Figyelem!
Az alábbi írás az archívumban van. A benne olvashatók elavultak lehetnek.
Vissza Küldés Nyomtatás

Az energia épp azt csinálja, amit kell...

Reiki-tanfolyamon jártam. (Oké. De mi az a reiki?) Van úgy, hogy az ember azt érzi, szüksége van valamire. Jobb esetben tudja is, hogy mire. Máskor viszont fogalma sincs. Ha elég figyelmes befelé, esetleg megérezheti, és ha bízik a megérzésben, akkor hallgat is rá. Én most hallgattam.

Többször is szembejött velem az utóbbi időben a „reiki” szó. Véletlenek márpedig nincsenek, gondoltam, és jelentkeztem egy kétnapos tanfolyamra. Persze előtte tájékozódtam, hová menjek, ki az, aki hitelesen, megbízhatóan vezet be az ismeretekbe. Már az első pillanatban bebizonyosodott, jól döntöttem, mikor Kövesi Péterhez jelentkeztem a tanfolyamra.

(Oké. De mi az a reiki? )

Kövesi Péter tradicionális reikimester (és emellett NLP-pszichoterapeuta, ezoterikus tanító és szakíró is, olvashatunk tőle az Elixír és a Nők Lapja hasábjain, valamint nemrég jelent meg Időkapu című könyve) így fogalmaz: 

„Hogy a reiki pontosan mi, mit csinál és hogyan, azt nem csak Te nem érted, én sem értem, és mások sem. Túl van a felfogóképességünk határain. Egyszerűen csak tapasztaljuk, hogy van valami, egy fajta energia, amivel kapcsolatba tudunk kerülni. Az energia pedig, csodálatos módon épp azt csinálja, amit kell.”

(Oké. De mi az a reiki?)

Azért hogy valami kapaszkodót kapjunk, annyi bizonyos, hogy a reiki fő célja az ember fejlesztése, harmonizálása. Nem elsősorban és nem csak gyógyító eljárás, bár sokan ilyen módon kerülnek kapcsolatba vele. Maga a szó japán eredetű, univerzális életenergiát jelent. Az eljárás szintén Japánból származik, dr. Mikao Usui nevéhez köthető, és mesterek egymásnak átadott tanításai útján jutott el hazánkba (valamint a világ számos és Európa valamennyi országába).

(Oké. De mi az a reiki?)

Egy olyan dolog, ami bárki számára elérhető. Nincs korhoz, nemhez, tudáshoz, különleges képességhez vagy valláshoz kötve. Mégsem tanulható, nem lehet elsajátítani autodidakta módon, szükséges, hogy a reiki egy élő mestere avasson be az eljárásba.

„Azt gondolom, reiki-tanfolyamra (de semmi egyébre) sem lenne szükség, ha olyan körülmények között élnénk, mint mondjuk azok, akik szent helyeken meditálnak 10-20 évig, de ez nem fér bele a mindennapjainkba. A reiki behangolások útján működik, ez egyfajta hozzáférési lehetőséget teremt  azok számára, akik nem a jógi életformáját élik. A hozzáférés olyan, mint az Internet, gyors, szélessávú és sok mindent le lehet hívni vele.”

(Oké. De mi az a reiki?)

Fontos ez? Talán már nem is annyira. Sok minden lehet az életünkben, ami hozzájárul egészségünkhöz, belső harmóniánkhoz. Mindenkinek szabad döntése, hogy miben hisz, mire nyitott. Én most erre indultam.

„Az energiának meg kell találnia az útját, testi, lelki, szellemi szinten. Meg kell találnia és feloldania azokat a gátakat, amelyek a pozitív energiák továbbhaladását akadályozzák. Sokszor nagy türelem kell, de megéri.”

(Az idézetek az Elixír magazinban megjelent Kövesi Péter interjúból származnak.)

Ha olvasóink közül valaki érdeklődik a reiki és más ezoterikus témák iránt, szívesen hallgatna előadásokat, vagy részt venne tanfolyamon, akkor - elérhetősége megadásával - jelezze ezt szerkesztőségünk (info@dko.hu) e-mail címén!

k.n.
dko.hu

2010. február 17.

 

Vélemény, hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell lépnie.
     

a hírekben  a fórumban
2010. szeptember 10-e, péntek, Nikolett, Hunor napja van, ez az év 36. hete.
Időjárás ma délelőtt: erősen felhős, 13°C,  ma délután: záporeső, 22°C.
RSS Akadálymentes változat

Hirdetés

TV-műsor


m1
2:50
Műsorszünet

m2
2:30
Magyar retro

DUNA Televízió
TV2
RTL Klub
1:00
Műsorszünet

hírTV
0:00
Műsorszünet

ATV
0:05
Műsorszünet

HBO
Sport1
2:00
NFL

Eurosport
3:00
Tenisz

Forrás: PORT.hu