk bruttó 25%-át közösen egy kalapba tegyük be és valamely kiadás finanszírozására fordítsuk, nem talált támogatásra – pedig elhangzott az, hogy képezzünk pályázati alapot, vegyük meg a mikrovoks rendszert. Ezeket lehetett volna ebből a pénzből finanszírozni!

Több pénzt a civileknek – hangzott el. A tavalyi 8 millió Ft helyett 9 millió Ft áll most rendelkezésre, s képeztünk egy 2 millió Ft-os alapot a rendezvények költségtételnél, melyre a civil szervezeteink pályázhatnak. Jelentkezhetnek a helyi rendezvények lebonyolítására, megszervezésére, stb. – színesítve és bekapcsolva őket a helyi rendezvényekbe.

A két órás vita után a Polgármester úr javaslata alapján elfogadtuk a költségvetést azzal, hogy a felvetett és hiányolt elemeket a következő első módosításig beépítjük, ill. figyelembe vesszük.

A két ülés közötti események beszámolójánál a lakossági fórummal kapcsolatos témáról, pontosabban a Kerox beruházásról szólt a polgármester. Elmondta, hogy a falugyűlésen érzékelte a lakosok aggodalmát a beruházással kapcsolatban, s ezt követően újra megpróbált a Csapágygyár török tulajdonosaival tárgyalni. Volt egy képviselői bejárás is a Keroxban, ekkor a gyárvezetés képviselője elmondta, hogy a beruházást meg akarják csinálni, kompromisszumot is el tudnak fogadni, de már új helyet is néztek. Polgármester úr február második felében fog ismét a török tulajdonossal tárgyalni. Nehéz és bonyolult kérdés ez, területcseréről is beszéltek, de, amíg nincs megegyezés addig nem biztos semmi.

A magam és a testület részéről elhangzott a tárgyalások támogatása, még ha a önkormányzatnak ezért némi áldozatot is kell hozni. Amennyiben a tárgyalások nem vezetnek eredményre, akkor elkerülhetetlen a környezetvédelmi – független szakértők bevonása hatástanulmányok elkészítésére. (Erre utaltak a Kerox cégnél is, megemlítve, hogy nyugaton környezetvédelmi őröket alkalmaznak a beruházások alkalmával.)

A lejárt határidejű határozatok című napirendnél dr Ostorházi László képviselő felvetette az ÁMK igazgatójának telefonköltségével kapcsolatos határozatot, melynél úgy döntöttünk, hogy zárt ülésen beszéljük meg.

Zárt ülés anyaga volt még a Sportbüfé üzemeltetésére kiírt pályázat eredményével kapcsolatos döntés, valamint a főépítészi státusszal kapcsolatos napirendet is betettük a zárt ülésbe. Ezekről természetesen a határozat nyilvános.

A HÉSZ-nél vita támadt, nem tudtuk tisztázni a dolgokat, visszaadtuk, hogy következő ülésre terjessze be ismét a hivatal.
Az étkezési térítéseknél az "ellenzék" nem értette meg először miről is van szó a módosításnál, s én elragadtattam magam a kormány határozatának az ismertetésénél, mely miatt később elnézést kértem a frakciótól. Elfogadták.

Az önkormányzati lakások díját, mivel 2009-ben a 6-szorosára emelt díj nem volt törvényes, ezért most csökkentenünk kellett, miután azok, akik lakják a bérlakásokat, nem tudták fizetni a lakbért, segélyt kértek hozzá. (Melyik jobb , a magas lakbér, melynek kifizetéséhez szociális segélyt kér és kap, hisz jogosult rá, vagy egy alacsonyabb lakbér , amit még ki tud fizetni, s nem kell nekünk segélyt adnunk erre is !?
Mi emellett döntöttünk.)

Több napirendnél – ahogy leírtam a Pénzügyi Bizottság javaslatát fogadta el a képviselőtestület.

Ami inkább érdekes; az önkormányzati rendezvényeknél 3 javaslat hangzott el az "ellenzék" részéről, melynél én maradtam "ellenzékben" . Az újévi koccintással egyet tudtam érteni, (szilveszteri buli) bár erre nem terveztünk be pénzt. Trianon napjának új elnevezése - központi változtatás alapján – természetes. De május 1. új neve és értelmezést kapott. Ostorházi Úrék javaslata – május 1 legyen Munkás Szent József ünnepe , ezt mindenki rajtam kívül megszavazta- érdemi vita nélkül. Ki van ellenzékben? – felmerül bennem néha a kérdés…. Lehet, hogy ez csak egy apróság – régi világunkat új szemmel kell nézni, s értelmezni… Hogy hol fogjuk tartani és hogyan május 1-ét – arra kíváncsi leszek?

http://hu.wikipedia.org/wiki/A_munka_%C3%BCnnepe#Munk.C (...)

Falugazda Kft-vel kapcsolatban is ugyanez a helyzet volt, a Pénzügyi Bizottság javasolta, hogy a teljesítmény, a munka mérhetősége és beköltségelése végett legyen egy rezsióradíj táblázat, amely alapján kiszámítható, hogy mennyi munkát végeztek - akár kis csip-csup dolgok, vagy rét , ároktisztítás, rendezés, színpadépítés, takarítás, vagy bármely munkavégzés is volt -, az milyen értéknek felel meg. Ezzel lehet igazolni, hogy "megérik a pénzüket". A több észrevétel és módosítás közben elveszett ez a javaslat , mert amit megszavaztunk ’"hirtelen", abban nem volt benne ez a javaslat, csak az alapbeterjesztés.Újra be fogom terjeszteni.

A plusz napirendek között volt csatorna pályázathoz kapcsolódó (Local Agenda 21) Diósd község fenntarthatóság elve, programja. Mivel 64 oldalas tanulmányról van szó, mely nagyon sok területet és feladatot, ajánlást tartalmaz a fenntartható életkörnyezetünkkel kapcsolatosan - rákérdeztem, mert szerda este átolvastam – a környezetünk tudatos védelméről, életvitelünk tudatos – jövő nemzedékeinek – formálásáról, hogy ne rontsuk inkább óvjuk lakóterünket a jövő – gyerekeink számára - zöld-önkormányzattól a környezetünk – társadalom- gazdaság harmóniájának megteremtésére stb. hogyan akarjuk ezt végrehajtani? Mivel a nagy terjedelmű anyag "részletes" tanulmányozására nem volt ideje senkinek, ez ügyben egy intézkedési terv kidolgozását határoztuk el, erre az anyagra később újra visszatérünk.

A képviselő-testületi ülést zárt üléssel fejeztük be 22 óra előtt.






Link erre a hozzászólásra:
BogoL
 
2011.febr.11.
54.
2011. február 07. hétfő

15,45 Pályázatbontás
A bizottsági elnökök, Polgármester és Jegyző úr jelenlétében a Sportbüfével kapcsolatban volt pályázatbontás. Mivel két fordulósra írtuk ki a pályázatot, ezért a javaslat az volt, hogy a beérkezett ajánlatokat ne bontsuk most fel, hanem csak a második fordulónál a pályázók jelenlétében. Meghívásos pályázatot írtunk ki rá, 5 pályázó adta be az ajánlatát.

16,10 óra Pénzügyi Bizottsági ülés

Mind az 5 bizottsági tag jelen volt. A költségvetéssel kapcsolatos napirendi pontra meghívott volt a könyvvizsgáló, Dr. Szita László és a belső ellenőr. A javaslatainkat a Pénzügyi Iroda beépítette a költségvetésbe, így a működési hitelt le tudtuk 25 millió Ft-ra faragni a 35 millió felettiről. A csatornaprogramra - ha beindul - várhatóan hitelt kell felvenni a finanszírozáshoz, mert az önkormányzatnak előre meg kell finanszíroznia. A költségvetés feszes – ahogy a könyvvizsgáló is megfogalmazta – de tartható. Még szó volt a költségek csökkentéséről pl. a laptopok vásárlására szánt összeget benne hagytuk, de megvizsgáljuk a hatékonyság, ill. a spórolás arányban van-e, csak ezután használjuk fel, vagy átcsoportosítjuk.
Javaslatom volt, hogy a képviselői tiszteletdíjakat a 25%-ával csökkentsük, vagy közösen határozzunk a közösségi célok kiadásainak fedezésére. Lehetne ez – pályázatra szánt pénz, valamely felújításra fordítás, pl. kazáncsere hangzott el, de civil program támogatása, stb. Nem kapott megfelelő támogatottságot – mert elhangzott, hogy a képviselők így is a tiszteletdíjukból segítik az adott civil szervezeteket, hadd döntsék el maguk kinek, mire adják. Javaslatunk volt még, melyet a jegyző úr sürgősségivel előterjeszt majd – a főépítészi feladatkör állandó megbízását alkalmira változtatni, ez 2,7 millióba kerül évente. Megszavaztuk. A Falugazda Kft-vel kapcsolatban a feladatok meghatározása a 23. napirendnél volt előterjesztve, amiknek az elvégzésérért kapják a bér és működési költségkeretet, melynek felhasználásáról folyamatosan elszámolnak a hivatal ill. a képviselő-testület felé. Pár pontosítás történt még, melyek után elfogadásra ajánljuk a testületnek.
A két ülés közötti eseményekkel kapcsolatban Madarász Arnold képviselő jegyezte meg, hogy a disznóvágáson Durai úr is jelen volt - s nincs megemlítve.

A lejárt határidejű határozatok között a Víziközmű épületében a központi fűtés kiépítése esetében a határozat végrehajtására határidő meghosszabbítását kérték, mivel nem lett még megcsinálva, mert a fűtési szezonban nem tudják. A véleményünk az volt, hogy a meghosszabbítást nem javasoljuk. Ha eddig nem kellett megcsinálni, akkor a fűtési szezon után sem kell, amúgy – tavalyi döntés alapján ezt a feladatot tavaly kellett volna végrehajtani – erre az idei költségvetésbe nem terveztünk . Viszont az üzembiztonságot meg kell vizsgálni, ill. fenntartani. A Víziközmű Kft. képviselőivel amúgy is le akarunk ülni tárgyalni, erről is beszélni fogunk.

HÉSZ- Helyi Építési Szabályzat. Újra testület előtt van, mert a novemberi javaslatot a főépítész egy pontban javasolta módosítani. Felmerül a kérdés, akkor miért nem pontosították ezt még novemberben.A GKSZ-1 övezetnél mi akkor is azt javasoltuk, hogy a 40-ről 50%-ra emelni a beépítettséget – csak a Csapágygyár és a Homokbánya u. közötti részt tudjuk GKSZ1-re elfogadni, nem az egészre, beleértve a Tisza- Duna-Petőfi utca között lévő területet. A javaslatunk most is az volt - nevezzük át a Homokbánya u. és Csapágygyár közötti területet GKSZ-2-es övezetnek, így ezek a területek a GKSZ-1-ben maradnak. A másik a sok lakóövezeti kicsi változtatás 600-ról 620 m2-re, vagy 700-ról 730 m2-re , telekfront 14-ről 16 m-re, stb. Miután sok lakost érinthet, minek kell? Megbíztuk Jegyző urat - mivel a főépítész nem jött el – hogy tisztázza.

Az intézményi étkezési térítési díjakat elfogadtuk, s ugyanígy az önkormányzati lakások új bérleti díjait is.

A civil szervezeteknél a pályázási lehetőségek szűkülése miatt, javasoltuk, hogy a két kötelező másik pályázatot ne kelljen beadniuk, viszont akik az önkormányzattól kapott támogatási pénzekkel nem tudnak elszámolni, azok a következő évben ne kapjanak támogatást.

A szilárd hulladék elszállítására, ill. ártalmatlanítására kiírt pályázati anyagot nem kaptuk meg, így nem döntöttünk ebben a kérdésben.

A Mikszáth K. utcával kapcsolatban. (Röviden: a Mikszáth utca fele az ott lakók tulajdona, s ennek a rendezését kérik, úgy, hogy az önkormányzat vegye meg tőlük) - a lakosokat képviselő ügyvédnő is jelen volt. Az egyeztetés vége az lett, hogy ezt az utca lakosai az önkormányzat részéről a polgármester úrral egyeztessenek a területük megvételéről.

A Hunyadi utca 3. sz. ház panelprogramjának pályázati szándékát támogatja bizottság.

Pince csere, ill. bérleti kérelmeket támogattuk. Az önkormányzati út eladását nem, viszont a Budavidéki Rt. kérelmét igen.

Az Érdi TV ajánlatát a 3,6 millió Ft-os évi – heti fél óra diósdi műsorral – nem támogattuk, de további tárgyalást javasoltunk.

A Közlekedés Biztonsági pályázatnak csak az egyik variációját a Csapágygyár - Balatoni úti kereszteződés "ledes megvilágítását" támogatta a bizottság.

A Polgármesteri Hivatal teljesítmény célkitűzéseit, ill. az éves rendezvénytervet elfogadtuk.

Falugazda Kft. 2010. III. negyedéves beszámolóját kiegészítették, elfogadtuk a tájékoztatót.A Kft. új szerződésének módosításánál élénk vita volt a feladatokkal kapcsolatban. Nagy István javasolta és érvelt amellett, hogy a feladatok mérésére, elvégzésére legyen a szerződés mellé téve egy rezsióradíj táblázat, hogy a munkákat be lehessen költségelni, hogy meg tudjuk majd állapítani, hogy a Falugazda Kft. milyen értékű munkát végez. A rezsióradíjakra van szakmai szervezetek által megállapított díjtáblázat, ezt kell összerakni. Ezt Nagy István vállalta Bogár Róbert segítségével. Elfogadtuk.

Több napirend nem volt , 20 óra után fejeztük be a bizottsági ülést.

Link erre a hozzászólásra:
BogoL
 
2011.febr.8.
53.
Tisztelt Tibor,

Most néztem a meg a honlapokat, s arról tudom tájékoztatni, hogy a tegnapi bizottsági ülésünkkor, amit este 20 óra felé fejeztünk be - 16 órakor kezdtük - , csak 22 napirendről tudtunk. Se a Jegyző Úr, se a Polgármester Úr, akik jelen voltak, nem jelezték, hogy új napirendek lennének.
A mai napon sem kaptam egyetlen új napirendi előterjesztést. Az informatikust ill. a Hivatalt holnap megkérdezem, mit is jelent ez, s akkor tudom tájékoztatni.
Ui. ha zárt ülés is lenne, a napirendi pontot akkor is közölni lehet.

Tisztelt moment,

Jogos igény, hogy a lakosok tájékozódjanak, s a testületi ülésről is megtudják a részleteket. A jegyzőkönyveket ki kellet volna tenni - megkérdezem.
A közvetítése, élőben ill. felvételről, erre nem kért be a Hivatal ajánlatot úgy tudom. Az érdi TV ajánlatában a heti fél óra műsoridő költsége soknak tűnik (3,6 millió Ft/ év ), ezt most nem tudtuk támogatni, de további ajánlatkérésben maradtunk.

Az információ adás-közvetítéssel / honlap, újság, stb. / a Közösségi Bizottságnak feladatkörébe tartozik, de jelezni fogom újra a Kőhidi Úrnak.

Tisztelettel

Bogó László
Link erre a hozzászólásra:
moment
 
2011.febr.8.
52.
Tisztelt Bogó úr!

A testületi ülések videó, vagy rádió által való közvetítés ügyében történt-e valami előrehaladás?

Az Érdi Városi Televízió ajánlatában csak az alábbi szerepel."- Közgyűlés esetén hosszabb (10-15 perc) beszámoló, összefoglaló."

Nem mesét szeretnénk nézni, hanem vágatlan adást, hogy később vissza lehessen nézni, hogy a képviselőinknek mi a véleménye, milyen indokok alapján döntöttek egyes kérdésekben és ki hogyan szavazott.

A testületi ülések szó szerinti jegyzőkönyvét ( talán az első kettő kivétel) sem rakják már fel! Miért?

Nem tud mindenki elmenni a t-i ülésekre, viszont igenis szeretnénk tudni, hogyan dolgoznak képviselőink.

A vágott anyag erre nem alkalmas!
Link erre a hozzászólásra:
Tibor
 
2011.febr.8.
51.
)http://diosd.hu/Root/DiosdOnline/onkormanyzat/testuleti (...)

Tisztelt Bogó Úr!

Ajánlom figyelmébe a 23. és 24. pontot, ami nem részletezett és ZÁRT!!!
Ennyire ne legyünk már olyanok mint egy politikus, tisztelettel kérem.

Tibor
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: BogoL – #50
BogoL
 
2011.febr.6.
50.
Tisztelt neduddgi

Az Önkormányzati ülés meghívóját és anyagait megkaptam, azonosak a honlapon lévőkkel, nincs betervezve zárt ülés, azaz a Keroxal kapcsolatos előterjesztés sincs.
Véleményem szerint ezzel kapcsolatban nem szabad titkolni semmit a község, a lakosok elől.
A Kerox egy tájékoztatóra hívja a testületet a beruházással kapcsolatosan. Remélem, hogy ezen, azokat az információkat ill. anyagokat adják át a beruházásukkal kapcsolatban, vagy ajánlják fel a lehetőséget arra, hogy független környezetvédelmi szakértő céggel megvizsgáltathassa a Hivatal, amelyről tájékoztathatja majd a lakosokat.

Elnézést, de szabadságon voltam,

Tisztelettel

Bogó László
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: neduddgi – #49
neduddgi
 
2011.febr.3.
49.
Tisztelt Bogó László úr!
Kérem tájékoztassa a fórumot, hogy vannak-e a Kerox ügynek újabb fejleményei?
Igazak azok a hírek, hogy jövő csütörtökön -(zárt ülésen)- foglalkoznak a témával, vagy hoznak a lakosságot érintő súlyos döntést (átminősítést)?
Link erre a hozzászólásra:
BogoL
 
2011.jan.26.
48.
Január 24.

Pénzügyi bizottsági ülés 14 óra.

A múlt heti ülés után az átdolgozott anyagot a testület tagjai megnézték és a véleményeket összesítettük, s beszéltük meg.
Több dolgot javasoltunk kivenni a költségvetésből melyet nem tartottunk időszerűnek, ill. kisebb költséggel javasoltuk betervezni.
Többek között; - Mikrovoks rendszer kivettük – nem valósítjuk meg.
•Víziközmű társulat támogatását a tavalyi szint felett kicsivel javasoljuk,
•Síkosság mentesítés keretét csökkentettük - a számok azt mutatják elég lesz rá kevesebb is,
•Rendezvényekre szánt éves összeget is 2,5 millió Ft-al javasoltuk csökkenteni, a civil szervezetek támogatását pedig 2 millió Ft-al növelni. Ez vitát váltott ki, végül azzal a javaslattal állunk elő Ostorházi László képviselővel / Ő is részt vett az ülésen /, hogy a civil szervezeteket bevonjuk rendezvények bonyolításába, s erre egy 2 millió Ft-os keretet hagyunk, melyre pályázhatnak a civil szervezetek. (Külön van a civil szervezetek éves támogatására 9 millió Ft elkülönítve a költségvetésben.)
•A képviselői tiszteletdíjak csökkenésére is tettünk javaslatot, de ehhez az SZMSZ-t is módosítani kell, ami után lehet csak. Ezzel kapcsolatban is születet egy javaslat, melyet elő fogunk terjeszteni.
•A laptop-vásárlás összegét is felére csökkentettük - csak azoknak a képviselőknek veszünk akiknek nincs megfelelő – a megtérülése több költségcsökkentő tényezőből tevődik össze.
•A Német Kisebbségi Önkormányzat állami támogatása felére csökken az idén, így a tervezett 300 eFt helyett 500 eFt támogatásban javasoljuk részesíteni őket.
•Még ca. 4-5 millió Ft átcsoportosításra és 2-3 millió Ft kiadáscsökkentésre tettünk javaslatot, de ezeket rendeletben is elő kell készíteni, így azok az áprilisi költségvetésben fognak látszani.
•A működési költségekre a tavalyi tervezett 35 millió Ft hitel helyett most ca. 25 milliónál állunk , amit le szeretnénk vinni 15-18 millióra, hogy az eladósodás spirálját csökkentsük, ne azért kelljen hitelt felvennünk, mert a előző évi hitelt kell kifizetnünk- ez most sajnos így lesz az idén.
•A Falugazda Kft. működésével, munkájával kapcsolatban sürgetjük a feladatok kijelölését, megtárgyalását, pontosítását, mit kell elvégezniük ezért a betervezett pénzért – feladat meghatározás alapján lehet a pénzt átadni.
- Az ÁMK és Óvoda tervezett felújítási és karbantartási kiadásainál a 6,5 millió Ft-oskeretből meg kell oldani
;- ÁMK; - penészes osztály rendbetétele, előtető javítás, ereszcsa-tornák javítása- tornaterem, könyvtár,
- Óvoda; linóleum cserék, előtető-konténer ovi, beázás- B épület, 2 klíma konténer ovi, ablakcserék a régi-nagy oviban,
- Tervezésre - előkészítésre kell külön keretet biztosítanunk, hogy a kiadásainkat 2012-re tovább tudjuk csökkenteni, korszerűbb pl. fűtéssel –ÁMK, Sportpálya, ill. egyéb kiadások átgondolásával.

Német Kisebbségi Önkormányzati ülés 16 óra

Meghívottként vettem részt az ülésen, ahol a rendezvényekkel, ill. a 2011. évi költségvetéssel kapcsolatban szóltam hozzá.

Falugyűlés 2011.01.24 17,30 ÁMK
Aki a lakossági fórumon volt az tapasztalta azt az aggódást a Kerox beruházással kapcsolatosan ami ott elhangzott a diósdi lakosok részéről, s nem csak azoktól akik közvetlen közelükben laknak a tervezett üzemnek. (Ca. 300-350-en lehettünk.)

A Kerox részéről egy külsőleg szép 4000 m2-es épületet mutatott be, besüllyesztve félig a földbe, két oldalról a Duna utca és hosszában a lakóépületek felé egy 5-8 m-es zöldsáv kiépítésével. A Tisza utcai fronton látni teljesen az épületet és a közlekedés – gépkocsi mozgás is ezen az oldalon bonyolódna. Ez mind szép és jó, ha a terveken nem állna, hogy az épület több mint felében műanyag fröccsöntés van betervezve - mondták többen.

A cég részéről az Ügyvezető úr dokumentumokkal alátámasztva próbálta a műanyag fröccsöntés egészségre ható hatását azzal igazolni, hogy a gyárban mért határértékek alatt van a szennyezettség.

Az elején és közben is felmerült a terület besorolása, hogy lehet-e GKSZ1 besorolású övezetben ilyen tevékenységet végezni vagy sem. Azt állították, hogy lehet, az előírások ezt nem tiltják.
Diósd Község Önkormányzat HÉSZ rendeletéből / Helyi Építési Szabályzat/

Gksz-1 jelű építési övezet
Kereskedelmi, szolgáltató gazdasági terület
44. §

Az építési övezet jele: Gksz-1 SZ
40 30
5,0 700 1,0

1.Az építési övezetben elhelyezhető mindenfajta, nem jelentős zavaró hatású gazdasági tevékenységi célú épület, a gazdasági tevékenységi célú épületen belül a tulajdonos, a használó és a személyzet számára szolgáló lakások, igazgatási és egyéb irodaépület, üzemanyagtöltő, sportépítmény, valamint az OTÉK 31. § (2) bekezdésében előírtak figyelembevételével kivételesen elhelyezhető egyéb közösségi szórakoztató épület.
2.Az építési övezet építési telkeire és azok építési használatára vonatkozó előírásai a következők:
Kialakítható legkisebb telekterület: 700 m2
Beépítési mód szabadonálló
Megengedett legnagyobb beépítettség: 40 %
Megengedett legnagyobb építménymagasság: 5,0 m
Kialakítandó legkisebb zöldfelületi arány: 30 %

A Kerox - elmondásuk alapján – 3 műszakos üzemelést akar megvalósítani, ez szerintük, s jogszabályokra hivatkozva gazdasági tevékenységnek számít nem iparinak. Mert ez az egyik kulcsszó, ipari tevékenységnek tartunk-e egy 3 műszakos tevékenységet folytató munkát vagy nem. A gazdasági tevékenység mögé téve ezt a tevékenységet. Ha a testület úgy értelmezi, hogy nem fér bele ebbe a tevékenységbe a műanyag fröccsöntés és a 3 műszakos munka, akkor…

Erre hivatkozva hangzott el a cég Ügyvezetője részéről, hogy fizesse ki az önkormányzat – állítólag 200 millió Ft – s itt sem vannak.
A több órás vita során elhangzott, hogy továbbra is a diósdiak vágya egy élhető községben élni, védeni az egészségüket, azt a kevés zöld területet ami egyre csökken. Az aggódás és félelem az üzem és technológiájával szemben nem oszlott szét, bizonyosságot szeretne tudni mindenki.

Többen kitértek a megnövekvő közlekedésre, zajra ami majd az üzemből jöhet, ill. okoz.Ezzel kapcsolatban is elhangzottak az ügyvezető részéről válaszok: kevés gépjármű forgalom, csak nappal, éjszaka csak 10 ember dolgozik, s a zaj is a megengedett 50 decibel alatt vagy környékén lesz.

A vélemények tükrében a szakhatósági engedélyekre ledegradált építkezéssel szemben a lakosok nem látják, hogy a képviselő testület ki mellett van. A Polgármester részéről elhangzott az a 120-130 millió Ft-os iparűzési adó kiesés, mely megviselné a község költségvetését, és ezért a lakosoknak a saját zsebükbe kellene nyúlni, ha ettől a bevételtől elesik az önkormányzat. (2011. évi költségvetés 1 390 millió Ft körül lesz, melynek 10 %-át tenné ki a Kerox által fizetendő iparűzési adóbevétel)

A beruházás mellett is elhangzottak a jelenlévők közül támogató hozzászólások, munkahelyet ad, iparűzési adót fizet, nem káros az egészségre, melyet az ÁNTSZ felügyelő orvosa is megerősített.

Mindezeket egybevetve a falugyűlés befejeződött 22 óra felé, de nem zárult le.

Véleményem az, hogy a képviselő-testületnek a lakosok érdekét kell néznie, mely többféle ebben az esetben is, de az egészséget szerintem pénzben nem lehet megváltani, mérni, vagy ledegradálni.

Akik itt élünk, akár tetszik akár nem, közös a sorsunk…aki azt hiszi, hogy ez nem az ő problémája, nem érinti, s amikor őt érinti majd egy következő és várja, hogy mások is átérezzék az ő gondját, akkor fogja majd megtudni, hogy mi az, ha közömbösek vagyunk a másik – mások problémájához.

Épp ezért a képviselő- testületnek – ha nincs is ebbe tényleges beleszólása – a jogszabályok szerint akkor is véleményt kell alkotnia, és segítenie a megoldást a kompromisszumok árán is.



Link erre a hozzászólásra:
BogoL
 
2011.jan.21.
47.
Január 19.

Megkaptuk az új költségvetési számokat. Újra átnézzük, s javaslunk.

Január 20.

Rendkívüli Önkormányzati ülés volt, 16 órakor kezdődött. 5 napirendet tárgyalhat maximum az SzMSz szerint a testület rendkívüli ülésen. Az 5 napirend;

1., Diósd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. évi munkatervéről(írásban) Előterjesztő: Polgármester

2., Diósd óvodai, iskolai, dolgozói és szociális közétkeztetésre vonatkozó közbeszerzési eljárásban új döntés meghozataláról. (írásban) Előterjesztő: Polgármester
Meghívott: Dr. Benkó Ádám B & W Consult Kft. közbeszerzési tanácsadó (1088 Budapest, Bródy Sándor utca 30/A.).

ZÁRT ÜLÉS:
Z/1. A Falugazda Kft. ügyvezető igazgatói pályázatának elbírálásáról
(írásban) Előterjesztő: Polgármester

Z/2. A Sportcentrum büfé pályázatának elbírálásáról
(írásban) Előterjesztő: Polgármester

Z/3. Az Önkormányzat mobil telefon flottájával kapcsolatos 2011. évre tervezett intézkedések végrehajtásáról.
(írásban) Előterjesztő: Jegyző

Javasoltam, hogy egy napirendet (elsőt) vegyük le és helyette beszéljünk a falugyűlés témájáról, foglaljon a testület egységes véleményt. (Falugyűlés január 24. hétfő 17,30 ÁMK tornaterem, Kerox új beruházása a téma). Alakítsunk ki egy közös álláspontot. Nem került a javaslatom elfogadásra, de a testületi után beszéljünk róla - hangzott el a javaslat. Így is volt.

Az első napirenden elég gyorsan túljutottunk. A 14 óra kezdési időpontot visszatettük 16 órára. A munkaterv - ülések napirendjei – a kötelező, ill. előre látott, évente ismétlődő, tervezhető napirendeket tartalmazták, amik mindig kiegészülnek az aktuális témákkal, napirendekkel.

A második napirend az étkeztetési pályázat (Óvoda-ÁMK) "érvénytelenítését” mondta ki a testület, mivel a nyertes és a második pályázó egymást kétszer feljelentette a közbeszerzési felügyelőségnél, akik mindkét alkalommal helyt adtak a „kifogásoknak”, így a két pályázó pályázatát két határozatban megsemmisítette. Az önkormányzatot meg megbünteti a rossz bírálatért (2010. nyarán volt a döntés). Mivel a pályázókat kizárta a felügyelet, így a pályázatot újra ki kell írnunk, de változtathatunk a kiíráson. Felmerült a kérdés, látva a költségvetésünket, hogy pluszban az étkeztetéshez mennyivel kell hozzájárulnia az önkormányzatnak, elgondolkodtató egy központi konyha üzemeltetése.

A zárt ülésen elhangzottakról nem számolhatok be, de a határozatok, döntések végeredménye nyilvános.

A határozatok lényege;
- A Falugazda Kft. ügyvezetői állását újra meghirdetjük.
- A Büfé üzemeltetésére kiírt pályázatban is új eljárást indítunk.
- A telefonflottánál új szabályokat hoztunk.

A napirendek után beszéltünk a Kerox Kft. új beruházásáról, ill. a falugyűléssel kapcsolatban kaptunk információkat és fejtettük ki a véleményünket. A beruházással kapcsolatban a múlt héten ca. 550 tiltakozó aláírást adtak át a Polgármesteri Hivatalban, ill. a Kerox előzetes terveket adott le a Hivatalban, így ezek alapján kezdeményezte a Polgármester a tájékoztatást lakossági fórum keretében. A falugyűlésen részt veszünk. Az eddig leírt előírásokat tartjuk mérvadónak, ezek megváltoztatását nem javasoljuk. Nem egyformán látjuk ezt a helyzetet, s nem egyformán értelmezzük. A falugyűlésen, tájékoztatón sok minden kiderülhet, tisztázódhat, ezt remélem.

Link erre a hozzászólásra:
BogoL
 
2011.jan.19.
46.


Január 15
A Pénzügyi osztálytól megkaptam a 2011 évi előzetes költségvetés tervezetet. Bizottsági ülést összehívását egyeztettük le a Hivatallal ill. pénzüggyel. A keddi napon 16 órától fogjuk tartani. A Pénzügyi bizottsággal leegyeztetem- telefonon-, hogy az Óvodának a bejárását ill. Óvodavezetővel, Mihály Zsuzsával ill. Óvodavezetéssel találkozunk kedden 14 órától.

Január 17.
Délután pályázatbontásra kaptunk meghívót a Hivataltól – bizottsági elnökök. A Sportpálya büféjének üzemeltetésére, ill. a Falugazda Kft ügyvezetői állására lejártak a pályázati kiírások. Nem írhatok róla, amíg nincs döntés. Január 20-án csütörtökön lesz rendkívüli ülés, ahol erről dönt a bizottságunk.

Január 18.

Kedd délután négyen jelentünk meg az Ifjúság úti nagy Oviban – Lednicky László bizottsági tagunk jelezte, hogy gipszben van, csak a bizottsági ülésre jön.
Az Óvoda vezetőjétől kaptunk egy rövid tájékoztatást – gyerek-óvonő-létszám, bérek, költségek, javításra váró dolgok, feladatok stb. -, majd körbejártuk az épületet, megnéztük a hibákat. Elmentünk az új Óvodába is körülnéztünk, majd a kis-óvodában fejeztük be a szemlélődést. Ott is az elhelyezést, hibákat, kéréseket jegyeztük fel.
Ez a látogatás is része a bizottság tervének, hogy lássunk egy képet a jelenlegi állapotokról, s a költségvetésnél figyelembe tudjuk venni a szükséges javításokat, felújításokat, ill. megismerkedjünk a költségeikkel. (Az előző önkormányzati ciklusban az önálló gazdálkodást megvonta a képviselő-testület az Iskolától, Óvodától és az Egészségháztól.)

A Pénzügyi Bizottság ülésére a többi bizottság elnökét is meghívtuk, így Kőhidi Tamás és Dr. Ostorházi László urak is jelen voltak, valamint a Polgármester és Alpolgármester s Jegyző urak is. Tóth Krisztina, a Hivatal Pénzügyi Irodájának vezetője ismertette a 2011. évi költségvetési tervet, melyet hétvége óta – intézményekkel újra egyeztetett – módosítottak, kiadásokat csökkentettek, feladatokat pontosítottak, stb. A ca. 4 órás ülésen minden egyes terület költségeit végignéztünk, ill. meghallgattuk a magyarázatot – mi – mire - miért lett betervezve –, s a kérdésekre adott válaszokat.
Az idő nem volt elég, hogy mindenki elmondja a véleményét és javaslatát , pláne úgy, hogy új számokat és módosításokat kaptunk. Így is sok kérdést tudtunk közösen megbeszélni, véleményt, elveket, elképzeléseket tisztázni. A végén a következő menetrendet fogadtuk el. A jelenlegi anyagot mindenki megkapja, hétvégéig átnézi és a változtatásokat, javaslatokat elküldjük egymásnak, majd 24.-én hétfőn tartunk egy bizottsági ülést, ahol összegezzük és egy végleges előterjesztést készítünk, ami február elején a képviselő-testület elé kerülhet.

Link erre a hozzászólásra:
BogoL
 
2011.jan.12.
45.
Pénzügyi Bizottsági ülés

2011 .01.10. 15 óra

Az ÁMk-val kapcsolatos megbeszéléseket folytattuk. Decemberben kezdtük el az önkormányzat 2011. évi költségvetésének az előkészítését, mely keretén belül az intézményeket végignézzük, meghallgatjuk, milyen gondjaik vannak – javítás, felújítás, stb. – ill. hogyan gazdálkodnak a pénzükkel, pénzünkkel. Mivel a központi költségvetés az ÁMK és Óvoda költségvetésének 45-48%-át teszi ki , a többit a község közös pénzéből tesszük hozzá, így érthető, hogy vizsgáljuk a működési-, javítási- , felújítási- bér-, és egyéb költségeket.

A mostani, mintegy 3 órás megbeszélésen a decemberben ill. pótlólag feltett kérdéseinkre kaptunk válaszokat, valamint a a belső ellenőr decemberi vizsgálatából kaptunk egy-két információt amire az Igazgató úr magyarázatot adott. Így is több nyitott kérdés maradt, amikre még válaszokat várunk ill. utánanézünk. Ezek után fogja a bizottság a véleményét kialakítani.

Az Óvoda és a Hivatal költségvetése következik.

Link erre a hozzászólásra:
BogoL
 
2011.jan.10.
44.
Disputa 2011.01.08. 17 óra Kék Géza Közösségi Ház.

Már ¾ ötkor páran várták, hogy kinyissam a Közösségi Házat. Öt órára a kisterem „zsúfolásig” megtelt. Jó 40-en voltunk akkor már.

Magam részéről örültem, hogy ennyien eljöttek a beszélgetésre. A bevezető után – hogy miért is hirdettem meg ezt a "beszélgető" délutánt – megkérdeztem, hogy ki milyen problémával jött, esetleg azt vegyük előre, mert a költségvetésről még keveset tudok mondani.
Dr. Kovács Csaba kért szót először, aki az orvosi rendelő felszereltségét és állapotát kifogásolta, majd beszélt a Kerox Multipolár cég által folytatott munkák egészséggel kapcsolatos kockázatmentességéről - megfelelő védőeszközök hordása mellett.
Mint az ÁNTSZ szakorvosa, és a cég környékén lakó, semmiféle káros hatásról, szagról nem tud, s nem érzett eddig.
Egy, a Tó utcában lakó úr -100 méterre lakik a Keroxtól – ő érzett többször olyan szagokat, amely zavarólag hatnak rájuk, ezt egy hölgy szintén megerősítette, aki a Liget lakótelepen lakik, – Völgy utcáról nyílik, a Kludi Kft. felett van – hogy ők is éreztek többször zavaró szagokat. Ez a kerámia égetésekor szabadulhat ki. Kiderült, hogy a Keroxnál dolgozó diósdiak közül sokan eljöttek, hogy elmondják a véleményüket és amiatti aggodalmukat ha a tervezett új üzem nem épülhetne meg. A Keroxnál dolgozók elmondták a fejlesztéssel kapcsolatos elképzeléseket, - az új üzemcsarnok tervével kapcsolatosan a cégtől kapott tájékoztatást - milyen új üzemet akar a gyárvezetés építeni, s mennyire veszélytelen az ő munkájuk. Az új telephelyen (Tisza-Petőfi-Tó utca sarkon lévő üres telek) építendő üzemmel kapcsolatban pedig – páran arról a környékről is jöttek – hangot adtak félelmeiknek, mivel a családi házaik közvetlen szomszédságában fog megépülni és vélhetően jelentősen rontani fogja az életminőségüket.

Akik nem emiatt jöttek, javasolták, hogy egy független szakértőtől kérjenek környezetvédelmi hatástanulmányt, mely egyértelműen választ ad a kérdésekre az ott lakóknak.

Mintegy 2,5 órás pro-kontra érvelés és információcsere után megérkezett a polgármesterünk, aki rövid tájékoztatást kapott, hogy eddig miről is beszéltünk – gyakorlatilag újra elhangzottak a pro-kontra érvek. Spéth Géza polgármester is röviden elmondta, miről tud, s mi történt eddig. A Kerox Multipolár Kft. még nem adott be terveket, építési engedély kérelmet, ezért konkrétumot nem tud, viszont azt megígérte, hogy tájékoztatni fogja a lakosságot. A jelenlévők kérése is ez volt, s a véleményem is az, hogy minden érdekelt és érintett üljön le és beszélje át a dolgot. Egyetértettünk abban, hogy a jelenlegi bizonytalan állapot se a vállalkozásnak se a lakosoknak nem jó, jobb lenne minél előbb tiszta vizet önteni a pohárba.

Jó nyolc óra után tértünk rá más problémákra – amikkel mások türelmesen vártak, hogy elmondják -, ezek főleg a közlekedéssel kapcsolatosak voltak.

- A Szabadság út megnövekedett forgalmával kapcsolatban kérték a sebességcsökkentés lehetőségének megvizsgálását, – fizikai tárgyakkal - súlykorlátozás növelését, gyalogátkelő felfestését, s a járdán való parkolás tiltását. (A Kresz tiltja a járdára 2 kerékkel felhajtva a parkolást ott ahol nem engedi tábla.)

- A Völgy utca forgalma is nagyon nagy, panaszolta egy Liget-lakóparkban lakó hölgy, a gyorshajtás is gondot jelent, s az egyik oldalon lévő járdához gyalogátkelő-zebra felfestését kérte. Gyalogátkelő a Homokbánya u. - Völgy u.- Petőfi S. u. kereszteződésénél is hiányzik!

- A szemétszállítással kapcsolatban is elhangzott, hogy a pl. Nádas utcába nem megy be a kukás autó , de ugyanez a helyzet a Zalka Máté és a Bem József utcáknál.

- A ’70-esen túl is van "élet’ hangzott el, utalva, hogy azon az oldalon lakókkal is foglalkozzon az önkormányzat.

- A Gyár utcában – 70-esen túl – nagyobb esőzésekkor befolyik a telkekre az esővíz.

- A Nádas utcába egy kamionnal járó lakó tönkreteszi a saját erőből épített utat, kérik, hogy a 3,5 tonnás korlátozó táblát tegyék vissza, ill. a hivatal nézze meg a kamionos rendelkezik-e engedéllyel.

- A Zalka Máté utcából kérik, hogy egyirányúsítsa az önkormányzat, hogy a Muskátli utca felől lehessen behajtani. Ehhez az ott lakók többségének a beleegyezése kell.

- A Mikszáth utcánál kérik a 3,5 tonnás súlykorlátozó tábla visszahelyezését, valamint a Gárdonyi és Mikszáth utcánál a sár-átfolyások megszüntetését.

• Közvilágítással kapcsolatban vetették fel – Tó utca – milyen erősek, ill. mennyi luxot tudnak biztosítani a lámpák, mert gyenge a világításuk az utcában.

•Tó utca - Homokbánya -Tisza utca közötti utcarész kátyúzását kérik.
A Polgármester úr a kérdésekre reagált, a felvetéseket továbbítom a Hivatalnak.

Örülök, hogy ilyen sokan részt vettek a „dispután”, hisz azért indítottam el, hogy folyamatos, élő kapcsolatom legyen a lakossággal és kötetlen körülmények között váltsunk szót a faluban élő embereket foglalkoztató gondokról-problémákról.
Őszintén remélem, hogy a folytatás is hasonló érdeklődést fog kiváltani. A következő disputa februárban lesz.



Link erre a hozzászólásra:
BogoL
 
2011.jan.7.
43.
Január 3-4-5-6.

Érdeklődtem a jegyzőnél, hogy két határozat végrehajtása hol tart. Az egyik a Homokbánya út 40 km /órás, a másik a Kossuth L. utca szakaszának az „átmenő forgalom tilos” táblák levétele. A 40 km-es táblák beszerzése folyik, a másik útszakasznál lassító–terelő tárgyak elhelyezése is szükséges a határozat szerint, melyek megrende-léséről már intézkedett a hivatal.

Tárgyaltunk a polgármesterrel a sportpályával kapcsolatos feladatok és személyi kérdések témakörében. A sportpálya vezetésével Habos Gábor lett megbízva.

A Pénzügyi Bizottság következő ülésének előkészítését beszéltük meg. Hétfőn délután fogunk az ÁMK vezetéssel beszélni a 2011. évi költségvetésükről. Ezt a megbeszélést folytatni fogjuk az Óvodával, illetve a Hivatallal. A Pénzügyi Iroda vezetőjétől megkaptuk a módosult állami finanszírozási adatokat.

A tervek szerint a költségvetést februárban fogjuk elfogadni, addig a tervezés, egyeztetés folyik.

Rendkívüli ülést tartottunk január 6-án, csütörtökön, egy napirenddel, ahol a kisebbségi szavazókör létszámát egészítettük ki 5+1 főre, mivel a megyei, illetve az Országos Német Kisebbségi Önkormányzatok képviselőit a helyi elektorokon keresztül választják meg. A választás napja január 9-én, vasárnap lesz.

Link erre a hozzászólásra:
BogoL
 
2010.dec.23.
42.
Dec.22.

Rendkívüli Önkormányzati ülést hívott össze a Polgármester Úr, a Szociális feladatok ellátására kiírt pályázatok elbírálására, hogy azok január 01-től tovább működjenek, hogy folytonos legyen.
5-en tudtunk részt venni, így határozatképesek voltunk, 13 órakor tartottuk. 5 féle szociális ellátási feladatra 3 pályázó közül választottunk. Ezek a feladatok a következők:
- családsegítő szolgálat működtetésére,
- fogyatékosok nappali ellátásáról,
- családok átmeneti otthonáról,
- támogató szolgálat ellátásával.
Az idősek nappali ellátásáról nem születet döntés, érvénytelennek minősítettük.

A DTC utánpótlás csapatainak volt az évzárója a DNS Sportcentrumban, melyet Incze Úr ingyen bocsátott a csapatok rendelkezésre. A foci végén az edzők értékelték az évet és jutalmazták a kiemelkedő teljesítményeket, majd több mint 100 gyerkőc majszolta a sütiket és szendvicseket, amiket a szülők, anyukák készítettek. Lehetőségem volt elmondani, hogy a Önkormányzati Testületi döntés alapján a Sportcentrum vezetésével Habos Gábort bízta meg január 1-től. Habos Úr az utánpótlást fogja össze a DTC-nél, de Ő eddi is a segítette a Sportcentrummal kapcsolatos dolgokat.

Karácsony előtt a Közösségi Bizottság által elfogadott és a Szociális Osztály részéről összeállított lista alapján, 140 fő részére vittük ki képviselők és külső bizottsági tagok az ajándékcsomagokat.

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánok mindenkinek!

Tisztelettel Bogó László
Link erre a hozzászólásra:
og-ma
 
2010.dec.17.
41.
Provokálásra piszkálásra ott kell válaszolni ahol megjelenik.
Kedves moment, ez ilyen egyszerű.
A hiba bennem van hogy megválaszolom, helyette törlést kellene kérdem, de az is helyet foglal el.
Link erre a hozzászólásra:
Előzmény: moment – #40

Legutóbbi fórumpostok