Figyelem!
Az alábbi írás az archívumban van. A benne olvashatók elavultak lehetnek.
Vissza Küldés Nyomtatás

Kiállítják a torinói leplet

Legkevesebb egymillió látogató tekinti majd meg tavasszal a torinói leplet, amelyet április 10-e és május 23-a között állítanak ki - jelentették be a szervezők római sajtótájékoztatójukon. A látogatószámra vonatkozó becslés azon alapul, hogy eddig egymillió foglalás érkezett a világ minden csücskéből.

Az érdeklődők így akarják bebiztosítani maguknak a lehetőséget, hogy 3-5 percen át szemléljék a katolikus egyház legvitatottabb relikviáját: egyesek szerint ez Jézus Krisztus halotti leple, mások szerint középkori hamisítványról van szó.

A hívők hagyományosan 25 évente csodálhatják meg a leplet, ám a legutóbbi kiállításra a tradicionális prezentáció után mindössze két évvel került sor: ezzel köszöntötték 2000-ben az új évezredet, a katolikus egyház szent évét. Az egyházi hivatalosságok nem járultak hozzá a lepel kiállításához 2006-ban a torinói téli olimpia idején, viszont most engedélyezték, figyelembe véve a gazdasági és foglalkoztatási szempontokat. Az esemény ugyanis a szervezők reményei szerint 2 milliónál több turistát csábít majd Torinóba. (2000-ben 2,5 milliónyian voltak kíváncsiak a lepelre.

Az érdeklődést csak fokozza XVI. Benedek látogatása, aki május 2-án keresi fel a torinói katedrálist. A torinói lepel megtekintése ingyenes, ha előzetesen regisztrálnak az érdeklődők, akik ezt online is megtehetik. S hogy mennyi időt tölthetnek a torinói lepel előtt, az attól függ, hogy mennyien várakoznak a belépésre, a "láthatás" felső határát azonban legfeljebb 5 percben szabták meg a szervezők.

A kiállítás nyomán várhatóan újból fellángolnak majd a viták, hogy valódi-e vagy hamisítvány a lepel, amelyen egy szakállas férfiarc elmosódott lenyomata, valamint vérfoltok láthatók azokon a helyeken, amelyek egybeesnek Jézus testén a keresztre feszítés során ejtett sebekkel. Egy vatikáni kutató legújabb könyvében nem kevesebbet állít, mint hogy sikerült megfejtenie a görög, latin és arámi nyelven íródott szavakat, amelyek a lepelről készített számítógépes felvételeken tűntek elő.

A kételkedők szerint viszont a történész túl sokat képzelt bele a foltokba, és ragaszkodnak az 1988-as radiokarbonos kormeghatározás eredményéhez, amely szerint a lepel a XIII. vagy XIV. századból származik. Megint mások úgy vélik, hogy a vizsgálat megállapításait befolyásolták a különböző szennyeződések, ezért sürgetik, hogy egy nagyobb mintából ismételjék meg a radiokarbonos kormeghatározást.

A Vatikán óvatosan kezeli a kérdést: nem nyilatkozik a lepel eredetiségéről, amelyet Krisztus szenvedésének jelképének nevez. Egy francia keresztes lovag tesz először említést 1203-ban a lepelről, amelyet Konstantinápolyban, a császári palotában látott, ám az első írásos feljegyzés 1354-ből származik. A relikvia 1983-ban került a Vatikán birtokába II. Umberto volt olasz király halála után, aki a pápára hagyományozta a leplet. (Forrás: Kultúrpart, WEBDOKI)

dr. Varga D.

dko.hu

2010. február 22.

 

Vélemény, hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell lépnie.
     

a hírekben  a fórumban
2010. szeptember 10-e, péntek, Nikolett, Hunor napja van, ez az év 36. hete.
Időjárás ma délelőtt: erősen felhős, 13°C,  ma délután: záporeső, 22°C.
RSS Akadálymentes változat

Hirdetés

TV-műsor


m1
2:50
Műsorszünet

m2
2:30
Magyar retro

DUNA Televízió
TV2
RTL Klub
1:00
Műsorszünet

hírTV
0:00
Műsorszünet

ATV
0:05
Műsorszünet

HBO
Sport1
2:00
NFL

Eurosport
3:00
Tenisz

Forrás: PORT.hu