Figyelem!
Az alábbi írás az archívumban van. A benne olvashatók elavultak lehetnek.
Vissza Küldés Nyomtatás

Munkácsy-kiállítás Veszprémben

Munkácsy Mihály festményeiből rendeznek kiállítást július 10. és október 10. között Veszprémben a Művészetek Háza Csikász Galériájában; a tárlatot hagyományosan a Veszprémi Ünnepi Játékok kísérő rendezvényeként szervezik.

A kiállítandó negyven festményt a tulajdonos Pákh Imre műgyűjtő bocsátja a galéria rendelkezésére. 2005-ben indították el Magyarországon a Munkácsy-festmények kiállítás-sorozatát, és azóta Veszprém lesz a 19. város, ahol láthatják majd a gyűjteményt. A kiállítás-sorozatnak rendkívüli sikere van, eddig több mint egymillió látogatója volt.

Különösen a város ifjúságával szeretnék megismertetni Munkácsy művészi nagyságát és értékét, ezért az általános és középiskolások ingyenesen tekinthetik majd meg a veszprémi várban lévő galériában a kiállítást. Figyelmet fordítanak arra is, hogy a fogyatékos, mozgássérült emberek is megnézhessék a Munkácsy-kiállítást.

 

Veszprémben kiállítják többek közt Munkácsy egyik legismertebb, világszerte jegyzett művét, az Ásító inast, valamint a Mosónőket és a Legendát is, továbbá a Franciaországban többnyire megrendelésre festett és Szalonképek gyűjtőcímen ismert festményeit. Ezek a képek már a francia polgári nagyvilági létet tükrözik. A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumból elhozzák nyáron Veszprémbe a művész relikviáit, használati tárgyait is. A galéria emeletén a kiállítás időszakában vetítik majd Lakatos István Inas a szalonban című filmjét is, amely Munkácsy életéről, művészetéről szól.

(Kultúra. Hu, WEBDOKI nyomán)

dr. Varga D.

dko.hu

2010. március 4.

 

Vélemény, hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell lépnie.
     

a hírekben  a fórumban
2010. szeptember 8-a, szerda, Mária, Adrienn napja van, ez az év 36. hete.
Időjárás holnap délelőtt: eső, 14°C,  holnap délután: közepesen felhős, 22°C.
RSS Akadálymentes változat

Hirdetés

TV-műsor


m1
m2
DUNA Televízió
TV2
RTL Klub
hírTV
ATV
HBO
Sport1
19:15
Extrém motorsport fesztivál, 2010

Eurosport
19:10
Tenisz

Forrás: PORT.hu