Figyelem!
Az alábbi írás az archívumban van. A benne olvashatók elavultak lehetnek.
Vissza Küldés Nyomtatás

Mégsem szigorodik az autóvezetők orvosi vizsgálata

Augusztusban mégsem lép életbe az a rendelet, amely megszigorította volna a jogosítványhoz szükséges egészségügyi alkalmassági vizsgálatot. Réthelyi Miklós miniszter jövő januárig elhalasztotta az előző kormány által májusban hozott rendelet hatályba lépését - közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkársága.

A tárca a többi között azért tartja indokoltnak a szabályozás felülvizsgálatát, mert a rendelet a siketek és nagyothallók számára jelentősen megnehezítette volna a jogosítvány megszerzését. Mint korábban beszámoltunk róla, a krónikus betegek számára előírt kötelező szakorvosi vizsgálat miatt több hétig is jogosítvány nélkül maradtak volna azok az érintettek, akiknek a napokban jár le vezetői engedélyük.

Nem lép életbe az az előző kormány által hozott rendelet, amelynek értelmében augusztus elsejével szigorodott volna a vezetői engedélyekhez előírt egészségügyi alkalmassági vizsgálat - jelentette be a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága. Réthelyi Miklós miniszter 2011. január 1-jéig elhalasztotta a rendelet életbe lépését.

Ha a rendelet augusztus elsején életbe lépett volna, az a siketek és nagyothallók számára jelentősen megnehezítette volna a közúti járművezetői engedély megszerzését. A tárca a többi között emiatt tartja indokoltnak a szabályozás felülvizsgálatát.

 Az államtitkárság az elkövetkezendő hónapokban az érintett szakmai és civil érdekképviseleti szervezetekkel egyezteti az európai uniós jogharmonizációs kötelezettségből fakadó változtatási javaslatokat, s konszenzusos megoldás kialakítására törekszik - áll a közleményben. (Forrás: Magyar Rádió, Webdoki)

dr. Varga D.

2010. július 30.

 

Vélemény, hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell lépnie.
     

a hírekben  a fórumban
2010. szeptember 3-a, péntek, Hilda napja van, ez az év 35. hete.
Időjárás ma délután: közepesen felhős, 21°C,  holnap délelőtt: gyengén felhős, 10°C.
RSS Akadálymentes változat

Hirdetés

TV-műsor


m1
m2
DUNA Televízió
TV2
RTL Klub
hírTV
ATV
HBO
Sport1
14:45
Labdarúgás

Eurosport
16:00
Kerékpározás

Forrás: PORT.hu