Schirilla jótékonysági futása

Már az első napon 860 lelkes gyerek csatlakozott Schirilla Györgyhöz, aki idén a tanév nyitónapján, Miskolcon kezdte meg hagyományos jótékonysági futását. A Duna-átúszásairól és szupermaratoni futó teljesítményeiről ismert sportember 11. alkalommal vállalkozik arra, hogy akciójával ráirányítsa a figyelmet a beteg gyerekekre, valamint az egészséges életmód és a testmozgás fontosságára.
2010. szeptember 2. – Magazin
 

Diósdon is megmozdult a föld

Két kisebb földrengés volt Pest megyében Érd, Diósd térségében -közölte a Magyar Tudományos Akadémia Geodéziai és Geofizika Kutatóintézete. Hajnali negyed kettőkor és reggel nem sokkal negyed hét után történt a földrengés, amelyek erőssége a Richter skála szerint 1,8-2,0 körüli volt.
2010. szeptember 1. – Magazin
 

Osztrák – magyar tanácsadó nap

A Közép-magyarországi Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság a nemzetközi nyugdíjszakmai együttműködés keretében szeptember 23-án 9-től 16 óráig magyar – osztrák tanácsadó napot tart Budapesten (VIII. kerület, Fiumei u. 19/a).
2010. augusztus 26. – Magazin
 

Hidegvérrel öltek az ékszerész gyilkosai

A Diósdon lakó, százhalombattán ékszerboltot üzemeltető ékszerész és annak albérlője mellett egy vietnami házaspár megölésével, valamint több, részben Romániában elkövetett fegyveres rablással gyanúsítja a rendőrség az elfogott V. Sándort és négy társát – jelentették be a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján.
2010. augusztus 25. – Magazin
 

Megjelent a Diósdi Krónika augusztusi száma

A havilap e hónapban is 20 oldalon kínál olvasnivalót és kereskedelmi információkat a helyieknek és a környékbelieknek.
2010. augusztus 23. – Magazin
 
     

a hírekben  a fórumban
2010. szeptember 8-a, szerda, Mária, Adrienn napja van, ez az év 36. hete.
Időjárás ma délután: erősen felhős, 19°C,  holnap délelőtt: eső, 14°C.
RSS Akadálymentes változat

Hirdetés

TV-műsor


m1
m2
DUNA Televízió
18:00
Híradó 18:00

TV2
RTL Klub
hírTV
ATV
18:20
Fórum

HBO
Sport1
16:45
Kosárlabda

Eurosport
17:45
Tenisz

Forrás: PORT.hu