Figyelem!
Az alábbi írás az archívumban van. A benne olvashatók elavultak lehetnek.
Vissza Küldés Nyomtatás

Diósdi győzelmek a Köztársaság Kupán

Február 27-én és 28-án a Diák A (12 évesek) és a Diák B (11 évesek) korosztály Magyar Köztársaság Kupáját rendezték meg a Budapesti Honvéd SE judocsarnokában.

A diósdi csapat minden indulója magyar bajnoki érmes volt, ezért komoly reményekkel indultak neki a megmérettetésnek. A versenyzőik nem okoztak csalódást, mind az öten érmet szereztek.

Szombaton a -45 és a -49 Kg-os súlycsoportban volt érdekelt a DDSE. A 45 kilósoknak volt a legnehezebb dolguk. Károly Andráson és Veres Patrikon kívül még két, tavaly más súlycsoportban magyar bajnoki címet szerzett versenyző indult a csoportjukban, mégis sikerült megismételniük OB eredményeiket. Mindketten bejutottak a döntőbe, ahol szoros meccset vívtak egymással. Andrásnak csak aranyponttal sikerült legyőznie Patrikot a hosszabbításban, így ő az arany, Patrik pedig az ezüstérmet vihette haza. Werner Ádám egy súlycsoporttal feljebb, a döntőbejutásért szenvedett vereséget, de a bronzmeccset sikerült ipponnal nyernie, így harmadik helyen végzett.

Vasárnap a lányainkra került sor, ahol szintén megismétlődött a Magyar Bajnokság eredménye. Beringer Fatime és Práger Dorka ismét egy súlycsoportban versenyeztek. Fatime és Dorka egymás ellen vívták legszorosabb küzdelmet, ahol először Dorka vette át a vezetést egy leszorítással, amelyből Fatime idejekorán kiszabadult és egy ippon értékű hátsógánccsal fordított, megnyerve ezzel a Köztársaság Kupát, Dorka így a második helyen végzett. (Info: Cs.B.)

dko.hu

2010. március 2.

 

Vélemény, hozzászólás

A hozzászóláshoz be kell lépnie.
     

a hírekben  a fórumban
2010. szeptember 8-a, szerda, Mária, Adrienn napja van, ez az év 36. hete.
Időjárás holnap délelőtt: eső, 14°C,  holnap délután: közepesen felhős, 22°C.
RSS Akadálymentes változat

Hirdetés

TV-műsor


m1
m2
DUNA Televízió
TV2
RTL Klub
hírTV
ATV
HBO
Sport1
19:15
Extrém motorsport fesztivál, 2010

Eurosport
19:10
Tenisz

Forrás: PORT.hu