Az alábbi írás az archívumban van. A benne olvashatók elavultak lehetnek.
Az e-önkormányzatoké a jövő
A közigazgatás és a közszolgáltatások színvonalának javítása, valamint az erre fordítandó állami kiadások csökkentése csakis a munkafolyamatok informatikai támogatásával képzelhető el. Régiónként másfél milliárd forint uniós támogatás szolgálja a térségi szolgáltató központok létrehozását és a települések csatlakozását.
Az e-önkormányzati szolgáltatások széles körű bevezetése nemcsak a jogszabályok által előírt kötelezettség, hanem a közigazgatás hatékonyabbá tételének feltétele. A közszolgáltató rendszerek működésének költségeit egyre kevesebb dolgozó befizetéseiből kell előteremteni, fontos az olcsóbb, jobb minőségű szolgáltatást nyújtó rendszerek fejlesztése.
Ennek érdekében született meg az a támogatási konstrukció, amelynek alapvető célja olyan költségalapú árazási modellre épülő informatikai és igazgatási szolgáltató központok – ASP-k – kialakítása, amelyek az önkormányzatok széles körének teszik elérhetővé az e-közigazgatási szolgáltatásokat. A fejlesztések eredményeként a lakosság, az egyéni vállalkozók és vállalkozások tág köre élhet az elektronikus önkormányzati szolgáltatások lehetőségével. Magyarán, nem kell órákat várakozni a hivatalokban, az elektronikus támogatásnak köszönhetően gyorsul az ügyintézés, akárcsak az elbírálás, pergőbben megy a lakosság értesítése, s még sorolhatnánk. Az önkormányzat szempontjából is fontos a rendszerek használata a döntéshozatali folyamatban, csökken a papírmunka, s a rendszer működése fokozatosan dokumentálható.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv regionális operatív programjai biztosítják a régiónként másfél milliárd forintos támogatási keretet a szolgáltató központok létrehozására és az önkormányzatok csatlakoztatására. A rendelkezésre álló forrás révén minden régióban egyegy ASP-központ létesítését támogatják. Ehhez csatlakozhatnak más önkormányzatok. Ez ideális megoldás, hiszen méretgazdaságos rendszerek működtethetők, s nem terheli fölöslegesen az önkormányzatokat. Egy kis helyen például elképzelhető, hogy csak néhány speciális hálózatról működő, olcsóbban üzemeltethető számítógép – vékonykliens –működjön, amelynél egy esetleges probléma esetén az alkalmazásközpontban ülő technikai szakemberek távolról orvosolhatják a rendszerekben fellépő műszaki hibákat, így nincs szükség rendszergazdára sem.
Az elbíráláskor alapvető szempont, hogy a támogatásban részesülő önkormányzat az ilyen rendszerek bevezetésében és üzemeltetésében tapasztalatokkal rendelkezzen. A pályázónak kell létrehoznia az ASP-központot és csatlakoztatni az önkormányzatokat. A régió lakosságának harmada számára kell biztosítania az e-önkormányzati szolgáltatások igénybevételét. Minimum 50 településnek kell csatlakoznia egy központhoz, úgy, hogy a harmincezer főnél kisebb településekhez tartozó lakosságnak el kell érnie a régió összlakosságának tíz százalékát.
A támogatás az ASP-központ létrehozása esetén maximum 90 százalék, önkormányzatok csatlakoztatása esetén pedig maximum 95 százaléka lehet. Utóbbi esetben az önrészt a csatlakozó önkormányzat is vállalhatja. A régiónkénti másfél milliárdos támogatási keretből az ASP-központ kialakítására maximum 500-825 millió forint jut, a településszámtól függően. A fennmaradó összeg szabályozott módon, maximált keretek mellett az önkormányzatok csatlakoztatására használható fel.
Az ASP-központ keretében a kötelezően és minimálisan megvalósítandó portfólióelemek (szakrendszerek) 1. Iratkezelő- és workflow rendszer; 2. Önkormányzati portálrendszer; 3. Szociális igazgatási rendszer; 4. Adóügyi alkalmazás; 5. Ipari és kereskedelmi igazgatási rendszer; 6. Építéshatósági rendszer; 7. Gazdálkodási rendszer; 8. Gyámügyi rendszer; 9. Testületi munkát támogató rendszer.
(nol.hu)
dko.hu
2010. február 11.
Vélemény, hozzászólás
A hozzászóláshoz be kell lépnie.Legutóbbi apróhirdetések
- 50-500Ft között gyerekruha eladó
- Gépiforgács elvihető
- Telek sűrgősen eladó
- Angol gyerekeknek a diósdi Lurkó Nyelvstúdióban
- Az összes biztosító ügyintézése egy helyen!
- Egyszintes, nappali, 2szobás 100nm.-es ház eladó!
- KADÓ HÁZ
- állásom keresem
- Számítástechnikai eszközök javítása
- Diósdi albérlet
- Másfél szobás lakás kiadó
- Könnyezőpálma eladó
Legutóbbi fórumpostok
- aliasPicurka - ma 1:15
Zúg a traktor, szánt az eke, elvtársnő locsolhatok-e? Ha marad a pálinkából Húsvétig... Szóval (...)
Polgármester-választás 2010 - deak aron - ma 0:20
Érdekes módon, szinte csak az én esetemben nem akarja megérteni a dolgokat. De semmi gond. Megrende (...)
Képviselő-választás 2010 - motoros - ma 0:16
A gyártástechnológia fejlődésével és a kereslet nagyarányú csökkenésével az ára 35Ft-ról 70-re emelk (...)
Képviselő-választás 2010 - deak aron - ma 0:14
Nem.
Képviselő-választás 2010 - motoros - ma 0:11
Gondolom megegyezhetünk,hogy sosem volt az ára 35Ft.
Képviselő-választás 2010 - motoros - ma 0:09
Időközben jól felment az ára :-) http://www.dplanet.hu/index.php?page=prod&cat=208&id=15786
Képviselő-választás 2010
Legutóbbi hozzászólások
- moment - tegnap 17:27
T. Kukac! Kihagyta a felsorolásból: "Gál úr igen jutányos áron jutott hozzá, mint Diósd egyik vo (...)
Diósdért díj – vissza a feladónak - moment - tegnap 17:27
T. Kukac! Kihagyta a felsorolásból: "Gál úr igen jutányos áron jutott hozzá, mint Diósd egyik vo (...)
Diósdért díj – vissza a feladónak - kukac - tegnap 13:42
Kedves Barátaim, Ismerőseim, Rokonaim és azok, akik szeretnek és azok is, akik nem, tudatom veletek, (...)
Diósdért díj – vissza a feladónak - kukac - tegnap 13:41
Kedves Barátaim, Ismerőseim, Rokonaim és azok, akik szeretnek és azok is, akik nem, tudatom veletek, (...)
Diósdért díj – vissza a feladónak - Gal Janos - szept.8. 18:29
Tisztelt Kukac Úr! Úrnő! (nem kívánt törlendő) Fogadjon el egy baráti jó tanácsot, máskor mielőtt (...)
Diósdért díj – vissza a feladónak - akilatta - szept.7. 21:20
Ezúton szeretném megkérni Lerner Tamást, hogy legyen kedves élni a lehetőséggel. Nagyon szeretném t (...)
Választási hirdetési melléklet a Diósdi Krónikában
A legolvasottabb híreink
- Viharos ősz Diósdon? 2010. augusztus 23.
- Diósdért díj – vissza a feladónak 2010. augusztus 11.
- 3+28 jelölt száll ringbe Diósdon 2010. szeptember 1.
- Képviselői válasz – vágatlanul 2010. augusztus 24.
- Alakul a mezőny: eddig 29-en jelezték indulási szándékukat 2010. augusztus 17.
A legforgalmasabb fórumtémák
- Politika (4087)
- Társalgó (3511)
- Százholdas pagony. TILOS AZ Á (1010)
- Polgármesteri Hivatal (819)
- Változások a Fidesz-kormány alatt (625)
A FigyelőNet belföldi hírei
- Mi a LotusLive? (x)
- Időben enyhül a Fidesz ”szabadságharca”?
- Orbán nem fut bele Őszödbe
- Már hétfőn tárgyalna az MSZP a hitelesekről
- Alulértékelt a pécsi ingatlanvagyon
- FN-híradó: csütörtök
- Saját villamost épít magának Szeged
- Mentenék a lakáshiteleseket
- Tizenhat villamost vesz a BKV
- Szócska Miklósnak is van ”csontváza”
- Az LMP téglákat gyárt az ajánlókból
- Az MSZP saját alkotmánykoncepciót készít
Az EU tájékoztató szolgálat európai uniós hírei
- Megegyezés az Európai Külügyi Szolgálat vezetőiről
- 2011-től indul az első európai szemeszter
- Barroso első évértékelő beszéde az EU helyzetéről
- Mi történik az EU-ban ezen a héten?
- Megállapodás az új európai pénzügyi szuperfelügyeletről
- Hamarosan megállapodás születhet a késedelmes kifizetésekről
- Búcsú a 75 wattos izzóktól
- Akár ősszel döntés születhet a földvásárlási moratórium meghosszabbításáról
- Martonyi: egy sikeres elnökség növelheti Magyarország tekintélyét
- Cigarettacsempészet és szerzői jogok ©emeta kínai látogatásának napirendjén
- Barroso: értelmesebb ösztönzők és szankciók a stabilitásért
- Eurobarometer: erősebb európai gazdasági és pénzügyi kormányzást!
Időjárás ma délelőtt: erősen felhős, 13°C, ma délután: záporeső, 22°C.
Hirdetés
TV-műsor
Műsorszünet
Magyar retro
Különvélemény
Műsorszünet
Műsorszünet
Műsorszünet
Sziklák vére
NFL
Tenisz
Forrás:

