Figyelem!
Az alábbi írás az archívumban van. A benne olvashatók elavultak lehetnek.
Vissza Küldés Nyomtatás

Ismét módosult az építményadó-rendelet

A képviselő-testület február 11-i ülésén módosította az önkormányzat építményadó-rendeletét: ismét a ház alapterületétől függetlenül érvényesíthető az életvitelszerűen ott élők utáni adókedvezmény.

A képviselő-testület a 2008. novemberi ülésén döntött az építményadó 2009-es bevezetéséről. A rendelet számos kedvezménnyel tette elviselhetővé az adó mértékét. A legfontosabb kedvezmény: személyenként 40 négyzetméter hasznos lakóterület adómentességet élvez, vagyis egy négytagú családnak 160 négyzetméterig nem kell adót fizetnie.

Tavaly december 2-én a képviselő-testület – összefüggésben az Országgyűlés által elfogadott vagyonadó-törvénnyel – módosította a helyi rendeletet, mely szerint 2010. január 1-jétől a 190 négyzetméteres és az azt meghaladó alapterületű ingatlanok esetében nem vehető igénybe az ingatlanban életvitelszerűen élő személyek után járó 40 négyzetméter adókedvezmény. (Az előzetes kalkulációk alapján a Diósdra vonatkozó négyzetméterárak alapján a kb.190 négyzetéteres ingatlanok után már vagyonadót kellett volna fizetni január elsejétől. Mivel a helyben lerótt építményadó összege levonható a központi költségvetésbe fizetendő vagyonadóból, az ezen ingatlanok után fizetendő adó, vagy annak egy része Diósdon maradt volna.)

Mivel az Alkotmánybíróság megsemmisítette a vagyonadó-törvényt, a diósdi képviselő-testület a mostani rendeletmódosítással visszaállította a helyi rendelet eredeti változatát, vagyis alapterülettől függetlenül érvényesíthető az életvitelszerűen ott lakó családtagok után a személyenkénti 40 négyzetméter adókedvezmény.

dko.hu

2010. február 11.

 

Vélemény, hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell lépnie.
     

a hírekben  a fórumban
2010. szeptember 8-a, szerda, Mária, Adrienn napja van, ez az év 36. hete.
Időjárás holnap délelőtt: eső, 14°C,  holnap délután: közepesen felhős, 22°C.
RSS Akadálymentes változat

Hirdetés

TV-műsor


m1
m2
18:40
Inami

DUNA Televízió
18:35
Mese

TV2
RTL Klub
hírTV
ATV
18:20
Fórum

HBO
Sport1
16:45
Kosárlabda

Eurosport
17:45
Tenisz

Forrás: PORT.hu